GK BH 1982/304
GK BH 1982/304
1982.07.01.
Államigazgatási – és nem bírói – útra tartozik az olyan vita, amely azért keletkezett, mert valamely közületi szerv az elhelyező hatóság által kiutalt helyiségre a bérleti szerződés megkötését megtagadta [2/1969. (I. 23.) Korm. sz. r. 15. § (1) bek.; 1/1972. (I. 19.) Korm sz. r. 2. §; 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 45. § (5) bek.; 1/1971. (II. 8.) ÉVM sz. r. 51. §; Pp. 129. § (1) bek.].
A jelen eljárást megelőzően a felperesnek 145 000 Ft bérhátralék megfizetésére irányuló keresetét a járásbíróság azzal az indokolással utasította el, hogy az alperes bérleti szerződést nem kötött, bérleti jogviszony hiányában pedig bérfizetési kötelezettsége nem állapítható meg.
Ilyen előzmény után a felperes a megyei bírósághoz benyújtott keresetében azt kérte, hogy a bíróság ítéletével pótolja az alperes szerződési nyilatkozatát, illetőleg állapítsa meg a bérleti jogviszony létrejöttét. Kereseti kérelme alátámasztásaként arra hivatkozott, hogy a városi tanács vb. igazgatási osztálya jogerős határozatával kiutalta a szóban forgó épületben levő 509 m2 térmértékű helyiségeket az alperesnek és felhívta őt a bérleti szerződés megkötésére. Az alperes a helyiségeket vendéglátó üzem céljára használja, a bérleti szerződés megkötését azonban – többszöri felszólítás ellenére – megtagadta.
Az elsőfokú bíróság – az 1979. évi 31. sz. tvr.-tel módosított Pp. 366. §-a (2) bekezdésének b) pontjára utalással – megállapította hatáskörének hiányát és a Pp. 367. §-ának (2) bekezdése alapján elrendelte a keresetlevélnek az illetékességgel rendelkező járásbírósághoz való áttételét.
A végzés ellen a felperes és a megyei főügyészség fellebbezett. A felperes fellebbezése szerint a megyei bíróság rendelkezik hatáskörrel és illetékességgel [Pp. 365. § (1) bek. a) pont]. A Legfőbb Ügyészség a főügyészség fellebbezését azzal a módosítással tartotta fenn, hogy a Legfelsőbb Bíróság a fellebbezésekkel támadott végzést helyezze hatályon kívül és a felperes keresetét a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján utasítsa el, mert az ügyben illetékes államigazgatási szerv (elhelyező hatóság) jogosult eljárni.
A Legfőbb Ügyészség fellebbezése alapos.
Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor elrendelte a felperes keresetlevelének a járásbírósághoz történő áttételét. A felperes kérelmének elbírálása ugyanis nem bírósági, hanem államigazgatási (elhelyező hatósági) hatáskörbe tartozik.
A városi tanács vb. igazgatási osztálya mint első fokú elhelyező hatóság rendelkezett a perbeli helyiségek kiutalása tárgyában. A közületi elhelyezésről szóló 2/1969. (I. 23.) Korm. sz. rendelet 15. §-ának (1) bekezdése szerint a közületi szerv az elhelyező hatóság által kiutalt helyiségre köteles az ingatlan kezelőjével bérleti szerződést kötni. Az 1/1972. (I. 19.) Korm. sz. rendelet 2. §-a értelmében a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére a lakásbérletre vonatkozó 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet (R.), valamint az ennek végrehajtására kiadott 1/1971. (II. 8.) ÉVM sz. rendelet (Vhr.) az irányadó. Az R. 45. §-ának (5) bekezdése, valamint a Vhr. 51. §-a értelmében a bérleti szerződés megkötésének megtagadása esetén további intézkedés végett az elhelyező hatósághoz kell fordulni. Ebből következően a felek jogvitájának elbírálása az illetékes államigazgatási szerv (elhelyező hatóság) hatáskörébe tartozik.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése és 259. §-a alapján az első fokú végzést megváltoztatta és a felperes keresetlevelét a városi tanács v. b. igazgatási osztályához mint közületi elhelyező hatósághoz tette át. (Legf. Bír. Gf. III. 30 236/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
