GK BH 1982/343
GK BH 1982/343
1982.08.01.
Fuvarkár érvényesítésénél nem állapítható meg jogvesztés, ha a kár bejelentése – bár nem írásbeli formában – az előírt határidőn belül megtörtént [3/1960. (V. 13.) KPM sz. r.-tel közzétett Vasúti Árufuvarozási Szabályzat (VÁSZ) 62. cikk 6. §., 63. cikk 1. §, 2. §].
Egyik belföldi határállomáson április 3-án egy vasúti kocsiban 50 030 kg megállapított súlyban pakurát adtak fel egy áramszolgáltató vállalat részére. A küldemény kiszolgáltatására április 5-én került sor. Ezt követően a címzett iparvágányán a lefejtést hamarosan megkezdték, a vagon teljes tartalma azonban elfolyt, mivel lefejtőszelepei hibásak voltak. A felperes keresetében emiatt 141 874 Ft kártérítésre kérte kötelezni az alperes vasúti fuvarozót, amely összegből 86 535 Ft-ot tett ki a pakura értéke és a fuvardíj, 55 339 Ft-ot pedig a környezetszennyeződés megakadályozásával kapcsolatos védelmi költségek képeztek.
Az alperes a kereset elutasítását kérte a 3/1960. (V. 13.) KPM sz. rendelettel közzétett Vasúti Árufuvarozási Szabályzat (VÁSZ) 63. cikkének 1. §-a alapján, mert a címzett megfelelő időn belül igényét nem érvényesítette a vasúttal szemben, tehát felszólamlási és kereseti joga megszűnt, továbbá utalt a VÁSZ 62. cikkének 6. §-ára is, mivel a küldeményt a címzett kifogás nélkül átvette, és a kár keletkezésére akkor került sor, amikor már a vagon hosszabb ideje kizárólag a címzett felügyelete alatt állott. Végül kifogásolta az összegszerűséget is.
Az elsőfokú bíróság a jogvesztés tekintetében elfogadta az alperes védekezését és a keresetet elutasította. Az ítélet indokolásában megállapította, hogy a címzett a küldemény átvételét követően nem 3 napon belül, hanem csak az ötödik napon kérte a kármegállapítást, így a VÁSZ 63. cikkének 1. §-a értelmében igénymegszűnés következett be arra is tekintettel, hogy a VÁSZ 63. cikkének 2. §-a szerinti kivételes esetek egyike sem valósult meg.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben vitatta a jogvesztés bekövetkezését. Egyrészt hivatkozott az Iparvágány-szabályzat VI. fejezetére, melynek értelmében a káresetről haladéktalanul értesíteni kellett a vasutat, ez pedig megtörtént, másrészt pedig azt az álláspontját fejtette ki, hogy az ilyen súlyos hibában szenvedő vasúti kocsi megtöltése súlyos gondatlanságnak minősül, így ezen a címen sem kerülhetne sor jogvesztésre a VÁSZ 63. cikkének 2. §-a szerint tekintettel arra, hogy a vagon megtöltését az alperes végezte.
A fellebbezés annyiban alapos, hogy az eddig megállapított tényállás szerint megnyugtató döntés nem hozható, illetve hogy a felperes igénye jogvesztés következtében nem szűnt meg.
A per anyagából megállapíthatóan a küldemény kiszolgáltatása iparvágányon történt, amikor is azt a címzett kifogás nélkül átvette, mert csepegés vagy egyéb rendellenesség nem mutatkozott. A kocsi hibája a kiszolgáltatást követően néhány órával a lefejtés megkezdésekor vált a címzett részére nyilvánvalóvá, aminek következményeit – azaz a pakura elfolyását – nem is tudta megakadályozni. Ekkor azonnal kapcsolatba lépett a rendeltetési állomással, ami az április 10-i és április 13-i jegyzőkönyvekből, de az április 18-án kiállított kiszolgáltatás utáni kárjegyzőkönyv 16. rovatába írtakból is kitűnik. E jegyzőkönyvekből megállapíthatóan a felek között a kocsi hibájának felfedezését néhány perccel követően olyan szoros kapcsolat alakult ki amely tartalmában a szokásos írásos értesítésektől lényegesen többnek tekinthető. Ebben a helyzetben a VÁSZ 62. cikkének 6. §-ában említett írásos kérelem benyújtásának nincs jelentősége, nem szólva arról, hogy a kiszolgáltatás utáni jegyzőkönyv kérésének nem írásbeli formájához a bírói gyakorlat soha sem fűzött érvénytelenségi következményeket. Ez utóbbi helyzetben legfeljebb arról lehet szó, hogy a jogosult egyes esetekben nem tudja bizonyítani a kiszolgáltatás utáni fellépését, vagyis a jogvesztés be nem következését.
A perbeli esetben az alperes álláspontja azért sem fogadható el, mert a káresetről április 10-én és 13-án készültek jegyzőkönyvek, de nem a címzett utólagos kérésére, hanem az elfolyás utáni jelentést azonnal követő közös vizsgálat alapján. Ez a tény is mutatja, hogy a rendeltetési állomás a káresemény jegyzőkönyvezését illetően nem ragaszkodott valamiféle külön írásos kérelem benyújtásához is. Annak, hogy e jegyzőkönyvek írásba foglalására 3 napon túl került sor, nincs jelentősége, mert a jogvesztést nem az írásba foglalás, hanem a káresemény megfelelő időben való bejelentése akadályozza meg. Mindezeket figyelembe véve végső soron a címzettnek nem lett volna kötelessége április 10-én újabb beadványban kérni a kiszolgáltatás utáni kárjegyzőkönyv felvételét, mert az esemény jegyzőkönyvezése aznap már ténylegesen meg is történt, az igényérvényesítés szempontjából pedig annak sincs jelentősége, hogy a jegyzőkönyv a szokásos nyomtatványon készült-e vagy sem.
Nem fogadható el az alperes álláspontja az Iparvágány-szabályzat VI. fejezete szerint sem. Eszerint ugyanis a címzettnek haladéktalanul értesítenie kell az illetékes vasúti szervet (állomást stb.) többek között akkor, ha a szállítóberendezés üzemeltetésével kapcsolatban kár merül fel. Mivel a szállítóberendezés, azaz a vagon meghibásodásáról, illetve az ezzel összefüggő káresetről a címzett nem vitásan haladéktalanul értesítette a rendeltetési állomás illetékes szervét, ezért mulasztás az Iparvágány-szabályzat alapján sem írható a terhére. E szabályzat azt is rögzíti, hogy a vasút az engedélyessel köteles közösen megvizsgálni a káreseteket és a tényállást jegyzőkönyvben rögzíteni, ami egyébként az április 10-i és 13-i jegyzőkönyvek felvételével meg is történt. Az igényérvényesítés elmulasztását és a jogvesztés bekövetkezését tehát az Iparvágány-szabályzat rendelkezései szerint sem lehetne megállapítani.
Az újabb eljárás során az elsőfokú bíróságnak a pert érdemben kell tárgyalnia, aminek során – esetleg szakértő igénybevételével – meg kell állapítania a küldemény elfolyásának okát, a vagon esetleges hibáit, ha azok fennállottak, azt, hogy mikor és hol keletkezhettek.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Gf. IV. 30 243/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás