MK BH 1982/395
MK BH 1982/395
1982.09.01.
A termelőszövetkezeti tagnak járó munkadíjpótlék elszámolásának alapjául – teljesítménybérben történő díjazás esetén is – a személyi alap munkadíja szolgál [12/1977. (III. 12.) MÉM sz. r. 37. § (2) bek.; 19/1977. (V. 25.) MÉM–MüM sz. r.* 8. § (1) bek.].
Az I. rendű felperes és élettársa, a II. rendű felperes az alperes termelőszövetkezetnek a tagjai.
Az I. rendű felperes 1978. november 1-jétől 1980. július 31-ig, a II. rendű felperes pedig 1979. január 1-jétől 1980. július 31-ig dolgozott sertésgondozóként az alperes j.-i üzemegységében. Munkadíjukat teljesítményük alapján kapták. Az I. rendű felperes személyi alapóradíja 12 forint, a II. rendű felperesé 10 forint volt.
A felperesek napi 10 órás munkaidőben a heti pihenőnapokon és a munkaszüneti napokon is dolgoztak.
Az említett időszakokban az alperes részükre pihenőnapjaik és munkaszüneti napjaik helyett nem biztosított másik pihenőnapot, s az e napokon végzett munkájukért külön díjazásban sem részesültek.
A felperesek heti pihenőnapi és munkaszüneti pótlék címén 15 000 forint megfizetésére kérték az alperest kötelezni.
A szövetkezeti döntőbizottság a határozatával kötelezte az alperest, hogy az I. rendű felperesnek 5190 forintot, a II. rendű felperesnek pedig 3850 forintot fizessen meg.
Határozatát az alperes munkaügyi szabályzatának rendelkezéseire alapította. Megállapította, hogy a heti pihenőnapokon végzett munkáért 40%, a munkaszüneti napokon végzett munkáért 70% pótlék illeti meg a dolgozót. A pótlék összegét pedig – a munkaügyi szabályzatra figyelemmel – a személyi munkadíj alapulvételével kell megállapítani.
A felperesek a döntőbizottság határozatát keresettel támadták meg a munkaügyi bíróság előtt. Ebben kérték, hogy a bíróság az őket megillető pótlék összegét ne az alapóradíjuk, hanem teljesítménybérük alapulvételével állapítsa meg.
A munkaügyi bíróság megváltoztatta a döntőbizottság határozatát és kötelezte az alperest, hogy az I. rendű felperesnek 6802 forintot, a II. rendű felperesnek pedig 5660 forintot fizessen meg.
Az ügy érdemében – a szakértői véleményt is figyelembe véve – arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alperes munkaügyi szabályzatának az a rendelkezése, amely szerint a szóban levő pótlék elszámolásának alapja az alapóradíj ellentétben áll a 12/1977. (III. 12.) MÉM számú rendelet (Vhr.) 37. §-ának (2) bekezdésében foglaltakkal. Ezért a felperesek pótlékát nem az alapóradíj hanem a teljesítménybér alapulvételével kell meghatározni. Ez pedig a szakértő által megállapított összeg.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Egyértelmű peradat, hogy a felperesek a heti pihenőnapokon és a munkaszüneti napokon – tízórás napi munkaidővel – munkát végeztek.
A 12/1977. (III. 12.) MÉM számú rendelet (Vhr.) 37. §-ának (2) bekezdése szerint a heti pihenőnapokon, illetőleg a munkaszüneti napokon teljesített munkáért másik pihenőnapot kell biztosítani. Ha ez nem lehetséges – a teljesítményért járó rendes munkadíjon felül – a munkaügyi szabályzat előírásától függően legalább 25 és legfeljebb 100%-os pótlékot kell fizetni.
Az alperes munkaügyi szabályzata III. fejezetének 2) pontja szerint: „Egy huzamban teljesített 6 napi munka után 1 pihenőnap – beosztásra tekintet nélkül – megilleti a termelőszövetkezet minden tagját, illetve dolgozóját. Az állandó üzemelést, illetőleg állandó jelenlétét igénylő munkahelyen pihenőnapon kötelező a munkavégzés.
Amennyiben a pihenőnapon végzett munkáért másik pihenőnap kiadása nem lehetséges, megfelelő indokkal a dolgozó részére a teljesítményért járó rendes munkadíjon felül 40% pótlékot kell fizetni a dolgozó személyi munkadíjára. Ez a pótlék az alapbérre számítandó.”
A III. fejezet 3) pontja értelmében „A termelőszövetkezet dolgozója a munkaszüneti napokon csak az állandó üzemelést, illetőleg állandó jelenlétét igénylő munkahelyen köteles munkát végezni.
Amennyiben a munkaszüneti nap miatti pihenőnap kiadása nem lehetséges, megfelelő indokkal a dolgozó részére a teljesítményért járó rendes munkadíjon felül 70% pótlékot kell fizetni a dolgozó személyi munkadíjára (alapbérére).”
A Vhr. és a munkaügyi szabályzat idézett rendelkezései összhangban állnak egymással, tévedett tehát a munkaügyi bíróság, amikor ezzel ellentétes megállapítást tett.
A Vhr. 37. §-a (2) bekezdésének nem lehet olyan értelmet tulajdonítani, hogy a heti pihenőnapokon, illetve a munkaszüneti napokon végzett munkáért járó pótlék összegét a teljesítményért járó munkadíj alapulvételével kell kiszámítani.
Az említett jogszabály ugyanis ezt a kérdést egyáltalán nem szabályozza, hanem csupán arról rendelkezik, hogy a pihenőnapon, illetőleg a munkaszüneti napon végzett munkáért a dolgozót a ténylegesen teljesített munkájáért járó díjazáson felül pótlék is megilleti, amelynek alsó határa 25, felső határa pedig 100%. E határok között pedig a pótlék mértékét a munkaügyi szabályzatban kell meghatározni.
A munkaügyi bíróság figyelmen kívül hagyta ítélkezése során a 19/1977. (V. 25.) MÉM–MüM számú együttes rendelet 8. §-ának (1) bekezdésében foglalt azt a rendelkezést, hogy a fizikai dolgozó, személyi (alap) munkadíja képezi a munkadíjpótlékok elszámolásának alapját.
Minthogy a szövetkezeti döntőbizottság a felpereseket megillető pótlék összegét a jogszabálynak és a munkaügyi szabályzat rendelkezéseinek megfelelően állapította meg, a munkaügyi bíróság akkor járt volna el helytállóan, ha a felperesek keresetét elutasítja. (M. törv. II. 10 089/1982.)
*
A 19/1977. (V. 25.) MÉM–MüM sz. együttes rendelet időközben hatályát vesztette. Az 1981. január 1-jétől alkalmazandó 4/1981. (II. 26.) MÉM–MüM sz. együttes rendelet 5. §-ának (1) bekezdése a felhívott korábbi jogszabállyal azonos rendelkezést tartalmaz, ennélfogva a határozatban kifejtetteket továbbra is irányadónak kell tekinteni.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás