PK BH 1982/418
PK BH 1982/418
1982.10.01.
A szomszéd telekre áthajló és ott veszélyhelyzetet előidéző fa kivágására és az ezzel kapcsolatos költségek viselésére annak a teleknek a tulajdonosa köteles, amelyiken a fa áll [Ptk. 100. §, 341. § (1) bek.].
A felperes a perbeli házingatlan 2/8 illetőségének a tulajdonosa. A szomszédos ingatlan az alperesek tulajdona, akik az ingatlanukat megosztva használják. A felperesi ingatlannal közös telekhatár melletti ingatlanrész az I–II. r. alperesek használatában áll.
Az I. és II. r. alperesek által használt ingatlanrészen, a telekhatár közelében egy nagyméretű diófa áll, amelynek ága és lombozata átnyúlik a felperes által használt lakóház tetőzete fölé, úgy hogy a ház épségét veszélyezteti, rendes használatában gátolja.
A felperes a keresetében – egyebek között – azt kérte, hogy a bíróság kötelezze az I. és II. r. alpereseket a közös birtokhatár közelében levő diófa kivágására, a III–VI. r. alpereseket pedig ennek tűrésére.
Az I. r. alperes beismerte, hogy a diófa az ő használatában van, hajlandónak is mutatkozott annak kivágására, azzal azonban, hogy „szakképzett személy felkutatása hosszabb időt vesz igénybe”.
A elsőfokú bíróság arra kötelezte az I. és II. r. alpereseket, hogy a használatukban álló ingatlanrészen levő és a felperes háza fölé nyúló diófát 30 napon belül vágassák ki. A III–VI. r. alpereseket ennek tűrésére kötelezte. Kötelezte továbbá az I. és II. r. alpereseket, hogy a kivágást követő 15 napon belül távolítsák el a felperes lakóházának tetőzetére és az ereszcsatornába került hulladékokat, továbbá arra, hogy 707 forint perköltséget fizessenek meg a felperes részére.
Az ítélet ellen az I. r. alperes fellebbezett. Kijelentette, hogy az első fokú ítélettel „elvileg egyetért” ugyan, azzal érvelt azonban, hogy a diófa kivágása bonyolult műszaki feladat, amelynek végrehajtása károsodásokat okozhat. Azt kérte, hogy a bíróság a felperest kötelezze a fa kivágására, közös – egyenlő arányú – költségen.
A másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének megfellebbezett rendelkezését megváltoztatta, az I. és II. r. alperesek kötelezése helyett a felperest jogosította fel a diófa kivágására azzal, hogy ennek költségeit a felperes 50%-os, az I. és II. r. alperesek pedig ugyancsak 50%-os arányban viselik. Kötelezte a felperest, hogy a diófa anyagát a kivágáskor nyomban adja ki az I. és II. r. alpereseknek. Kimondta, hogy a fellebbezési eljárás költségeit a felek mindegyike maga viseli.
Ítélete indokolásában rámutatott a másodfokú bíróság arra, hogy bár az I. r. alperes vállalta, hogy a perbeli diófát kivágatja, fellebbezése alapos annyiban, hogy a „fa kivágatására és a költség viselésére nemcsak ő köteles”. A fa kivágása „elsődlegesen a felperesi érdekkörben áll” – mert az ő házingatlanát veszélyezteti –, ez indokolja azt, hogy a jelentősnek mutatkozó költségek fele részét a felperes viselje. Döntését a másodfokú bíróság a Ptk. 101. §-ának (2) bekezdésére alapította.
A jogerős másodfokú ítélet ellen törvénysértés miatt emelt törvényességi óvás alapos.
A perbeli diófa az alperesek ingatlanán áll, az I–II. r. alperesek használják, ők szedik annak gyümölcsét. Nem minősül tehát olyan – a szomszédos ingatlanok határvonalán álló – fának, amelynek fenntartása vagy az adott esetben éppen az eltávolítás költségeinek viselése a szomszédok közös kötelezettsége lenne [Ptk. 104. § (1), (2) bek.].
Nincsen ezért jogszabályi alapja a másodfokú ítélet azon rendelkezésének, amellyel a felperesre hárította a kivágással kapcsolatos költségek egy részét.
A Ptk. 101. §-ának (2) bekezdése értelmében a tulajdonos a földjére áthajló ágakat jogosult levágni, ha azok a föld rendes használatában gátolják és a fa tulajdonosa azokat felhívás ellenére sem távolítja el.
A szakértői véleményből, illetve a szakértő személyes nyilatkozatából megállapítható, hogy a perbeli 9-10 méter magas diófa lombkoronája 3-3,5 méterre hajlik át a felperes háza fölé. A 20 évet meghaladó korú fa elhelyezkedése és állapota miatt súlyos veszélyhelyzetet teremt a felperesi ingatlanra, az áthajló faág letörése esetén az egész épület összedőlésétől és esetleges személyi sérülésektől is tartani lehet. A fa ágainak levágása nem célszerű, mert gyakorlatilag az egész koronát le kellene vágni, ebben az esetben pedig a fa elpusztulna. Ezért a szakértő a fa teljes kivágását tartotta indokoltnak.
A másodfokú bíróság által említett Ptk. 101. §-ának (2) bekezdésében biztosított jogok érvényesítése tehát nem nyújt kellő védelmet a felperes számára. Ebből következően a felek közötti szomszédjogi vita e jogszabályi rendelkezés alkalmazásával nem oldható meg. Így erre alapítottan a felperes nem is jogosítható fel a diófa kivágására.
A Ptk. 100. §-a azonban úgy rendelkezik, hogy a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat különösen szomszédait szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné.
Az alperesek éveken át elmulasztották a perbeli fa gallyazását, ezzel fokozták az árnyékolás lehetőségét, és e mulasztás vezetett a jelenlegi tényleges veszélyhelyzet kialakulásához. A szomszédjognak ez az általános szabálya alapozza meg az első fokú ítélet érdemben helytálló rendelkezését, amely szerint az I. és a II. r. alperes köteles a fát kivágni.
A felperes földjére áthajló fa azonban nemcsak az ingatlan (lakóház) rendes használatát gátolja, hanem – a fentebb kifejtettek szerint – veszélyhelyzetet is teremt. Károsodás veszélye esetén pedig a veszélyeztetett személy kérheti a bíróságtól, hogy azt, akinek a részéről veszély fenyegeti, kötelezze a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére [Ptk. 341. § (1) bek.] A károsodás veszélye ezúttal az alperesek részéről fenyeget, következésképpen a kár megelőzése is csak azáltal oldható meg, hogy a bíróság – a felperes keresetének megfelelően – a diófa tulajdonosait (használóit) kötelezi a fa eltávolítására.
Nincs jogszabályi alapja annak, hogy a fa eltávolításával összefüggő munkálatokat, illetőleg ezek költségeit – akár részben is – a felperes viselje, azzal az indokkal, hogy az ő „érdekkörében” áll a veszélyhelyzet elhárítása. Pusztán az a körülmény, hogy a felelős személy eleve vonakodik az egyébként őt terhelő kötelezettség teljesítésétől, nem indokolja azt, hogy a bíróság helyette a perbeli ellenfelét – akarata ellenére – jogosítsa fel a szükséges munkálatok elvégzésére, illetőleg egyéb intézkedések megtételére.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése értelmében hatályon kívül helyezte, és annak helyébe a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozva, az elsőfokú bíróság érdemben helyes, fellebbezéssel támadott ítéleti rendelkezését a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
Az I. és II. r. alperesek a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése szerint kötelesek megtéríteni a felperesnek okozott másodfokú perköltséget. (P. törv. I. 20 255/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás