PK BH 1982/419
PK BH 1982/419
1982.10.01.
A jogszabály a betétszerkesztés során készített telekkönyvi térképet ruházza fel közhitelességgel. A telekjegyzőkönyvi térképnek nem lehet közhitelességet tulajdonítani [Ptk. 116. § (2) és (3) bek.; 1972. évi 31. sz. tvr. 49. §; 107/1968. (IK 4.) IM sz. ut. 6. § és 7. §].
Az alperesek közös tulajdonában levő, a z.-i 6362. számú telekjegyzőkönyvben nyilvántartott 1068/C. 3. hr. számú – a természetben a közúttal (Május 1. utcával) közvetlenül érintkező, azzal párhuzamosan fekvő – ingatlanra merőlegesen helyezkedik el a felperesnek a z.-i 6364. számú telekjegyzőkönyvben felvett 1801/1 hr. számú házhely megjelölésű ingatlana.
A IV. r. alperes tulajdonszerzését – vétel jogcímén – az 1974. október 3-án megkötött szerződés alapján az ingatlan 30/72 tulajdoni hányadára 1977-ben jegyezték be. A IV. r. alperes a vételt követően nyomban birtokba lépett. Birtokba lépése idején a felperesi ingatlant a Május 1. utcától egy bozótos, „sarló” alakú terület választotta el. Ezen a részen egy régi kerítés maradványai is fellelhetők voltak. A IV. r. alperes apja, aki egyébként házastársával együtt a IV. r. alperes tulajdoni illetőségének haszonélvezője, előadása szerint már 1975-ben megkezdte az ott levő bokrok kiirtását.
A peres felek a felperes keresetlevelében „egy kb. 80 nm” térmértékű „háromszög alakú” területként megjelölt ingatlanrész tulajdonjogát vitatták, nevezetesen a felperes és a perben védekező IV. r. alperes.
A fotogrammetriai eljárással végrehajtott új felmérés során 1974-ben készült térkép szerint a felperesi ingatlannak az alperesi ingatlannal szomszédos birtokhatárvonala úgy helyezkedik el, hogy az alperesi ingatlan a felperesi ingatlant teljes szélességében elzárja a közúttól. E térkép tehát a vitatott ingatlanrészt az alperesek tulajdonában levő ingatlanhoz tartozóként tünteti fel. Az igazságügyi szakértő szakvéleményében ezt a térképet érvényes nyilvántartási térképként említi, viszont a járási és városi földhivatal 1979. október 31. napján adott tájékoztatása szerint Z. községben az egységes ingatlan-nyilvántartás „még nem lépett érvénybe”.
A felperes az 1974. évi felmérésre tekintettel eredeti keresetében a vitatott ingatlanrészre vonatkozó tulajdonszerzése megállapítását kérte elbirtoklás jogcímén. Utóbb keresetét akként módosította, hogy a vitatott közös mezsgyehatár megállapítását a használati határnak megfelelően kérte.
A IV. r. alperes védekezését a „régi felmérésű” térképekre alapozta, állítva, hogy a vitatott ingatlanrész telekkönyvi tulajdonosának az alpereseket kell tekinteni. Tagadta a felperes elbirtoklásra alapított igénye törvényi feltételeinek meglétét.
Az elsőfokú bíróság az igazságügyi földmérési szakértő szakvéleményének beszerzésén túlmenően – a megismételt eljárásban újabb bizonyítékok felkutatásával – nagy terjedelmű bizonyítást foganatosított annak felderítése végett, hogy az eltelt évtizedek alatt hol húzódott a perbeli ingatlanok közötti mezsgye, az alperesi vagy a felperesi ingatlan tulajdonosai birtokolták-e a vitás ingatlanrészt.
Az igazságügyi szakértő a szakvéleményéhez csatolt vázrajzon szemléltette a rendelkezésére álló 1974-ben készült térképnek megfelelő mezsgyehatárt, bejelölve, hogy ahhoz képest miként helyezkedik el a használati határ. Egyben utalt arra is, hogy az 1974. évet megelőzően készült „térképi” adatok szerint is a felperesi ingatlan egy rövid szakaszon érintkezik a közúttal, tehát az alperesi ingatlant nem zárja el teljesen attól. A szakértő – aki egyébként jelen volt az 1979. december 14. napján tartott helyszíni tárgyaláson, ahol a kihallgatott tanúk a helyszínen mutatták meg, illetőleg adtak vallomást a használati határ helyére vonatkozóan – az előterjesztett mérési vázlaton szemléltette a tanúk vallomása – így az 1977. évben felmérést végző M. L. tanúvallomása – alapján kitűzhető használati határ helyét.
A peres felek ezt a kitűzési vázrajzot fogadták el tárgyalási alapul, ugyanis annak alapján a felperes a vázrajzon A–A/1–D pontokkal jelölt határvonal mentén, az alperesek, illetőleg a IV. r. alperes az A és B ponttal jelölt vonalnak megfelelően kérte a mezsgyehatár helyének megállapítását. Kölcsönösen megerősítették egymás nyilatkozatát abban a tekintetben, hogy a felperes jogi érvelésének elfogadása esetén az általa megjelölt módon, az alperesi érvelés alapossága esetén pedig a IV. r. alperes által megjelölt határvonalnak megfelelően állapítható meg a közös birtokhatár.
Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az igazságügyi szakértő véleménye alapján a perbeli ingatlanok közös mezsgyevonalát az említett vázrajzon „A–B–C” pontok által meghatározott határvonalnak megfelelően állapította meg. Ítélete indokolásában kifejtette, hogy a felperes a jogelődjei birtoklását is figyelembe véve sem birtokolta úgy és olyan hosszú időn át a vitatott területrészt, hogy elbirtoklásra alappal hivatkozhatna.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezését alaposnak tekintette, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy a perbeli ingatlanok közötti mezsgye a földmérő szakértő vázrajzán A–A/1–D betűkkel jelzett vonalban húzódik. Rendelkezett a perköltség viseléséről is.
Ítélete indokolásában – arra tekintettel, hogy a peres felek ingatlanait telekjegyzőkönyvek tartják nyilván – kifejtette, hogy a telekjegyzőkönyvekhez fűzött térképek az ingatlan területét nem szavatolják, csupán hozzávetőlegesen jelölik meg az ingatlanok fekvését, területét. Így álláspontja szerint sem az 1860-ban készült telekjegyzőkönyvi térképek, sem az 1884-ben történt térképfelújítás nem mérvadó a határvonalak megállapítása szempontjából. Ugyanakkor az új ingatlan-nyilvántartás sem lépett még életbe. A perben beszerzett szakvéleményekből és tanúvallomásokból arra a következtetésre jutott, hogy az 1974. évet megelőzően már évtizedek óta a felperesi telek a Május 1. utcáig húzódott. Erre tekintettel a bíróság a Ptk. 192. §-ának (3) bekezdésére hivatkozva kimondta, hogy a tényleges használat a tulajdonjog terjedelmét bizonyítja.
A jogerős ítélet ellen törvénysértés miatt emelt törvényességi óvás szerint a másodfokú bíróság megállapításai ellentétesek a jogszabállyal és az állandó bírói gyakorlattal. Szemben a másodfokú bíróság álláspontjával a perben beszerzett igazságügyi szakértői véleményből egyértelműen kitűnik, hogy valamennyi felmérési adat és ingatlan-nyilvántartási térkép szerint a perben vitatott területrész az alperesi ingatlanhoz tartozik. Ezzel összhangban vannak az ingatlan-nyilvántartás adatai is. A földhivatali értesítés szerint a határvonalak megállapításánál a régi térképi adatokból kell kiindulni. A perben tehát ettől eltérő módon az ingatlanok határvonalait nem lehetett volna megállapítani.
A törvényességi óvás nem alapos.
A perbeli ingatlanok olyan községben vannak, ahol a jelen peres eljárás megindításakor még nem valósult meg az 1972. évi 31. sz. tvr.-ben szabályozott ingatlan-nyilvántartás. Ebből a tényből egyrészt az következik, hogy az alperesek, nem alapíthatják tulajdonjogukat az 1974-ben készült térképre, másrészt pedig az, hogy a perbeli jogvita elbírálásakor még hatályos telekkönyvben – az adott esetben telekjegyzőkönyvben – nyilvántartott adatokkal, nevezetesen az ingatlanok határvonalára vonatkozó adatokkal kapcsolatos jogvita elbírálásánál az említett törvényerejű rendelet 49. §-ának (1) bekezdése értelmében, átmenetileg – a (3) és (4) bekezdésében foglalt eltéréssel – a telekkönyvről szóló jogszabályokat kell alkalmazni.
Nem fogadható el a törvényességi óvásban kifejtett az az érvelés, hogy valamennyi felmérési adat és ingatlan-nyilvántartási térkép szerint a vitatott területrész az alperesi ingatlanhoz tartozik.
Ennek egyértelmű megállapítására a következő okokból nincs lehetőség.
A telekjegyzőkönyvekhez – mindaddig, amíg a betétek el nem készülnek – nem a kataszteri térkép másolata szolgál telekkönyvi térképül, hanem még a helyszínelés során a helyszínelő bizottságok által készített térkép. Ez a térkép (helyesebben: vázlatrajz) méretarány nélkül készült. E térkép tehát – csak tájékoztató jelleggel – azt mutatja: a különböző ingatlanok hogyan, milyen sorrendben helyezkednek el a természetben.
Helyesen döntött ezért a másodfokú bíróság, amikor nem tulajdonított közhitelességet a telekjegyzőkönyvi térképnek. A jogszabály ugyanis közhitelességgel a betétszerkesztés során készített telekkönyvi térképet ruházza fel. Következésképpen a perbeli telekjegyzőkönyvi térkép sem bizonyítja a földrészlet ábrázolt adatait, így a perbeli esetben azt, hogy a vitatott területrész valóban része az alperesi ingatlannak, és ezért arra az alperesek tulajdonjoga kiterjed.
A már kifejtettekből következően a perbeli jogvitában még alkalmazandó 107/1968. (IK. 4.) IM számú utasítás (a továbbiakban: Tk. ut.) 6. §-a (4) bekezdésének helyes értelmezése szerint, ha a telekkönyvi térkép méretarány nélkül készült mert – mint a perbeli esetben is – telekjegyzőkönyves községben készítették, nem alkalmas arra sem, hogy annak alapján az utóbb készített térképpel összehasonlítva – a földrészletek határvonalai megállapíthatók legyenek. Ezért rendelkezik úgy a Tk. ut. 7. §-ának (2) bekezdése, hogy jogi azonosítással kell megállapítani a földrészletek azonosságát, az adott esetben a földrészletek közötti határvonalat. A jogi azonosítás értelemszerűen a földrészletre vonatkozó tulajdoni és használati viszonyok figyelembevételét jelenti.
Ebből az okfejtésből következően helyesen állapította meg a másodfokú bíróság azt is – a perbeli bizonyítékoknak egybevetése, a maguk összességében való értékelése alapján –, hogy a perbeli földrészletek határvonala megegyezik az évek óta kialakult használati határral, amelyet a jogerős ítélet alapjaként elfogadott szakértői vázrajz szemléltet. Az alperesek ugyanis a korábban kifejtettekből következően nem tudtak bizonyítani olyan erősebb jogot a felperesi birtoklás bizonyított tényével szemben, amely indokolttá tette volna a használati határtól eltérő határvonal megállapítását.
Helyesen járt el a másodfokú bíróság, amikor csak a perbeli ingatlanok közötti határvonal megállapítására szorítkozott, ugyanis a 4/1980. (I. 25.) MÉM számú rendelet 4. §-ának (4) bekezdéséből következően a jelen jogerős ítéleti megállapítás lesz irányadó az új ingatlan-nyilvántartás szerkesztése kapcsán érvénybe lépő földmérési alaptérkép elkészítésekor, minthogy a perbeli ingatlanok határvonalának későbbi kitűzésekor a földmérő szerv nem térhet el a bírósági ítélettől.
A fentiekből következően a törvényességi óvásnak az elbirtoklással kapcsolatos kifogásai alapjukat vesztették mivel helyes a másodfokú bíróságnak az az érvelése is, hogy a felperesnek a keresete jogalapját illetően nem kellett elbirtoklásra hivatkoznia. (P. törv. I. 31 161/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás