PK BH 1982/423
PK BH 1982/423
1982.10.01.
I. Amennyiben a műtét során a műtéti szövődmények (sérülések) fokozott veszélyével kell számolni, kellően gondos eljárás mellett elvárható, hogy a műtétet végző orvos ezek felderítésére és következményeinek elhárítására különös figyelmet fordítson [Ptk. 339. § (1) bek.; 1972. évi II. tv. 43. §].
II. Létfontosságú belső szerv károsodása, részbeni elvesztése nem vagyoni kártérítésre alapot adhat [Ptk. 354. §, 16. sz. Irányelv].
A felperes 1978. május 17-én került az alperesi kórház szülészeti, nőgyógyászati osztályára, ahol május 22-én a méh jóindulatú daganatos megbetegedése miatt műtéten esett át. Miután panaszai nem szűntek, 1978. május 31-én vesefeltöltést végeztek, amikor észlelték a jobb oldali húgyvezeték elzáródását. A felperest ezért június 1-jén a K.-i kórházba szállították, ahol június 2-án műtétet végeztek. Ennek során észlelték, hogy a jobb oldali húgyvezeték megvastagodott, miután a műtét során a húgyvezető lekötésére került sor. Megállapítást nyert az is, hogy 3 cm szakasz után a húgyvezetőt át is vágták. A lekötés következményeként bekövetkezett veseelváltozás miatt ezért a jobb vesét eltávolították. Utóbb végbélhólyag fisztula gyanúja merült fel, és ezért a felperest előbb nőgyógyászati osztályra, majd a sebészeti osztályra helyezték, ahol a végbélsipolyt megszüntették.
A felperes keresetében kártérítés fizetésére kérte az alperes kötelezését, előadva azt, hogy az 1978. május 17-én végzett nőgyógyászati műtét során elkövetett orvosi műhiba miatt került sor jobb veséjének eltávolítására, illetőleg a műtét során a vastagbélen okozott sérülés következtében keletkezett bélsipoly miatt több műtétet kellett elszenvednie. Az alperest ezért vagyoni kárának (keresetveszteségének) és a fél vese eltávolítása miatt nem vagyoni kárának megfizetésére kérte kötelezni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Tagadta, hogy a műtét vagy a kezelés során mulasztást vagy orvosi műhibát követett volna el.
Az elsőfokú bíróság orvos szakértőt hallgatott meg arra vonatkozóan, hogy a műtét, illetőleg a kezelés során az alperes részéről történt-e orvosi műhiba. Az orvos szakértő véleményében kifejtette, hogy orvosi műhiba nem történt, a műtétet követő szövődmények a nőgyógyászati műtétek időszakos velejárói, amelyeket a leggondosabb beavatkozások mellett sem lehet minden esetben elkerülni.
A bíróság által beszerzett, az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága által adott felülvélemény szerint a műtét során a húgyvezető lekötése és átvágása, illetőleg a végbél-hüvely sipoly kialakulása a nőgyógyászati műtét kockázatához tartozik, és a műtéti kockázat körében szövődménynek tekintendő. Mulasztás a műtéttel kapcsolatban, illetőleg a kezelés során nem történt.
A járásbíróság a felperes keresetét elutasította.
Ezt az ítéletet a megyei bíróság helybenhagyta. A bíróságok a beszerzett szakértői vélemény és felülvélemény alapján megállapították, hogy orvosi műhiba nem történt, és az alperest kártérítési felelősség nem terheli.
Törvényességi óvás folytán a Legfelsőbb Bíróság mindkét fokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.*
A törvényességi óvás folytán hozott határozat további bizonyítási eljárás lefolytatását látta szükségesnek abban a vonatkozásban, hogy a perbeli esetben a keletkezett sérüléseket (vesevezeték lekötése, átvágása) el lehetett volna kerülni, ha a műtétet nagy gyakorlati készségű és képzettségű orvos végzi. Bizonyítást talált szükségesnek a törvényességi határozat abban a vonatkozásban is, hogy a későbbi kezelések során késedelem vagy egyéb mulasztás nem terhelte-e az alperest.
Az új eljárás során az elsőfokú bíróság lefolytatta az előírt bizonyítást, kiegészítő véleményt szerzett be az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságától. E kiegészítő felülvélemény szerint az adott műtét esetében megfelelő képzettségű vagy gyakorlati készségű orvos is átvághatta volna a vesevezetéket – a szakma szabályainak betartása ellenére. A felülvélemény kifejtette azt is, hogy a felperes műtét utáni láztalan állapotára is figyelemmel nem tekinthető késedelemnek az, hogy 9 nap után került sor vesevizsgálatra. A nőgyógyászati műtétek kapcsán kialakuló urétersérülések esetében a vesetáji fájdalom biztos diagnosztikus jelként nem értékelhető.
A járásbíróság ítéletével az alperest arra kötelezte, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 90 450 forintot és ezen összegnek 1979. január 6-tól a kifizetés napjáig járó évi 5% kamatait, valamint 1000 forint perköltséget. A bíróság azt állapította meg, hogy az alperes felróható magatartást tanúsított akkor, amikor a műtétet követő napokban nem vizsgálta ki a felperes vesetáji fájdalmai okát, nem tett eleget az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 43. §-a (1) bekezdésének első mondatában írt kötelezettségének. Megállapította a bíróság azt is, hogy kellő jártassággal és készséggel rendelkező orvosnál nem fordulhatott volna elő, hogy műtét közben a vastagbelet a hüvelyfallal összevarrják. E vonatkozásban a műtétet végző orvos megszegte foglalkozásának szabályait, és ezért is megállapítható az alperes kártérítési felelőssége.
Az összegszerűség vonatkozásában az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felperesnek 10 450 forint összegű anyagi kára merült fel (keresetveszteség, utazási költség). Ugyanakkor egyik veséjének elvesztése életét súlyosan és tartósan megnehezíti. Ezért 80 000 forint nem vagyoni kárpótlást is megítélt a felperes javára.
Az első fokú ítélet ellen mindkét peres fél fellebbezett.
A felperes az első fokú ítélet részbeni megváltoztatásával a marasztalási összegnek 110 450 forintra való felemelését kérte. A nem vagyoni kár címén 100 000 forintot igényelt.
Az alperes az első fokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy az orvosi szakvélemény és felülvélemény határozott álláspontot foglalt el abban, hogy orvosi műhiba a műtét során nem történt, és hasonlóképpen nem történt mulasztás a kezeléssel kapcsolatban sem.
A felperesnél nem jelentkeztek a műtétet követően olyan tünetek, amelyek a vesevizsgálatnak korábbi elvégzését indokolták volna.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke a pert másodfokú elbírálásra a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe vonta.
A perben fellépett a Legfőbb Ügyészség, és kifejtette azt az álláspontját, hogy az alperes kárfelelőssége fennáll, ebben a kérdésben az elsőfokú bíróság döntése helytálló.
Mind az alperes, mind a felperes fellebbezése alaptalan. A Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni; mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható.
A kártérítési igényt érvényesítő károsultat terheli a bizonyítás abban, hogy a másik fél neki kárt okozott, illetve hogy a károkozó magatartás és a bekövetkezett kár között az okozati összefüggés fennáll. Ennek bizonyítása esetén azonban a károkozóra hárul az a további bizonyítás, hogy a károkozás nem volt felróható, illetőleg hogy úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható.
Az egészségügyről szóló 1972. évi II. tv. 43. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint az orvosnak a legnagyobb gondossággal és körültekintéssel meg kell tennie mindazokat az intézkedéseket, amelyek a betegségek megelőzéséhez, a beteg életének megmentéséhez, gyógyulásához, munkaképességének helyreállításához szükségesek.
Szakkérdés az, hogy az adott műtét elvégzésével kapcsolatban a húgyvezeték átvágása, illetőleg a végbélsipoly hasonló műtétek esetleges velejárójaként, szövődményeként értékelhető-e, vagy pedig ilyen sérülés nem kellő gyakorlat vagy nem kellő gondosság esetén következhet csupán be.
Az igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint mind a húgyvezeték lekötése, mind annak átvágása a műtéti beavatkozás szövődményének tekintendő. A nőgyógyászati műtétek időszakos velejárója, azt a leggondosabb beavatkozások mellett sem lehet minden esetben elkerülni.
Az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának felülvéleménye mindenben megerősítette és alátámasztotta a szakértő véleményét és utalt arra, hogy a felperesnél megelőző betegségei miatt a hasüregben összenövések alakultak ki, ez megnehezítette a műtéti beavatkozást. Ilyen esetekben fokozottabban kell számolni a szövődmények kialakulásával. Ezek a sérülések a nőgyógyászati műtét kockázatához tartoznak. Rámutatott az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának felülvéleménye arra is, hogy a műtétet követő napokban a felperesnél nem jelentkeztek olyan jellegű panaszok, amelyek egyöntetűen az uréter sérülésére utaltak volna, így tehát a műtétet követő kezelés során azt a sérülést nem lehetett korábban felismerni, mint ahogyan azt az adott esetben az alperes alkalmazottai tették.
A szakértői vélemény és felülvélemény alapján megnyugtató módon megállapítható tehát, hogy orvosi műhiba nem történt akkor, amikor a műtét során az urétert megsértették, részben oly módon, hogy azt átvágták, részben pedig, hogy azt összevarrták.
Az orvos szakértő azonban szakvéleményében kitért arra is, hogy: „az irodalomból általánosságban ismert, hogy kiterjesztett méhkiirtásnál műtéti sérülés veszélye áll fenn, a legnagyobb elővigyázatosság mellett is az uréterek sérülésével kell a leggyakrabban számolni”.
Az Egészségügyi Tudományos Tanács felülvéleménye is hangsúlyozta, hogy a felperesnél megelőző betegségei miatt a hasüregben összenövések alakultak ki, és ez a műtéti területre is vonatkozott. Ez megnehezítette a műtéti beavatkozást, ezekben az esetekben fokozottabban kell számolni a szövődmények kialakulásával.
Ha pedig a műtét jellegére és az adott körülményekre figyelemmel a műtéti szövődmények (sérülések) fokozott veszélyével kell számolni, akkor a kellő gondos eljárás mellett elvárható az, hogy a műtét kapcsán a hasüreg lezárása előtt terjedjen ki a műtétet végző orvos figyelme arra is, hogy nem következett-e be a műtéttel összefüggésben olyan sérülés az uréteren vagy egyébként a hasüregben, amely további beavatkozást igényel. A műtétet végző orvostól elvárható az, hogy az uréteren vagy egyéb belső szerven a műtét során keletkezett akaratlan sérülést – amennyiben ennek lehetősége fennáll – azonnal megszüntesse, vagy legalábbis figyelemmel kísérje, hogy a reparáció a lehető legrövidebb időn belül megtörténjék, ne maradjon fenn valamelyik szerv működését gátló sérülés akkor, ha ennek megszüntetési lehetősége orvosilag fennáll.
Az alperes orvosa a műtét során ezt a körültekintést elmulasztotta, és a hasüreg lezárására úgy került sor, hogy a megsérült uréter műtéti helyreállítását nem végezték el, ezért az alperes nem hivatkozhat arra, hogy az adott helyzetben úgy járt el, ahogyan az általában elvárható volt, és a felelősség alól nem mentheti ki magát.
Mellőzi azonban a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletnek azt a megállapítását, mely szerint további mulasztás is terhelte az alperest az urétersérülés késői felismerése kapcsán. A hasüreg lezárása után ugyanis – a szakértői véleményből és felülvéleményből megállapíthatóan – nem jelentkeztek a felperesnél olyan jellegű panaszok, amelyek egyöntetűen urétersérülésre utaltak volna, így a vesevizsgálat elrendelésével kapcsolatban mulasztás az alperes terhére nem állapítható meg.
Miután az alperes a felelősség alól nem mentette ki magát, és a felperes jobb veséjének eltávolítása, valamint a vesevezeték sérülése közötti okozati összefüggés megállapítható, az alperes az ezzel kapcsolatos kárt köteles megtéríteni.
A felperes keresetkiesését, illetőleg vagyoni kárát illetően a felek között összegszerű vita nem volt.
A nem vagyoni kárigény kérdésében pedig helyes volt az elsőfokú bíróság döntése.
A Ptk. 354. §-a szerint a károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát, ha a károkozás a károsultnak társadalmi életben való részvételét vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti.
A nem vagyoni kárért való felelősségről szóló 16. számú Irányelv hangsúlyozza, hogy nem vagyoni kár megtérítésének igénylésére főként testi sérülések és egészségkárosodások adhatnak alapot. Az egész életre vagy legalábbis hosszú időre kiható súlyos hátrány különösen indokolhatja a kárért felelős személynek a nem vagyoni kár megtérítésére való kötelezését. Létfontosságú belső szervek károsodása illetőleg nemes szerv elvesztése egy egész életre szóló súlyos hátrányt eredményez.
A felperest fél veséjének elvesztése életmódjában és életritmusában is változásra kényszerítheti, akkor is, ha a meglevő másik vese a szervezet zavartalan működését továbbra is biztosítja. Maga az a tudat, hogy csupán fél veséje működik, kíméletét igénylő életmódot jelent, és pszichésen fokozott aggodalmat a meglevő fél vese megbetegedésének elkerülése érdekében.
A felperes életében jelentkező ez a hátrány és megterhelés tartósan fennmarad, abban javulás nem is várható. Ehhez képest helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság a nem vagyoni kárpótlás megítélésének feltételeit.
Összegszerűségében is helyes az elsőfokú bíróság döntése. A mérlegelés alapján megállapított összeg figyelemmel volt a nem vagyoni sérelem jellegére, a felperes személyi és egyéb körülményeire. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A lefolytatott bizonyítási eljárásra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság szükségtelennek találta további bizonyítás elrendelését a nem vagyoni kár összegét illetően. Az összegszerűség ugyanis a nem vagyoni kárigényeknél mérlegelésen alapszik. Az elsőfokú bíróságnak ezzel kapcsolatos mérlegelése helytálló.
Mind a felperes, mind az alperes fellebbezése alaptalan volt, a Legfelsőbb Bíróság ezért úgy rendelkezett, hogy a fellebbezés költségeit a peres felek maguk kötelesek viselni [Pp. 81. §-ának (1) bekezdése]. E döntésnél figyelemmel volt arra, hogy a felperes személyesen járt el, és így a képviselettel költsége nem merült fel.
A per tárgyi illetékfeljegyzési joga folytán a felperes nem köteles illetéket leróni, az alperes pedig személyes költségmentessége folytán mentesül az illeték térítése alól [16/1976. (XII. 31.) IM számú rendelet 20. § (1) bekezdése]. (Legf. Bír. Pf. V. 21. 122/1981. sz.)
*
A határozat által adott iránymutatást L. a BH 1981/5. számában 187. szám alatt.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás