GK BH 1982/438
GK BH 1982/438
1982.10.01.
Vagylagos marasztalás iránt több alperes ellen indított kereset esetén az egyik alperest marasztaló ítéleti rendelkezést a másodfokú bíróság akkor is csak a teljes első fokú ítélet egységes felülbírálásával változtathatja meg, ha a felperes nem fellebbezte meg a másik alperes ellen indított kereset elutasítását [Pp. 389. § (3) bek.].
Az I. r. alperes 29 db MÁV csererakodólapon 7424 db I. osztályú mészhomok téglát adott fel vasúti kocsiban a felperes egyik telepe címére. A rendeltetési állomáson felvett kiszolgáltatás előtti kárjegyzőkönyv szerint a küldeményből 355 db tégla törött volt és 5 db rakodólap is megsérült. E jegyzőkönyvbe a küldemény átvevője, a helyi VOLÁN vállalat kirendeltsége bejegyezte azt is, hogy „a törés kíméletlen tolatásból ered”. A felperes kárszámlája szerint a téglákban és a rakodólapokban összesen 1234 Ft kár keletkezett. Az alperesek a kár megtérítése elől felelősségüket tagadva elzárkóztak, ezért a felperes a keresetében vagylagosan kérte az alpereseket 1234 Ft kártérítés megfizetésére kötelezni.
Az I. r. alperes védekezése szerint a kár nem az ő tevékenységi körében keletkezett. Hivatkozott a VOLÁN vállalatnak arra a jegyzőkönyvi bejegyzésére, amely szerint a törés kíméletlen tolatásból ered.
A II. r. alperes az első fokú eljárásban védekezést nem terjesztett elő.
Az első fokon eljárt járásbíróság a II. r. alperest kötelezte, hogy 1234 Ft-ot fizessen meg a felperesnek. Az I. r. alperessel szemben a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint az érdekelt II. r. alperes jegyzőkönyvi nyilatkozatával szemben az érdektelen VOLÁN vállalat bejegyzése kellően bizonyítja, hogy a kár a vasúti fuvarozás közben kíméletlen tolatás következtében keletkezett. Az I. r. alperesnek a berakás során elkövetett gondatlanságára utaló adat a perben nem merült fel.
Az első fokú ítélet meghozatala után érkezett a bírósághoz a II. r. alperes védekezése, amelyben a VÁSZ 54. cikke 1. §-ának b), d) pontjai és a 3. §-a alapján kérte a kereset elutasítását. Ezt követően a II. r. alperes fellebbezést terjesztett elő, amelyben ugyanazon indokok alapján az első fokú ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének az elutasítását kérte.
E fellebbezés alapján a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintve, a fellebbezett rendelkezést megváltoztatta, és a felperesnek a II. r. alperessel szemben előterjesztett keresetét elutasította. Megállapította, hogy a II. r. alperes mentesül a felelősség alól, mert az I. r. alperes a téglák berakását nem az előírásoknak megfelelően, szabálytalanul végezte, az I. r. alperessel szemben elutasított kereset vonatkozásában azonban az első fokú ítéletet egyik peres fél sem fellebbezte meg.
A megyei bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felperes vagylagosan terjesztette elő a keresetét az alperesek ellen. E vagylagos kereset alapján az elsőfokú bíróság a nem védekező II. r. alperest marasztalta, tehát a felperes pernyertes lett, és nem fűződött érdeke ahhoz, hogy a javára marasztaló ítélet ellen fellebbezzen azért, mert az I. r. alperessel szemben a bíróság a keresetet elutasította. A II. r. alperes érdemi védekezése csak az első fokú eljárás után vált ismertté és volt mérlegelhető. Ennek eredményeként jutott a másodfokú bíróság arra az álláspontra, hogy a felperessel szemben nem a II. r. alperes, hanem az I. r. alperes felelős. A több alperessel szemben előterjesztett vagylagos kereset természeténél fogva egységes elbírálást tesz szükségessé. Még inkább indokolta volna az egységes elbírálást a másodfokú bíróság által kialakított – az elsőfokú bíróság döntésétől eltérő – álláspont, amely szerint az I. r. alperes a felelős. Az egységes elbírálás szükségességéből következik, hogy a felperes vagylagos kereseti kérelme akkor is hatályos, ha a felperes az egyik alperessel szemben hozott elutasító ítélet ellen nem fellebbezett. Többek között ilyen esetre tartalmaz rendelkezést a Pp. 389. §-ának (3) bekezdése, amely lehetővé teszi, hogy az egyik fél által benyújtott fellebbezés alapján a másodfokú bíróság az ítélet meg nem támadott, de azzal összefüggő rendelkezéseit is felülbírálja.
A fentiek értelmében a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a megyei bíróságot a fellebbezés újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. G. törv. III. 30 074/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
