PK BH 1982/44
PK BH 1982/44
1982.02.01.
I. Ha a tervező a megrendelő külön kikötése nélkül alakította is ki a szabadalmi megoldásnak megfelelő terveket és ha erről a megrendelőt nem is tájékoztatta, mégsem lehet a tervezőt a szabadalom hasznosítójának tekinteni. A szabadalom megvalósítását nem tervek elkészítése, hanem magának a berendezésnek az elkészítése és üzembe helyezése jelenti. De nem hasznosító a kivitelező sem.
II. Ha más szabadalmának hasznosítása – a bitorlás esetén kívül – szerződéskötés és díjfizetés nélkül történik, a hasznosító a szabadalmas rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz. Köteles ezért ennek az előnynek a megtérítése fejében – külön kikötés nélkül – a szabadalmas részére olyan összegű hasznosítási díjat fizetni, amelyet a hasznosítási szerződésben kiköthetett volna.
III. A szabadalmast a hasznosítóval szemben – akár szerződés alapján, akár szerződéskötés nélkül – megillető szabadalom-hasznosítási díj nem azonos a szolgálati találmány feltalálóját a szabadalmas munkáltatóval szemben megillető találmányi díjjal. A hasznosítási díj a szabadalom hasznosításának az ellenértéke, ezzel szemben a találmányi díj a feltaláló alkotó munkájának az ösztönző célú anyagi elismerése [Ptk. 86. §; 1969. évi II. tv. 11. § (1) bek., 17. § (1) bek.; Ptk. 361. §].
I. A felperes a „Szivattyúberendezés” elnevezésű találmány feltalálója és szabadalmasa. A találmány egyszerű eszközökkel lehetővé teszi a hasonló elven működő, szívólégtartályt alkalmazó, folyamatos üzemű szivattyúberendezések esetleges üzemzavarának a kiküszöbölését. Megakadályozza a szívólégtartály depressziójának a csökkenését, gátolja, hogy a felszívott vízben elnyelt gáz, gőz, levegő a szívólégtartályban kiváljék. Pót-szívó hatásra is képes, amellyel elérhető, hogy kisebb tömítetlenségek ellenére szivattyúzás alatt a depresszió mértéke ne csökkenjen. A találmány 1. igényponti jellemzője, hogy szívócsöve a szivattyú szívócsonkjával, valamint a szívótartály felső terével közlekedő depressziót fenntartó szerkezettel van ellátva.
A garantáltan folyamatos üzemet a találmány szerinti szivattyú alkalmazásától függetlenül el lehet érni ún. önfelszívóval és ráfolyásos szivattyú elrendezéssel, amelynél a szivattyút mélyebben – aknában – kell elhelyezni. A találmány által érintett témakör a találmány elsőbbségi időpontjában sok vonatkozásban ismert volt, a felismerés lényege – az alapul szolgáló rendszer önfelszívóképessége – sem tekinthető abszolút újnak, az elv gyakorlati alkalmazása jelenti a találmány újdonságát. Műszaki-szellemi színvonala ezért átlagos.
Az alperes beruházásában épülő autóbusz-forgalmi telep mosóvíz-visszaforgató berendezéséhez szivattyúkra volt szükség. A terveket az alperessel kötött szerződés alapján egy tervező vállalat készítette. A szivattyúberendezések tervei a felperes szabadalmának megfelelően készültek. A tervező ezt nem közölte az alperessel, a találmány felhasználása ellenében nem fizetet hasznosítási díjat a felperesnek, és nem is számított fel az alperest terhelő tervezési díjban a szabadalom hasznosítása címén külön költséget. Az alperes megrendelése alapján és az általa szolgáltatott tervek felhasználásával a kivitelezést egy építőipari vállalat végezte. A találmány hasznosításával kapcsolatban sem a tervező, sem a kivitelező, sem a beruházó alperes nem állapodott meg a szabadalmas felperessel és nem fizetett a részére a szabadalom hasznosítása fejében díjat. A felperes a szabadalom hasznosítását nem kifogásolta, felhívta azonban az alperest hasznosítási díj fizetésére. Az alperes ezt megtagadta.
A szabadalom szerinti szivattyúberendezés alkalmazása az alperes részére 291 000 forinttal kisebb költséget eredményezett, mint ha aknás rendszerű árfolyásos szivattyút alkalmaztak volna.
II. A felperes keresetében az alperest előbb 31 120 forint, majd a szakértő által kimutatott hasznos eredmény után 8%-os díjkulcs alkalmazásával 23 300 forint szabadalomhasznosítási díj megfizetésére kérte kötelezni.
Az alperes védekezésében kérte a kereset elutasítását, illetve a követeltnél kisebb összeg megállapítását. Védekezése szerint nem tekinthető megvalósítanak. Egyébként is a berendezés, illetve terveinek az ellenértékét megfizette a tervező, illetve a kivitelező részére. Arra is hivatkozott, hogy a szivattyú kialakításánál a felperes korábbi szabadalmat is felhasználták, ami már közkincs, mert oltalmi ideje lejárt. A perbeli szabadalom alkalmazásából az alperesnek csak azon az alapon származhat előnye, hogy a berendezés műszakilag jobb, mint a korábbi hasonló berendezések. Ezért csak eszmei díj megállapítása lehet indokolt. Kifogásolta a beruházási megtakarítás számítását is, mert a szivattyúházra szükség volt, csak kevés költségkülönbözet ered abból, hogy a szivattyúházat nem padlószint alatt helyezték el.
Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperest 17 460 forint, és ennek 1977. január 1. napjától számított évi 5%-os kamata, valamint 2500 forint részperköltség megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy a feljegyzett illeték az államot terheli. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az indokolás lényege szerint a felperes szabadalma megvalósult az alperes szivattyú-berendezésének a kialakításánál és elrendelésénél. Ezért az alperes köteles díjat fizetni. A szolgálati találmányok díjazására vonatkozó rendelkezések analóg alkalmazásával a díjat a hasznos eredmény 6%-ában határozta meg. Hasznos eredményként azt a megtakarítást vette figyelembe, amely abból eredt, hogy nem kellett a szivattyúhoz padlószint alatti aknát létesíteni.
Az első fokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezett.
III. Mindkét fellebbezés részben alapos.
1. Elsősorban azt a kérdést kellett vizsgálni, hogy a perbeli szivattyúépítéssel kapcsolatban ki hasznosította a találmányt. A szabadalom szerinti megoldásnak megfelelő terveket a tervező vállalat készítette, a tervezési díjat az alperes kifizette a részére, és a tervező az alperes külön kikötése nélkül alakította ki a szabadalmi megoldásnak megfelelő terveket, erről az alperest nem is tájékoztatta. Mégsem lehet a szabadalom hasznosítójának a tervezőt tekinteni. A szabadalom nem tervekre, hanem berendezésekre vonatkozik. Ezért a szabadalom megvalósítását nem a tervek elkészítése, hanem magának a berendezésnek az elkészítése és üzembe helyezése jelenti.
De nem hasznosítható a kivitelező sem. A berendezést az alperes megrendelésére, az alperes részére, érdekében és az alperes által rendelkezésre bocsátott tervek szerint valósította meg. Ezért megvalósítónak, hasznosítónak az alperest kell tekinteni.
Valamely beruházás során történt megvalósítást nem lehet azonosítani azzal az esettel, amikor valaki a közforgalomban vásárol olyan berendezést, amelyet szabadalom véd. Az utóbbi esetben a vevőt valóban nem lehet a vételáron felül szabadalomhasznosítási díjjal is megterhelni.
2. Az 1969. évi II. törvény (Szt.) 17. §-ának (1) bekezdése szerint a szabadalomhasznosítási díjfizetési kötelezettség alapja a hasznosítási szerződés. Az adott esetben az alperes szerződéskötés nélkül állította elő és használja rendszeresen a találmány tárgyát gazdasági tevékenység körében, azaz hasznosította a találmányt [Szt. 11. §, (1) bek.]. Bitorlást az alperes terhére mégsem lehet megállapítani, mert a felperes nem kifogásolta szabadalmának a hasznosítását. Ráutaló magatartással a hasznosításhoz – utólag – hozzájárult, hasznosítási díjra azonban igényt jelentett be.
A Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint ilyen esetben a szabadalmasnak – szerződéskötés nélkül is – joga van a díjazásra, és a díj összegének a meghatározása a bíróság feladata (Pf. IV. 20 200/1977.). Ilyenkor mint a szabadalommal kapcsolatos jogvitás ügyben a megyei bíróság, illetve a Fővárosi Bíróság jár el [Szt. 66. § (4) bek.].
Ha más szabadalmának a hasznosítása – a bitorlás esetén kívül – szerződéskötés és díjfizetés nélkül történik, a hasznosító szabadalmas rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz. Köteles ezért az Szt. 20. §-ának a (2) bekezdése folytán alkalmazandó Ptk. 361. §-ának az (1) bekezdése értelmében ennek az előnynek a megtérítése fejében – külön kikötés nélkül – a szabadalmas részére olyan összegű hasznosítási díjat fizetni, amelyet az Szt. 17–20. §-aiban szabályozott hasznosítási szerződésben kiköthetett volna. Ennek a meghatározásánál a Ptk. 201. §-ának a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egyenértékűségét előíró rendelkezéseire is figyelemmel kell lenni.
3. A szabadalmast a hasznosítóval szemben – akár szerződés alapján, akár szerződéskötés nélkül – megillető szabadalomhasznosítási díjat nem lehet azonosítani a szolgálati találmány feltalálóját a szabadalmas munkáltatóval szemben megillető találmányi díjjal. A hasznosítási díj a szabadalom hasznosításának az ellenértéke, ezzel szemben a találmányi díj a feltaláló alkotómunkájának az ösztönző célú anyagi elismerése. Ezért a szabadalmast megillető díjazásra abban az esetben sem lehet a szolgálati találmány díjazására vonatkozó 45/1969. (XII. 29.) Korm. számú rendelet rendelkezéseit alkalmazni, ha a hasznosítás szerződéskötés nélkül történt. Egyes rendelkezéseinek az alkalmazása legfeljebb analógia útján történhet.
A hasznosítási díj a szabadalom hasznosításának az ellenértéke. Ezért a díjazás alapja általában az az előny, ami a hasznosításból származik. Ha ez az előny pénzben kifejezhető, akkor a találmány tárgyának a hasznosításából származó hasznos eredmény arányában kell megállapítani a hasznosítási díjat. Természetesen ez az eredmény soha nem kizárólag a találmány megalkotásából, illetve a szabadalmi oltalom létéből ered. Mindig fontos szerepe van a megvalósításnak, illetve a megvalósítónak, az ezzel kapcsolatos vállalkozásnak, kockázatnak, a befektetett munkának, költségeknek, kiadásoknak. Ezért a szabadalommal védett találmány tárgyának az alkalmazásából származó hasznos eredménynek mindig csupán egy hányadát lehet a megoldás felhasználásának az ellenértékeként tekinteni. A hányadrész – a díjkulcs – kialakításánál elsősorban a megoldás műszaki-szellemi színvonalának, illetve olyan egyéb szempontoknak van jelentőségük, amelyek a műszaki megoldás gazdasági és társadalmi jelentőségét meghatározzák, de a díjalapban nem jutnak megfelelő módon kifejezésre.
4. A szabadalmi leírásból is kitűnik, hogy az aknaépítés mellőzését lehetővé tevő szívólégtartály alkalmazása korábban is ismert volt. A szabadalom az ilyen korábbi berendezéseket tökéletesítette, hatásfokát, üzembiztonságát növelte. Erre tekintettel az akna mellőzését nem kizárólag a szabadalom alkalmazása tette lehetővé, a hasznos eredmény kialakításában részben a korábbi, már közkincset jelentő műszaki megoldások, részben a találmány alkalmazása játszott közre. A Legfelsőbb Bíróság – mérlegelés alapján – a találmány közrehatását 70%-osnak értékelte.
A szivattyú akna mellőzéséből származó hasznos eredmény 291 000 forint. Díjalap ennek a 70%-a, azaz – kerekítve – 204 000 forint. Nincs jelentősége annak, hogy szerelőcsarnok épült, és ebben helyezték el a szivattyúkat. A szakértő indokolt véleménye szerint erre a csarnokra akkor is szükség lett volna, ha aknát is építenek.
A bírósági gyakorlat a hasznosítási díj összegének a meghatározásánál tekintettel van a szerződési gyakorlatra. Figyelembe viszi a szolgálati találmány feltalálójának a díjazására a hasznosítási díj összegét a feltalálói díj kétszeresében állapítja meg.
A szolgálati találmány feltalálója ugyanis munkakörében, munkaidő alatt, a munkáltató eszközeivel, költségére, kockázatára hozza létre a találmányt, munkájáért rendes munkabérben is részesül, a szabadalmaztatással kapcsolatos költségeket is a munkáltató viseli. Ezzel szemben a szabadalmast terhelik a találmány létrehozásával, szabadalmaztatásával kapcsolatos összes költségek, és viseli a kockázatot. Mindez a körülmény indokolja a szabadalmast megillető hasznosítási díj nagyobb mértékét.
Az alkalmazott találmány műszaki-szellemi színvonala közepes.
Mindezekre és a díjalap mértékére is figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság 8%-os díjkulcs alkalmazását látta indokoltnak. Ezért a hasznosítási díj összege 16 320 forint. Ez az összeg, amelyet hasznosítási szerződés kötése esetén indokolt lett volna kikötni. Az Szt. 20. §-ának a (3) bekezdése alapján alkalmazott Ptk. 201. §-ára és 361. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az alperes ennek az összegnek a megtérítésére kötelezte.
A kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontját a Legfelsőbb Bíróság az alperes fellebbezési kérelmének megfelelően a berendezés megvalósításától, azaz a létesítmény átadásától állapította meg.
5. A perköltség megállapításánál az elsőfokú bíróság indokolatlanul hagyta figyelmen kívül azt a körülményt, hogy a szakértői költséget a felperes előlegezte, és hogy a jogalap tekintetében a felperes pernyertes lett, az összegszerűség pedig részben bírói mérlegeléstől függött.
A 45/1969. (XII. 29.) Korm. sz. rendelet 7. §-a szerint a feltaláló által a találmánnyal kapcsolatban indított bármilyen polgári peres eljárás illetékmentes. Ezért az elsőfokú bíróság indokolatlanul rendelkezett a feljegyzett illeték viseléséről.
A másodfokú eljárásban a felperes lett nagyobb mértékben pernyertes, ezért az alperes köteles arányos összegű másodfokú perköltséget fizetni az ügyvéd által képviselt felperes részére. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 793/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás