BK BH 1982/446
BK BH 1982/446
1982.11.01.
I. Az élet elleni cselekmény megítélésénél nem súlyosbító körülmény a hozzátartozó sérelmére elkövetés, ha a vádlott a sértett támadása által kiváltott súlyos fokú indulat és félelem hatására cselekedett [1978. évi IV. törvény 83. §, 166. §].
II. Jogos védelem esetén az elhárítás szükséges mértékének ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépése [1978. évi IV. törvény 29. § (2) bek.].
A megyei bíróság a vádlottat emberölés bűntette miatt ítélte el.
A tényállás lényege a következő.
A 65 éves, büntetlen előéletű vádlott lánya 1975-ben kötött házasságot a sértettel. A házastársak a vádlott és felesége házába költöztek.
1980-ban a házastársak kapcsolata megromlott. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a sértett féltékeny volt a feleségére. Ettől az időtől gyakran fogyasztott szeszes italt, s ittas állapotban többször is bántalmazta a feleségét. Ebből eredően a vádlott és a sértett kapcsolata is megromlott. 1981 tavaszán a sértettet el is ítélték a vádlott sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt.
A sértett magatartása miatt a családi légkör nagyon rossz volt. Több esetben is előfordult, hogy amikor a sértett ittasan tért haza, a család tagjai elmenekültek otthonról.
A vádlott a sértett gyakori fenyegetései hatására lakószobájában egy vasvillát tartott a párnája alá pedig egy 13,3 cm pengehosszúságú kést tett azért, hogy a sértett esetleges támadását elháríthassa.
1981. május 30-án este 22 óra tájban a sértett közepes fokban ittasan tért haza. Felesége, mivel tartott a férjétől, a szülei szobájában feküdt le. A szoba ajtaját belülről bezárták.
A sértett bezörgetett, a feleségét hívta, aki előbb kiment, majd perceken belül visszatért a szobába. A sértett azonban ismételten zörgetni kezdett, s kijelentette, ha a felesége nem jön ki, betöri az ajtót. D. J.-né – az anyja kérésére – kiment, s ekkor a sértett az udvaron bántalmazni kezdte őt. A vádlott felesége meghallotta lánya segélykiáltásait, és szólt a férjének, menjen ki, mert a sértett megöli a lányukat.
A vádlott magához vette a már említett vasvillát és a kést, s kiment az udvarra. Ott azt látta, hogy a sértett a lányát bántalmazza. Odament hozzájuk, közben magához vett egy tégladarabot, s azzal a sértettet néhányszor, nem nagy erővel, fejbe ütötte. A sértett ekkor ököllel megütötte a vádlottat, aki a vasvillát védekezően maga elé tartotta, majd amikor a sértett ismét ütött, kis erővel a sértett nyaka felé szúrt. A sértett megfogta a vasvillát, el akarta venni azt a vádlottól, aki ekkor elővette a kést a zsebéből és a sértettet előbb a jobb lapocka táján, másodszor pedig a szegycsontja alatt nagy erővel megszúrta. Az első szúrás megsértette a vesét, és az első a visszeret, a második pedig a szívet is elérte.
A sértett a helyszínen rövid időn belül meghalt. Életét az azonnali orvosi beavatkozás sem menthette volna meg. A halálhoz vezető sérüléseken túl számos kisebb sérülést is elszenvedett.
A vádlott koránál elöregedettebb állapotú, a sértett viszont 180 cm magas és 90 kg súlyú 26 éves fiatalember volt.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a védő és a vádlott felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. Fellebbezésük írásbeli indokolásában és a fellebbezési tárgyaláson arra hivatkoztak, hogy a jogos védelmi helyzetben levő vádlott túllépte ugyan az elhárítás szükséges mértékét, de ezt ijedtsége, illetve felindultsága miatt nem volt képes felismerni.
Az elsőfokú bíróság azonban az irányadó tényállás alapján levont helyes következtetéssel állapította meg a vádlott bűnösségét, és nem tévedett a cselekmény jogi minősítése során sem.
E körben helyesen fejtette ki, hogy a vádlott a lányát majd az őt ért jogtalan támadás elhárítása érdekében, tehát jogos védelmi helyzetben cselekedett. Az elhárítás szükséges mértékét túllépte ugyan, mivel a puszta kézzel támadó sértett fellépését vasvillával és késsel hárította el, de ennek felismerésében a félelem és menthető okból származó indulat korlátozta.
A helyes okfejtés csak annyiban szorul kiegészítésre, hogy az említett tényezők a vádlottat súlyos fokban korlátozták a cselekmény elkövetésekor. Ez egyértelműen megállapítható a tényállás alapján. A vádlott és családja már hosszabb ideje megfélemlített, szorongó állapotban élt a sértett magatartása következtében. A már korábban is több ízben megöléssel fenyegetőző és a család tagjait többször is tettleg bántalmazó sértett a késő esti órákban ittasan bántalmazta előbb a feleségét, majd a leánya védelmére siető idős vádlottat. Ilyen körülmények között a vádlott ijedtsége, indulata nyilvánvalóan jelentős súlyú volt.
A vádlott utóbb a történtek lényeges részeire visszaemlékezett, s már az események után – több tanú vallomása szerint is – azonnal felmérte, hogy mit tett. Ebből pedig arra vonható le következtetés, hogy indulata és félelme nem idézett elő olyan tudatbeszűkült állapotot, amely az elhárítás szükséges mértékének felismerésére képtelenné tette.
A felmentést célzó fellebbezés ezért nem alapos.
A büntetés nemének és mértékének meghatározása során az elsőfokú bíróság tévesen rótta a vádlott terhére azt, hogy a cselekményt hozzátartozó sérelmére követte el. Nem kétséges, hogy ezek a tényezők általában súlyosbító körülmények, de nem minden esetben.
A vádlott a sértett támadása által kiváltott súlyos fokú indulat és félelem hatására cselekedett. Abban, hogy a bűncselekményt elkövette, a sértett jelentős szerepet játszott, e nélkül a bűncselekmény elkövetésére nem került volna sor. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a vádlott az őt és a családját már több ízben is bántalmazó veje ellen a lánya védelmében lépett fel.
Másrészt a 64 éves, büntetlen előéletű vádlott a sértett támadása által kiváltott félelem és ijedtség hatására jogos védelmi helyzetben követte el a bűncselekményt. Az elhárítás szükséges mértékének felismerésében súlyos fokban korlátozott volt. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a sértett az adott eseten túlmenően is hosszabb ideje súlyosan kifogásolható módon viselkedett.
Ezeknek az enyhítő körülményeknek a megfelelő súlyú értékelésével a Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a büntetés célja a törvényi büntetési tétel alsó határa alatt maradó főbüntetéssel is elérhető, a büntetési tétel alsó határának megfelelő tartamú szabadságvesztés az adott esetben túl szigorú büntetés lenne.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a szabadságvesztés mértékét – az 1978. évi IV. törvény (Btk.) 87. §-a (2) bekezdésének b) pontja alkalmazásával 4 évi szabadságvesztésre leszállította. (Legf. Bír. Bf. III. 1008/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás