PK BH 1982/463
PK BH 1982/463
1982.11.01.
Szolgálati lakás esetén a bérlő házastársának jogi helyzete nem azonosítható a szívességi lakáshasználóéval; a közös lakáshasználat rendezése esetén a lakásbérletnek a volt házastársakra vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a nem bérlőtárs volt házastárs a szolgálati lakás kizárólagos használatára nem tarthat igényt [1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 99. § (5) bek., 118. § (2) bek.].
A felek házastársak voltak. Utolsó közös lakásuk B. város E. u. 32., VIII. emelet 51. szám alatti két és félszobás összkomfortos lakás volt, amely a B. minisztérium szolgálati lakása és bérlője a felperes. A házassági perben megkötött és a bíróság által jóváhagyott egyezségben a felek a lakás használatát megosztották.
A felperes keresetében kérte az alperest a lakás kiürítésére kötelezni azzal, hogy elhelyezéséről maga köteles gondoskodni, a lakás fenntartásához való hozzájárulás címén pedig 2940 Ft-ot igényelt az alperestől.
Az alperes elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan – a lakás kiürítésére kötelezése esetén – annak megállapítását kérte, hogy mint jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó másik megfelelő lakásra tarthat igényt.
Az elsőfokú bíróság ítéletével – a keresetnek részben helyt adva – kötelezte az alperest a lakás 30 nap alatti kiürítésére azzal, hogy az elhelyezéséről a lakásügyi hatóság köteles gondoskodni, komfort nélküli másik lakás biztosításával. Kötelezte továbbá az alperest 1934 Ft és 700 Ft perköltség megfizetésére. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a volt házastársak közötti kényszerű együttlakásból következően a viszony feszült volt, ezt egyikük sem okozta kizárólagosan, de a felperes élettársának a lakásba való költözése folytán a helyzet tovább éleződött. Az alperes szívességi lakáshasználónak tekinthető, akitől a használati jogot a felperes indokolás nélkül jogosult volt visszavonni. Az alperes ugyanakkor jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó, aki az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (R.) 119. §-ának (1) bekezdése szerint elhelyezésre tarthat igényt. A perköltségben való marasztalást az elsőfokú bíróság, a Pp. 78. §-ára alapította. Az első fokú ítélet ellen az alperes fellebbezett annak megállapítása végett, hogy legalább komfortos lakásra tarthat igényt. Kérte továbbá az indokolás módosítását úgy, hogy az együttlakás lehetetlenné válását kizárólag a felperes okozta valamint a perköltségre vonatkozó rendelkezés megváltoztatását.
A másodfokú bíróság az első fokú ítélet nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét pedig helybenhagyta, és kötelezte az alperest 150 Ft perköltség megfizetésére. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a volt házastárs helyzete erősebb ugyan a szívességi lakáshasználóénál, az 1/1971. (II. 8.) ÉVM számú rendelet (Vhr.) 46. §-a értelmében azonban az alperes nem bérlőtársa a szolgálati lakásnak, ezért elhelyezésére nem az R. 118. §-ának (2) bekezdése alapján, hanem a családtagra irányadó rendelkezések szerint (R. 119. §-a) tarthat igényt. Utalt arra, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak az alperes által említett eseti döntése (BH1980. I. 16.) nem irányadó a perbeli jogvita elbírálásánál, mert nem hasonló tényálláson alapul.
A jogerős ítéletnek az alperes elhelyezésére, valamint az első fokú perköltség összegének a megállapítására vonatkozó rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Helyesen utalt a másodfokú bíróság arra, hogy szolgálati lakás esetén a bérlő házastársának a jogi helyzete „erősebb” a szívességi lakáshasználóénál, ebből levont következtetése azonban téves és ellentétes az állandóan követett bírói gyakorlattal.
A jogszabály nem rendelkezik arról, miként alakul a felek jogviszonya, ha a bíróság a szolgálati lakásban lakó – bérlőtársnak nem tekinthető – volt házastársat jogosítja fel a lakás részbeni (megosztott) használatára. A bírói gyakorlat ezt a joghézagot – amint azt az egyik házastárs különvagyoni lakását használó másik házastárs vonatkozásában a PK 391. számú állásfoglalás is kifejti – a legközelebb álló jogviszony, a lakásbérletre vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával tölti ki, mégis azzal, hogy a szolgálati lakás kizárólagos használatára a nem bérlő volt házastársat nem lehet feljogosítani. A jogvita tehát nem a bérlő és családtagjára, hanem a volt házastársakra irányadó rendelkezések szerint bírálandó el. Ebből pedig az következik, hogy a jogcím nélkül lakó jóhiszemű volt házastárs elhelyezésének megfelelősége körében szolgálati lakás esetén az R. 118. §-ának (2) bekezdésében írt rendelkezés az irányadó.
A felperes az első fokú eljárásban csak részben volt pernyertes, tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor az első fokú ítéletnek a Pp. 78. §-ára alapított – teljes perköltséget megállapító – döntését helybenhagyta.
A kifejtettekből megállapítható, hogy a jogerős ítélet a törvényességi óvással érintett részében törvénysértő. A Legfelsőbb Bíróság ezért a másodfokú bíróság ítéletének az alperes elhelyezésére és a perköltség megfizetésére vonatkozó első fokú ítéleti rendelkezéseket helybenhagyó rendelkezését a Pp. 274. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az első fokú ítéletet ebben a keretben megváltoztatta. Ennek során – mivel az eljárás adataiból kitűnik, hogy a perbeli szolgálati lakás összkomfortos – megállapította, hogy az alperes egyszobás, komfortos lakásra tarthat igényt [R. 118. §-ának (2) bekezdése], s a perköltség összegét 400 Ft-ra leszállította [Pp. 81. §-ának (1) bekezdése]. (P. törv. III. 20 057/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás