PK BH 1982/465
PK BH 1982/465
1982.11.01.
A szóbeli végrendelet érvényességének elbírálásánál irányadó szempontok [Ptk. 634. §].
Az 1979. június 25-én meghalt örökhagyó ingó- és ingatlanvagyonából álló hagyatékát a közjegyző törvényes öröklés jogcímén az örökhagyó lányának, a felperesnek adta át.
A felperes keresetében az örökhagyó testvérét és annak házastársát – az I. és II. r. alpereseket – a hagyatéki ingóságok kiadására és az ugyancsak hagyatékként átadott, az alperesek által birtokban tartott házasingatlan kiürítésére kérte kötelezni.
Az I. és II. r. alperesek a gyermekeikkel – a III. r. és IV. r. alperesekkel – együtt időközben ugyancsak pert indítottak a felperes ellen. Keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az örökhagyó szóbeli végrendelete alapján a hagyatéki ingatlan 1/4-1/4 részének tulajdonjoga a III. és IV. r. alpereseket, ugyanezen ingatlan haszonélvezete az I. és II. r. alpereseket, továbbá a hagyatékként átadott lovak tulajdonjoga a III. r. alperest illeti.
A járásbíróság a két pert egyesítette, és az alperesek keresetét viszontkeresetként bírálta el.
A felperes az alperesek viszontkeresetének elutasítását kérte; elsődlegesen a szóbeli végrendelet létrejöttét, másodlagosan annak érvényességét vitatta.
A járásbíróság ítéletével megállapította, hogy az örökhagyó által 1979. június 23-án tett szóbeli végrendelet érvényes. Megállapította továbbá, hogy az ingatlan tulajdonjoga 2/4 részben a felperest, 1/4-1/4 részben a III. r. és IV. r. alperest, a két ló tulajdonjoga pedig a III. r. alperest illeti öröklés jogcímén. A felperest és a III–IV. r. alpereseket arra kötelezte, hogy az ingatlanon az I. és II. r. alperesek részére életük végéig ingyenes használatot biztosítsanak, az I. és II. r. alpereseket pedig egyetemlegesen kötelezte egy személygépkocsinak a felperes részére történő kiadására. Ezt meghaladóan a felperes keresetét és az alperesek viszontkeresetét elutasította.
Az ítélet indokolásából kitűnően a bíróság a perbeli bizonyítás eredményeként a tényállást akként állapította meg, hogy az örökhagyó 1979. június 23-án dr. N. J. és dr. N. J.-né tanúk együttes jelenlétében szóbeli végrendeletet tett. A végintézkedés tételekor a kórházi kezelés alatt álló örökhagyó az életét fenyegető rendkívüli helyzetben volt, és írásbeli végrendeletet csak jelentékeny nehézséggel tehetett volna: a Ptk. 634. §-ában és 635. §-ának (1) bekezdésében foglalt feltételek meglétére tekintettel ennélfogva az örökhagyó érvényesen rendelkezett.
Az első fokú ítélet ellen a felperes és az I–III. r. alperesek részéről benyújtott fellebbezések folytán a másodfokú bíróság közbenső ítéletet hozott. Ebben az elsőfokú bíróság ítéletét a jogalap tekintetében megváltoztatta, az alperesek viszontkeresetét elutasította, és megállapította, hogy az örökhagyó szóbeli végrendelete érvénytelen. A másodfokú bíróság egyben az iratokat a tárgyalás folytatása és a felperes keresetének elbírálása végett megküldte az elsőfokú bíróságnak, ahol a peres eljárás jelenleg folyamatban van.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az általa foganatosított igazságügyi orvos szakértői bizonyítás alapján azzal egészítette ki, hogy az örökhagyó 1979. június 23-án már több, mint egy éve az életveszély állapotában volt, és erre a napra vonatkozó állapotrosszabbodás a rendelkezésre álló adatokból nem bizonyítható. Az örökhagyó részéről a hosszan tartó írás jelentékeny nehézséggel járt volna, de olyan elváltozás a boncjegyzőkönyvben nem került rögzítésre, amely miatt a nevét nem tudta volna leírni. Az ekként kiegészített tényállásból a megyei bíróság azt a jogi következtetést vonta le, hogy az örökhagyó szóbeli végrendelete érvénytelen, mivel annak a Ptk. 634. §-ában megszabott feltételei nem állottak fenn. Ennek indokául kifejtette, hogy „olyan rendkívüli jelleget öltő, hirtelen, ugrásszerű súlyos hanyatlás, amely folytán az örökhagyó élete már közvetlenül veszélyeztetve volt 1979. június 23-án, nem bizonyítható”, és az örökhagyó „írásbeli végrendeletet jelentékeny nehézség nélkül tehetett volna.”
A jogerős közbenső ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 634. §-a értelmében szóbeli végrendeletet az tehet, aki életét fenyegető rendkívüli helyzetben van, és írásbeli végrendeletet egyáltalán nem vagy, csak jelentékeny nehézséggel tehetne.
Ebből a rendelkezésből következik, hogy a szóbeli végrendelet alkotásának két együttes feltétele van: egyrészt az, hogy a végrendelkező életét fenyegető rendkívüli helyzetben legyen, másrészt pedig az, hogy írásbeli végrendeletet egyáltalán ne vagy csak jelentékeny nehézséggel tudjon alkotni.
A megyei bíróság a perbeli adatokból tévesen vonta le azt a következtetést, hogy az örökhagyó szóbeli végintézkedése időpontjában e két együttes törvényi feltétel egyike sem állt fenn.
A perbeli tényállás szerint az örökhagyó súlyos, konzervatív kezelésre nem reagáló és idült vesegyulladásra visszavezethető veseelégtelenségben szenvedett. Emiatt 1978. év elejétől haláláig folyamatos orvosi kezelés alatt állt. A kórelőzményi adatokból megállapíthatóan az örökhagyó 1978. április 19-én került a kórházba, ahonnan szeptember 8-án az Urológiai Klinika Művese Osztályára helyezték át. Itt 1979. június 4-ig összesen 140 alkalommal, hetenként három ízben végeztek művesekezelést ambuláns módon, s a kezelések között, hétvégeken otthonába távozott. Idült vesebetegségei miatt vese-átültetési programba is felvették. június 4-én májgyulladása miatt a László Kórházba helyezték át, ahol folyamatosan rossz állapotban volt és június 25-én meghalt.
Az örökhagyó halálának közvetlen oka az idült veseelégtelenség volt, a kórszövettani vizsgálat alapján egy fennálló májgyulladás sem volt kizárható.
A perbeli szóbeli végintézkedést az örökhagyó halálát megelőzően két nappal a László Kórházban tette az őt látogatás céljából felkereső végrendeleti tanúk előtt.
Az elsőfokú bíróság tanúként hallgatta meg az örökhagyó kórházi orvosait, akik egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy az örökhagyó mint veseelégtelenségben szenvedő és művesekezelt beteg állapota életveszélyes volt, és feltételezhető volt, hogy halála bármelyik – esetenként 5 órás tartamú – kezelés alkalmával bekövetkezik.
A másodfokú eljárásban meghallgatott igazságügyi orvos szakértő a kezelő orvosok idevonatkozó nyilatkozataival megegyező tartalmú véleményt adott. A szakvélemény szerint a veseelégtelenség, a folyamatos művesekezelés, a fennálló magas vérnyomás és szívpanaszok miatt az örökhagyónál az életveszély állapota folyamatosan fennállott. Ezt az állapotot az 1979. június 4-én fellépett fertőző májgyulladás még súlyosbította. Ezért orvosilag elfogadható, hogy az örökhagyó a László Kórházban történt kezelése alkalmával folyamatosan az életét fenyegető rendkívüli helyzetben volt, s ilyen helyzet állott fenn 1979. június 23-án is, a szóbeli végrendelet megtételének időpontjában.
Az örökhagyó kórelőzményi adataiból, a kezelő orvosok nyilatkozataiból és az orvos szakértői véleményből kétségtelen tényként az állapítható meg, hogy az örökhagyó a betegsége és a nála alkalmazott kezelések miatt a halálát megelőző hosszabb időszakban folyamatosan életveszélyes állapotban volt. Egyértelműen állapítható meg az is, hogy az örökhagyó a szóbeli végintézkedés tételének napján is ilyen állapotban volt.
Tévedett a másodfokú bíróság, amikor e ténymegállapítás mellett a szóbeli végrendelet érvényességi feltételeként még azt a további körülményt hiányolta, hogy a végrendelkezés napján az örökhagyó állapotában a korábbiakhoz képest nem következett be „hirtelen, ugrásszerű súlyos hanyatlás”.
Az egészségi állapotban bekövetkezett ilyen hirtelen, ugrásszerű súlyos hanyatlást ugyanis a törvény nem kíván meg, ha az életet közvetlenül fenyegető rendkívüli helyzet egyébként fennállott éspedig tekintet nélkül arra, hogy a a betegség miatt hosszabb ideig tartott. Az „ugrásszerűen súlyos hanyatlásnak” a PK 107. számú állásfoglalás szerint lehet jelentősége, de csak akkor, ha a helyzet rendkívüli jellegét ez idézte elő. A jelen esetben viszont az örökhagyó életét fenyegető rendkívüli helyzet az állapotában bekövetkezett ugrásszerű hanyatlás nélkül is folyamatosan fennállott.
Tévedett a megyei bíróság a szóbeli végrendelet másik érvényességi feltételének, az írásbeli végrendelet jelentékeny nehézséggel történő alkotására való képességnek az elbírálásánál is.
Ennek a feltételnek a meglétét az örökhagyó tevékenységi képességét és egyéb körülményeit együttesen vizsgálva kell elbírálni.
A megyei bíróság e körben csupán annak az egy körülménynek tulajdonított jelentőséget, hogy az örökhagyó a boncjegyzőkönyv adatai szerint a nevét is tudta volna írni. Önmagában azonban ebből az egy feltételezésből nem vonható le olyan következtetés, hogy az örökhagyó írásbeli végrendeletet jelentékeny nehézség nélkül alkothatott volna.
A perben több olyan adat szerepel, amelyeknek értékelése e kérdés vizsgálatánál elengedhetetlen lett volna. Így elsősorban az örökhagyó fizikális képessége vonatkozásában a boncjegyzőkönyv adatai mellett azt is értékelés körébe kellett volna vonni, hogy a művesekezelést a felső végtagok területére beültetett kanülökön keresztül végzik, amelyek – az orvos szakértő szerint – a kéz használatát és így az írást is gátolják.
Dr. N. J.-né végrendeleti tanú úgy ítélte meg az örökhagyó állapotát, hogy kezei be voltak dagadva és azokat az örökhagyó már régóta fájlalta. Dr. N. J. végrendeleti tanú pedig határozottan vallotta, hogy az örökhagyó a szóbeli végrendelkezéskor sem felkelni, sem írni nem tudott. A kórházi orvos tanúvallomása szerint az örökhagyó keze remegett és írni nem tudott volna.
Az örökhagyó tevékenységi képessége mellett nem lett volna figyelmen kívül hagyható az sem, hogy a végrendelkezésre kórházban került sor. Az örökhagyó a kórház fertőző osztályán, a kórteremben egyedül feküdt, a végintézkedésre szombati, nem látogatási napon került sor, és sem nála, sem a végrendeleti tanúknál nem volt papír és íróeszköz.
Mindezen körülmények együttes értékelése nélkül – a boncjegyzőkönyv kiragadott adata alapján – a másodfokú bíróság részéről tett az a megállapítás, hogy az örökhagyó jelentékeny nehézség nélkül alkothatott volna írásbeli végrendeletet, megalapozatlan.
Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor közbenső ítéletével a szóbeli végrendelet érvénytelenségét megállapította.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a másodfokú bíróság közbenső ítéletét a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Ennek során a másodfokú bíróságnak el kell bírálnia azokat a fellebbezési kérelmeket, amelyekkel a közbenső ítéletben elfoglalt jogi álláspontra tekintettel nem foglalkozott a szóbeli végrendelet érvényességét illetően pedig természetesen a Legfelsőbb Bíróságnak ebben a határozatában kifejtett jogi álláspontját kell irányadónak tekinteni. (P. törv. II. 20 123/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás