GK BH 1982/481
GK BH 1982/481
1982.11.01.
A rendeltetési állomáson megállapított súlyhiány elszámolását illetően a vasúti fuvarozóval kötött külön megállapodásra alapított követelés elévülésére nem a fuvarozási egyezmény, hanem az általános polgári jog elévülési szabályai az irányadók [Ptk. 324. § (1) bek.; 114 058/1966. I/8. E (Kk 25.) sz. hirdetménnyel közzétett Megállapodás a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról (SZMGSZ) 30. cikk].
A beavatkozó mérlegeléssel feladott búzaküldeménye 17 270 kg súlyhiánnyal érkezett sértetlen kocsizárakkal a külföldi rendeltetési állomásra. Ezért az alperes – a felperessel még az 1971. február 13-án kötött megállapodás alapján – 1979. március 17-én a súlyhiány ellenértékével 73 694 Ft-tal megterhelte a felperest. Ennek az összegnek a jóváírása 1979. július 19-én megtörtént.
Ezt követően a felperes 1979. november 10-én az összeg visszafizetésére hívta fel az alperest, amely ettől elzárkózott.
A felperes 1980. március 10-én a keresetében 73 694 Ft és járulékai visszafizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy a megállapodás alapján csak akkor tartozik a súlyhiányt megtéríteni, ha a vasúti kocsi sértetlen zárakkal érkezik a rendeltetési állomásra. A perbeli küldeményt tartalmazó vasúti kocsin négy vasúti és négy magánzár volt elhelyezve ennek ellenére a rendeltetési állomáson a küldemény kiszolgáltatásakor csak a négy vasúti zár sértetlenségét vizsgálták és állapították meg.
Az alperes álláspontja szerint a vasút csak a vasúti zárak sértetlenségét köteles vizsgálni, a magánzárakat nem köteles számba venni, sem a sértetlenség vonatkozásában ellenőrizni. A vasúti ólomzárak pedig a küldemény kiszolgáltatásakor nem vitásan épek voltak. Hivatkozott az alperes arra is, hogy a felperes követelése az SZMGSZ 30. cikkének 1. §-a értelmében elévült.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elévülés okából elutasította. Egyben utalt arra is, hogy a vasút a magánzárakról nem köteles nyilvántartást vezetni, így azok sértetlenségét sem köteles ellenőrizni, azokért felelősséggel nem tartozik.
Az ítélet ellen a beavatkozó fellebbezett. Álláspontja szerint a perbeli megállapodás alapján keletkező követelések elévülési idejére nem az SZMGSZ, hanem a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése az irányadó. Eszerint pedig a követelése nem évült el.
A fellebbezés nem alapos.
A peres iratokból tényként állapítható meg és a felek is egyezően adták elő, hogy közöttük 1971. február 13-án létrejött egy külön megállapodás, amely szerint a felperes viseli mindazokat a következményeket, amelyek a feladói mérlegeléssel feladott küldeményeknél a rendeltetési állomáson végzett mérlegeléskor megállapított súlykülönbözetből állnak elő, amennyiben a vasút a küldeményt sértetlen kocsiban, illetve sértetlen kocsizárakkal szolgáltatja ki. Ez a megállapodás a peres felek között a perbeli időszakban is hatályban volt, s ennek alapján írta jóvá a felperes a 73 694 Ft-ot az alperes javára.
A perben az volt vitás, hogy ezt a súlykülönbözetből adódó ellenértéket a perbeli megállapodás alapján melyik fél tartozik viselni.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint ez a megállapodás – az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően – a felek között létrejött olyan külön polgári jogi szerződés, amely független az SZMGSZ-ben szabályozott rendelkezésektől, s ezért az elévülés kérdésének a vizsgálatára nem az SZMGSZ, hanem a Ptk. általános elévülési szabályai az irányadók. A Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése alapján viszont a felperes követelése nem évült el.
Az ilyen természetű szerződésből származó jogokra és kötelezettségekre ugyanis az SZMGSZ szabályait azért nem lehet alkalmazni, mert e fuvarozási egyezmény a fuvarozási szerződés alanyaira a feladóra, a vasútra, a társvasutakra és a címzettre vonatkozik. A felek közötti szerződés viszont kizárólag a feladáskori mérlegeléssel kapcsolatos kérdéseket szabályozza, és annak hatálya nem terjed ki sem a társvasutakra, sem a fuvarlevél szerinti, azaz a fuvarozási szerződés szerinti címzettre. Ilyenformán az SZMGSZ 30. cikkében meghatározott elévülési idő alkalmazására sem kerülhet sor, mert e rendelkezések csak olyan igényekre vonatkoznak, amelyek fuvarozási szerződéssel, nem pedig a perbelihez hasonló más szerződéssel kapcsolatosak.
A felperes a bizonyító erejű mérlegelésre vonatkozó szerződésben feltétlen felelősséget vállalt az általa a fuvarlevélre írt súlyadatokért, amennyiben az alperes sértetlen zárakkal szolgáltatja ki a küldeményt. E szerződésben nincs szó az elévülés kezdő időpontjáról, ami természetesnek tekinthető, mert amíg – nemzetközi fuvarozás esetén – a társvasút az SZMGSZ 32. cikke értelmében nem lép fel az alperessel szemben visszkereseti igénnyel, addig tulajdonképpen az alperesnek sem lehet követelése a felperessel szemben. A külföldi címzett, illetve a társvasutak között a szóban levő megállapodás nem ismert, tehát nyilvánvaló, hogy az észlelt hiányok tekintetében a címzett az SZMGSZ és a rendeltetési ország szabályai szerint lép fel követeléssel a kiszolgáltató vasút ellen. Ez hosszabb időt vesz igénybe, következésképpen az alperes csak akkor támaszthat igényt a felperes ellen, vagyis követelése akkor válik esedékessé vele szemben, ha a társvasúttal szemben fizetési kötelezettsége keletkezik [Ptk. 326. § (1) bek.].
Megállapítható volt, hogy a külföldi vasút 1979. február 23-án lépett fel az alperes ellen a hiányzó búza értékének megfizetése érdekében, ezt követően az alperes egy éven belül felszólította a felperest a teljesítésre, az alperes tehát nem elévült követelést érvényesített.
A bíróság azt a kérdést is vizsgálta, hogy az alperes kötelessége volt-e a küldemény kiszolgáltatásakor a magánzárak sértetlenségének a vizsgálata ennek elmulasztása érinti-e a perbeli kártérítési felelősségét [SZMGSZ 8. cikk 8. § 16. cikk 3. §]. Mivel a felek között létrejött megállapodás erre vonatkozóan kifejezett rendelkezést nem tartalmaz, és a nemzetközi forgalomban sem köteles a vasút a magánzárakat nyilvántartani, a Legfelsőbb Bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vasúti zárak ellenőrzésével, azok sértetlenségének megállapításával az alperes az említett, megállapodásban írt kötelezettségének eleget tett. A per során az alperes bizonyította, hogy a határállomáson ép vasúti zárakkal szolgáltatta ki a küldeményt, ezért a rendeltetési állomáson végzett mérlegeléskor megállapított súlykülönbözet következményeit – az 1971. február 13-án létrejött megállapodás alapján – a felperes köteles viselni.
Nem fogadta el a Legfelsőbb Bíróság azt a fellebbezési érvelést sem, hogy az alperes a rendeltetési állomáson felvett kárjegyzőkönyv alapján a társvasútnak nem adhatott volna kártérítést, mert a jegyzőkönyv 21. rovatát nem töltötték ki, ugyanis a 21. rovat kitöltetlenségéből – eltérő adat hiányában – arra lehet következtetni, hogy nem volt rendellenesség, a kocsi sértetlen volt.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. III. 30 155/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás