MK BH 1982/486
MK BH 1982/486
1982.11.01.
I. A munkáltató a nem gépjármű-vezetői munkakörben foglalkoztatott dolgozóját csak az általa üzemben tartott olyan gépkocsi vezetésével bízhatja meg, amelyet casco szerződéssel biztosított. Ha a dolgozó a munkáltató által nem biztosított gépkocsiban kárt okozott, a kárnak csak azt a részét köteles – felelőssége mértékének és arányának megfelelően megtéríteni, amely casco biztosítás alapján nem térült volna meg [1967. évi II. törvény 60. §; 7/1980. (IV. 4.) MüM–KPM sz. r. 1. §, 2. §, 4. § (1) bek.].
II. A helyszíni bírságolást a kártérítési felelősség mértéke szempontjából nem lehet egy tekintet alá esőnek tekinteni a szabálysértési hatóság marasztaló határozatával [1968. évi I. tv. 84. §; 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 79. § (1) bek. b) pont, (2) bek. b) pont; KRESZ 12. §].
A felperes az alperesnél gépész munkakört tölt be. Ellenőr, karbantartó munkát végez, és 1978 óta az alperes megbízása alapján – két munkatársával együtt – vezeti az alperes kombi típusú gépkocsiját. Ez utóbbi munkájáért az alperes külön díjazást fizet. A felperes 1980. október 3-án egy útkereszteződéshez érve balra nagyívben akart bekanyarodni, eközben nem adta meg a kötelező elsőbbséget a vele azonos irányban – egyenesen haladó – villamosnak, ezért a két jármű összeütközött. Az intézkedő rendőr a felperest 100 forint helyszíni bírsággal sújtotta.
A baleset következtében az alperes gépkocsijában 10 859 forint kár keletkezett. Az alperes igazgatóhelyettese a felperest az 1981. január 17-én hozott határozatával – az Mt. V. 79. §-a (1) bekezdésének b) pontjára utalva – az okozott teljes kár, 10 859 forint megfizetésére kötelezte. A felperes a munkaügyi döntőbizottság előtt kérte a kártérítés mérséklését, az azonban elutasította a kérelmet. A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetlevelében is a kártérítés mérséklését kérte.
A munkaügyi bíróság az ítéletével megváltoztatta a munkaügyi döntőbizottság határozatát, és a kártérítés összegét 2073 forintra szállította le. Az ítélete indokolásában megállapította, hogy a felperes a kárt nem kirívóan súlyos gondatlansággal okozta, ezért az Mt. 57. §-ának (2) bekezdése alapján havi átlagkeresete 50%-a erejéig felel a keletkezett kárért.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen az ügyész nyújtott be fellebbezést, amelyben az ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének az elutasítását indítványozta.
A megyei bíróság megváltoztatta a munkaügyi bíróság ítéletét, és a felperes keresetét elutasította. Elfogadta a fellebbezésben kifejtett azt az álláspontot, hogy a helyszíni bírságolás egy tekintet alá esik a szabálysértési hatóság marasztaló határozatával. A helyszíni bírságolás a felperesnek a közlekedési szabályszegést elismerő nyilatkozata alapján történt. Ennek hiányában vele szemben szabálysértési eljárás lefolytatására, ennek eredményeként pedig marasztaló határozat meghozatalára került volna sor. Így a felperes kártérítési felelőssége az Mt. V. 79. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján hathavi átlagkeresete erejéig áll fenn.
A casco biztosítás kérdésével kapcsolatban a megyei bíróság arra utalt, hogy a gépjármű-vezetési pótlék rendszeresítéséről szóló 7/1980. (IV. 4.) MüM–KPM számú együttes rendelet szerint csak 1980. április 1-jétől kötelező a nem gépjármű-vezetői munkakörben foglalkoztatott dolgozók által vezetett gépkocsik casco biztosítása. A felperes viszont már korábban, 1978-ban megállapodott az alperessel a gépkocsi vezetésében, ezért reá a rendelet előírásai nem vonatkoznak.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az alperest ért kár a felperes kirívóan súlyos gondatlan károkozása következtében állt elő. A felperes ugyanis a KRESZ 12. §-ában foglalt alapvető közlekedési szabályt sértett meg. Az útkereszteződésnél a közlekedés biztonságát szolgáló szigorú szabály ellenére az útkereszteződésbe való behaladás előtt nem adott elsőbbséget a vele azonos irányban haladó villamosnak. Ez a magatartás súlyos közlekedési baleset előidézésére alkalmas. Éppen ezért a keletkezett kárért való felelőssége az Mt. V. 79. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint áll fenn.
Nem hagyható azonban figyelmen kívül a gépjármű-vezetési pótlék rendszeresítéséről szóló 7/1980. (IV. 4.) MüM–KPM számú együttes rendelet (R.) 2. §-ában foglalt szabály. Ennek (1), illetőleg (3) bekezdése szerint a nem gépjármű-vezetői munkakörben foglalkoztatott dolgozó – egyéb feltételek fennforgása mellett – csak olyan, a munkáltató által üzemben tartott gépkocsi vezetésével bízható meg, amelyet a munkáltató casco szerződéssel biztosított. Az R. 1. §-a a rendelet hatályát minden munkaviszonyban és szövetkezeti tagsági viszonyban álló dolgozóra kiterjeszti. A 4. § (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy az R. előírásait 1980. április 1. napjától kell alkalmazni.
Peradat, hogy a felperes által vezetett gépkocsira az alperes casco biztosítási szerződést nem kötött.
Az Mt. 60. §-a értelmében a dolgozónak nem kell megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a munkáltató közrehatása következtében állt elő. Minthogy az alperest külön jogszabály kötelezte casco biztosítási szerződés megkötésére, és ezt elmulasztotta, megfosztotta magát attól a lehetőségtől, hogy a gépkocsiban keletkező kárát – akár egészében, akár részben – a szerződésre figyelemmel érvényesítse.
A kárnak az a része tehát, amely biztosítással megtérült volna, az alperest terheli, az nem hárítható át a felperesre.
Az R. a casco szerződés megkötését ugyanis azért tette kötelezővé, mert a gépkocsi megrongálódásának veszélye általában nagyobb, ha azt nem gépjármű-vezetői munkakörben foglalkoztatott dolgozó vezeti. A munkáltatónak a casco szerződéssel biztosítania kell a kisebb gyakorlattal rendelkező dolgozók által okozott kárának a megtérülését és egyben a dolgozót is arról, hogy a munkakörébe nem tartozó – rendszerint többletmunkával járó – feladat vállalása a munkáltatóval szemben fennálló kártérítési kötelezettségét nem növeli meg aránytalanul.
Végül meg kell jegyezni, tévedett a másodfokú bíróság, amikor a helyszíni bírságolást a szabálysértési hatóság jogerős határozatával egy tekintet alá vonta.
A szabálysértésekről szóló – több jogszabállyal módosított – 1968. évi I. törvény 84. §-a szerint a helyszíni bírságolásra írásbeli határozat meghozatala nélkül kerül sor és az intézkedés ellen jogorvoslatnak nincs helye. Ez az eljárás így nem biztosít olyan vizsgálatot, amely alkalmas a tényállás kellő tisztázására, a dolgozó védelmére szolgáló körülmények maradéktalan feltárására, tehát általában nincsenek olyan garanciái, amelyek egyébként előfeltételei a marasztaló határozatok meghozatalának.
A jogszabálynak ezt az értelmezését támasztja alá az Mt. V. 79. §-a rendelkezéseinek egybevetése is. E jogszabály tételesen sorolja fel azoknak a határozatoknak a körét, amelyek a dolgozó anyagi felelőssége szempontjából a büntetőbírósági elítéléssel azonos hatásúak. Megállapítható, hogy csak azoknak a határozatoknak tulajdonít ilyen jelleget, amelyeknél a megelőző eljárás során lehetőség volt a tényállás megnyugtató feltárására, illetőleg amelyek ellen jogorvoslatnak van helye. De ezen belül is a határozatoknak csak viszonylag szűk körét jelöli meg. A büntetőeljárás megindítása esetén is – a bíróság marasztaló ítélete mellett – csak a bírósági tárgyaláson alkalmazott megrovásához fűz súlyosabb következményeket. Az ügyészség és a nyomozóhatóság figyelmeztetést tartalmazó határozata miatt már nem minősíthető a kár gondatlan bűncselekménnyel okozottnak, noha ezek a marasztalási formák nyilvánvalóan magasabb szintűek a helyszíni bírságolásnál.
A jogszabály kiterjesztő értelmezését a társadalmi tulajdon védelméhez fűződő érdekek sem indokolják. Ha ugyanis megállapítható, hogy a dolgozó a kárt kirívóan súlyos gondatlansággal okozta, kártérítési felelőssége a vizsgált jogszabály szerint ugyancsak hathavi átlagkeresete erejéig terjed.
Ezért a közúti közlekedés szabályainak súlyosabb megsértése esetén a helyszíni bírság alkalmazása, de az intézkedés mellőzése sem akadálya annak, hogy a dolgozót olyan mértékben tegyék felelőssé a kárért, mintha azt gondatlan bűncselekménnyel okozta volna.
Minthogy a felperes a 10 859 forint összegű kárt kirívóan súlyos gondatlansággal okozta, a kárért – az Mt. V. 79. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében – hathavi átlagkeresete erejéig felel. Nem vitás, hogy a felperes hathavi átlagkeresetének összege a keletkezett kár összegét meghaladja. Következésképpen a teljes kár összege erejéig történő marasztalásának nem lenne akadálya. A felperes azonban csak a biztosító által casco biztosítás megléte esetére fizetendő összeggel csökkentett kárért tehető felelőssé.
Az új eljárás során ezért – szükség esetén szakértő bevonásával – kell tisztázni, hogy ha a munkáltató jogszabályi kötelezettségének eleget téve a biztosítási szerződést szabályszerűen megkötötte volna, a biztosítótól milyen összeget kapott volna. Ugyanis csupán ennek a tisztázása után lehet a felperest ténylegesen terhelő kártérítési kötelezettség pontos összegét meghatározni. (M. törv. II. 10 115/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás