• Tartalom

BK BH 1982/504

BK BH 1982/504

1982.12.01.
Önkényes eltávozás esetén a jogellenes távollétet nem szakítja meg az a körülmény, ha közben a katona úgy tér vissza a laktanyába, hogy erről az illetékes elöljárója nem szerez tudomást és így rendelkezési jogát sem gyakorolhatja [Btk. 345. § (1) és (2) bek.].
A katonai bíróság a honvéd vádlottat hat napot meghaladó önkényes eltávozás bűntette miatt elítélte.
A megállapított tényállás a következő.
A honvéd vádlott január 2. napján 22 óráig engedélyezett szabadságról nem tért vissza alakulatához, és elfogatóparancs alapján január 8. napján a rendőrjárőr fogta el. Az alakulathoz későbbi időpontban vissza kívánt térni.
A fellebbezés elbírálása során a Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy a katonai bíróság indokoltan utasította el azt a – tanú kihallgatására irányuló – bizonyításkiegészítési indítványt, amely szerint a vádlott – jogellenes távolléte alatt – január 5. napján igen rövid időre ugyan megjelent a laktanyában, onnan azonban újból eltávozott anélkül, hogy közvetlen elöljárójánál vagy szolgálati helyén jelentkezett volna. Ez a körülmény ugyanis sem a bűnösség megállapítására, sem a bűncselekmény jogi minősítésére nincs kihatással.
A Btk. XX. fejezetének I. címébe felvett szolgálati bűncselekmények közvetlen jogi tárgya az elöljárók rendelkezési jogának biztosítása, vagyis az, hogy a katonát szolgálati feladatok ellátására igénybe vehessék.
A létszámteljességhez tehát igen fontos szolgálati érdekek fűződnek. A harckészültség folyamatos és magas szintű fenntartásának elengedhetetlen feltétele, hogy az illetékes elöljárók mindenkor, amikor az szükséges, rendelkezhessenek az alárendeltjeikkel. Ez az alapvető követelmény szenved sérelmet, ha az alárendelt a szolgálati helyéről engedély nélkül eltávozik vagy attól jogellenesen távol marad.
A vádlott a katonai bíróság által megállapított hat napot meghaladó időtartam alatt jogellenesen úgy volt távol szolgálati helyétől, hogy ezzel az elöljárója rendelkezési jogát megszakítás nélkül mindvégig csorbította.
A jogtalan távollét időbeli folyamatosságát nem szakítja meg ugyanis az a körülmény, hogy jogtalanul távollévő alárendelt visszatér ugyan rövid időre a laktanyába, de arról szolgálati elöljárója nem szerez tudomást, mert a katona az alakulat ügyeleti szolgálatánál sem jelentkezik.
Helyesen járt el tehát a katonai bíróság, amikor a bizonyításkiegészítés tárgyában előterjesztett indítványt elutasította és a törvénynek megfelelően minősítette a vádlott cselekményét a Btk. 345. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő hat napot meghaladó önkényes eltávozás bűntettének. (Legf. Bír. Katf. II. 217/1982.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére