BK BH 1982/506
BK BH 1982/506
1982.12.01.
I. A bűntetti eljárásban hozott első fokú határozat ellen bejelentett, a törvényben kizárt, illetőleg elkésett fellebbezést a bíróság tanácsának kell elutasítania [Be. 247. §].
II. A jegyzőkönyv kijavítására irányuló kérelem felől alakszerű határozatot kell hozni [Be. 161. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság 1982. április 8-án hozott az ügyben ítéletet, és a tárgyalási jegyzőkönyv tanúsága szerint a vádlott az ítéletet tudomásul vette, az ügyész pedig 3 napi gondolkodási időt tartott fenn, mely időn belül fellebbezéssel nem élt.
A vádlott 1982. április 13-án érkezett beadványában kérte a tárgyalási jegyzőkönyv oly módon való kijavítását, hogy ő az ítélet kihirdetése után 3 napi gondolkodási időt kért, tehát azt nem vette tudomásul, egyben pedig fellebbezéssel élt a büntetés enyhítése végett.
Az elsőfokú bíróság a fellebbezési a Be. 247. §-ának (1) bekezdése alapján mint törvényben kizártat elutasította. Az elutasító végzés ellen a vádlott védője útján törvényes határidőn belül fellebbezéssel élt, melyben azt sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a jegyzőkönyv kijavítása iránti kérelme tekintetében nem döntött.
A megyei bíróság a fellebbezés elbírálása során olyan eljárási szabálysértést észlelt, amely szükségszerűen a végzés hatályon kívül helyezését vonja maga után. Ugyanis az elsőfokú bíróság az ügyet bűntetti eljárásban, népi ülnökök közreműködésével tanácsban tárgyalta. Ennek ellenére a fellebbezést elutasító végzést egyedül a tanács elnöke mint egyesbíró hozta. Ez a végzés egyébként az ügy érdemére is kihatással lehet, hiszen a fellebbezés elutasítása vagy elfogadása az ügy további sorsát döntően befolyásolhatja, s vádlottal szemben hozandó határozat lényegét érintheti. De ettől függetlenül ez nem olyan határozat, amelyet a Be. a bűntetti eljárásban is a tanács elnökének a hatáskörébe utal. Ennek folytán a bűntetti eljárásban a fellebbezést elutasító végzést is a bűntetti eljárás szabályai szerint kell meghozni. Ez következtethető az elsőfokú bíróság által felhívott Be. 247. §-ából is, mégpedig az (1) és a (2) bekezdés összevetéséből. Az (1) bekezdés ugyanis a fellebbezés elutasítására az elsőfokú bíróságot jogosítja fel, míg a (2) bekezdés már a tanács elnökének a hatáskörébe utal bizonyos teendőt, vagyis az iratok felterjesztését a másodfokú bírósághoz.
Az elsőfokú bíróság tehát a fellebbezést elutasító végzés meghozatalánál nem volt törvényesen megalakítva, ennek folytán a megyei bíróság a Be. 268. §-a folytán alkalmazandó 250. §-ának II/a) pontja alapján a végzést hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új határozat hozatalára utasította.
Az új határozattal kapcsolatban egyébként a megyei bíróság irányításul a következőkre mutat rá.
Mivel a vádlott 1982. április 13-án iktatott beadványában elsősorban a jegyzőkönyv kijavítását kérte, az elsőfokú bíróságnak mindenekelőtt e kérelem tekintetében kell határoznia a Be. 161. §-a (2) bekezdésének második mondata értelmében, szükség esetén az idevonatkozó adatok pl. ügyészi feljegyzés stb. beszerzése után. Erről a Be. 115. §-ának (5) bekezdésére figyelemmel az érdekelteket értesíteni kell. Ezt a határozatot nem pótolhatja a fellebbezést elutasító végzés indokolásában írt olyan megállapítás, hogy a jegyzőkönyv kiigazítására nincs mód, mert az a vádlott nyilatkozatát tartalmazza. Az elsőfokú bíróság ezt követően lesz azután abban a helyzetben, hogy a fellebbezés tekintetében határozzon. (Debreceni Megyei Bíróság 1. Bf. 327/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
