PK BH 1982/510
PK BH 1982/510
1982.12.01.
Bérlőtárs más személyt – kiskorú gyermekének kivételével – csak a másik bérlőtárs hozzájárulásával fogadhat be a lakásba. Ilyen hozzájárulásnak minősülhet az is, hogy a másik házastárs hosszabb időn át nem kéri a bérlőtárs bérleti jogviszonyának megszüntetését, holott tudomása van arról, hogy az olyan személyt fogadott be a lakrészébe, akinek befogadásához az ő hozzájárulására lett volna szükség [1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 65. § (3) bek., 97. § (1) bek. d) pontja; PK 385. sz.].
A felperes és volt férje Sz. P. házasságát a kerületi bíróság ítéletével felbontotta és Zs. utónevű gyermeküket az apánál helyezte el. A házastársak közös lakásának használatát pedig úgy osztotta meg, hogy a két kisebb szoba használatára a volt férjet, a nagyobbik szoba használatára pedig a felperest jogosította fel.
A felperes keresetében az I. r. alperest (Sz. P. új házastársát) a lakás kiürítésére kérte kötelezni azzal, hogy az elhelyezésről maga köteles gondoskodni. A kereseti kérelmét azzal indokolta, hogy Sz. P. az I. r. alperest az ő hozzájárulása nélkül fogadta be a közös lakásukba. A per során keresetét kiterjesztette az I. r. alperes szüleire – a II. és III. r. alperesre –, és őket arra kérte kötelezni, hogy az I. r. alperest, aki korábban velük lakott, fogadják vissza saját lakásukba.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az I. r. alperest, hogy a lakást 90 nap alatt ürítse ki; az elhelyezéséről maga köteles gondoskodni. Az ítélet indokolása szerint megállapította, hogy Sz. P. 1977. november 26-án kötött új házasságot az I. r. alperessel, s ezután őt befogadta a perbeli lakásba, ahová 1978. november 16-án a bejelentkezése megtörtént. Az Sz. P. által adott befogadó nyilatkozat azonban érvénytelen, mert ahhoz a felperes az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (R.) 65. §-ának (3) bekezdésében előírt hozzájárulást nem adta meg. Az I. r. alperes érvényes jogcímet így nem szerzett a lakás használatára, ezért őt az elsőfokú bíróság a Ptk. 193. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte annak kiürítésére.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Ítéletének az indokolása szerint a felperes nem tudott arról, hogy az I. r. alperes huzamosan tartózkodik a perbeli lakásán, az ő befogadásához sem kifejezetten, sem ráutaló magatartással nem járult hozzá.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az R. 65. §-ának (3) bekezdése szerint a bérlőtárs más személyt – a kiskorú gyermekének kivételével – csak a másik bérlőtárs hozzájárulásával fogadhat be a lakásba. Ha a bérlőtárs a jogszabály e tiltó rendelkezésre ellenére a lakrészébe más személyt befogad, a másik bérlőtárs a bíróságtól a lakásbérleti jogviszony megszüntetését kérheti [R. 97. §-a (1) bekezdésének d) pontja].
A Legfelsőbb Bíróság Polgári kollégiuma 385. számú állásfoglalásának a PK 412. számú állásfoglalással módosított szövege értelmében, ha a bérlőtárs hosszabb időn át nem kéri a másik bérlőtárs lakásbérleti jogviszonyának a megszüntetését, holott tudomására jutott, hogy olyan személyt fogadott be lakrészébe, akinek a befogadására az ő hozzájárulása nélkül nem volt jogosult, ez a körülményekre tekintettel olyan ráutaló magatartásnak minősülhet (Ptk. 199. §-a, 216. §-a), amely a befogadáshoz való hozzájárulást juttatja kifejezésre.
A per adataiból megállapítható, hogy a felperes nem az általa állított 1980. január 18-án, hanem már 1979. január 17-én tudomást szerzett az I. r. alperesnek a volt házastársi lakásban lakásáról. Ez utóbbi napon a felperes és a férje képviseletében eljáró I. r. alperes a gyámhatóságnál a volt házastársak kiskorú gyermekének láthatásáról tárgyaltak. Az I. r. alperes ekkor – jegyzőkönyvbe foglaltan – előadta, hogy állandó lakása a perbeli lakás. Ezt követően a felperes kéthetenként abban a lakásban látogatta meg gyermekét. Ezt az I. r. alperes tette lehetővé, mert a gyermek apja, Sz. P. katonai szolgálatot teljesített, és emiatt távol volt a lakásból.
A Legfelsőbb Bíróság P. törv. V. 20. 936/1981/3. számú határozatból kitűnik, hogy a felperes és Sz. P. közötti házassági perben a másodfokú bíróság az 1979. január 30-i tárgyaláson – a felperes jelenlétében – meghallgatta a jelen per I. r. alperesét, aki előadta, hogy a házasfelek gyermekét ő és Sz. P. gondozza a szóban levő lakásban.
A felperes tehát legkésőbb 1979 januárjában minden kétséget kizáró módon tudomást szerzett arról, hogy az I. alperes a lakásban állandó jelleggel bent lakik, oda be is van jelentve, s ahol az I. r. alperes és házastársa a gyermek nevelését közösen látják el. Ez ellen – nyilvánvalóan a gyermek érdekében is – hosszabb időn át nem tiltakozott, az I. r. alperes ottlakását tudomásul vette. Ez a magatartás olyan ráutaló jellegű, amely az I. r. alperes a lakásába történő befogadásához való hozzájárulást juttatta kifejezésre. Ilyen körülmények között az I. r. alperes érvényes jogcímen lakik a lakásban, a kiürítésre kötelezését igénylő kereset alaptalan, az annak helyt adó jogerős ítélet pedig törvénysértő.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a másodfokú ítéletet a törvényességi óvás keretei között a Pp. 274. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletet e részben megváltoztatta. A felperes pervesztes lett, ezért a köteles az I. r. alperes első és másodfokú perköltségét megfizetni [Pp. 78. §-ának (1) bekezdése]. (P. törv. III. 20. 086/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás