PK BH 1982/512
PK BH 1982/512
1982.12.01.
A volt házastársak közös lakása megosztott használatának feltételei körében nemcsak a házastárssal, hanem a lakásban lakó más személyekkel, a családdal szemben tanúsított magatartást is vizsgálni kell. Amennyiben a házastársak egyike olyan magatartást tanúsít, amelyre tekintettel rosszhiszemű jogcím nélküli lakáshasználónak minősül, a lakás használatának megosztására akkor sem kerülhet sor, ha ennek objektív feltételei egyébként fennállanak [1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 97. § (1) bek. c) pont, 99. § (1) bek.].
A peres felek 1944. november 13-án kötöttek házasságot, melyből három, jelenleg már nagykorú gyermekük született. A peres felek két és félszobás tanácsi bérlakással rendelkeznek. A szobák külön bejáratúak. A felek Ágnes nevű leánya már házasságot kötött és elköltözött, míg Márta és Katalin még a szülőkkel együtt laknak.
A peres felek hosszú ideje fennálló házassága kezdettől fogva nem volt kiegyensúlyozott. Napirenden voltak közöttük az anyagi természetű és a gyermekekkel kapcsolatos viták, veszekedések. Az alperes fegyelmezetlen, lobbanékony természetű, az indulatain nem tud uralkodni. A felperest már terhessége idején és ezt követően is többször durván, tettlegesen bántalmazta, ugyanígy a gyermekeket is. A felperes 1964-ben, az akkor még kiskorú gyermekekkel albérletbe költözött, lakáskörülményei azonban nem voltak megfelelőek, ezért – az alperes kérésére – visszatért a közös lakásba. A felperes már 1974-ben kérte a házasság felbontását, ez a per azonban megszűnt. A felek együttélése 1979. február havában megszakadt, ekkor a lakáson belül egymástól elkülönültek.
A peres felek Katalin leánya 1980 áprilisában ideggyógyászati kezelést igénylő betegsége miatt táppénzes állományban volt, 1980. április 12-én a konyhában főzött, és az ezzel kapcsolatos zaj az alperest zavarta. Emiatt közöttük szóváltás támadt, melynek során az alperes becsületsértő kifejezést használt a leányával szemben, aki ezt visszamondta. Ekkor az alperes a leányát többször nagy erővel, ököllel arcul ütötte, dulakodás közben a forró zsír Katalin lábára ömlött. A bántalmazás következtében Katalin 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést és 8 napon belül gyógyuló égési sérüléseket szenvedett. A bíróság az alperest bűnösnek mondta ki súlyos testi sértés bűntettében és ezért 8000 forint pénzbüntetésre ítélte. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatva, az alperessel szemben három hónap szabadságvesztés büntetést szabott ki, amelynek végrehajtását felfüggesztette.
Ez után az eset után Katalin hosszabb ideig rokonoknál lakott. A felperes valamint a leányok fokozottan tartanak az alperestől, s egyedül nem mérnek a lakásban tartózkodni.
A bizonyítási eljárás lefolytatása után az elsőfokú bíróság a peres felek házasságát felbontotta és a közös lakásra nézve az alperes bérlőtársi jogviszonyát megszüntette. Kötelezte az alperest, hogy a lakást 60 napon belül kiürítve bocsássa a felperes rendelkezésére, és megállapította, hogy az alperes az elhelyezéséről saját maga köteles gondoskodni. Kötelezte a felperest, hogy az alperesnek a lakásból való távozásával egy időben 24 000 forint kárpótlást fizessen meg.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a peres felek házassága az alperes durva, kíméletlen, tettlegességig fajuló magatartása miatt teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott. Az együttélés megszakadása után elkövetett cselekménye alkalmas volt arra, hogy a felperesben és leányaiban a már hosszú évek óta kialakult félelmet fokozza. Ezért az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alperessel való együttlakás lehetetlen, s így a lakás használatának megosztására nincs lehetőség. Miután az alperes az együttélési szabályokat durván sértő magatartást tanúsított, ezért a megosztott használatra egyébként alkalmas lakásból távoznia kell és az elhelyezéséről saját magának kell gondoskodnia.
A másodfokú bírósági további bizonyítás felvétele után hozott ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta és a peres felek közös lakásának használatát megosztotta. A felperest feljogosította a közlekedőből jobbra nyíló 19,75 négyzetméteres, továbbá a konyhából nyíló 6,2 négyzetméteres szoba, míg az alperest a közlekedőből és az előszobából is nyíló 18 négyzetméteres szoba kizárólagos használatára, a mellékhelyiségek közös használata mellett. Kötelezte a feleket, hogy a lakószobákat 15 napon belül bocsássák egymás rendelkezésére.
A másodfokú bíróság is helyesnek találta azt a megállapítást, hogy az alperes magatartása eredményezte a házasság megromlását. E magatartást vizsgálva azonban azt nem tartotta megállapíthatónak, hogy a nagyméretű és a teljes elkülönülést biztosító lakás megosztott használatára ne lenne mód. A másodfokú bíróság utalt arra, hogy a felperes bántalmazását az alperes is elismerte, ennek időpontját 1974-re tette. Ennél közelebbi időpontot a felperes sem jelölt meg , az előadása még régebbi időre, a terhessége idejére vonatkozott. Az alperes által 1980. április 12-én tanúsított magatartással kapcsolatban a másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy ennek közvetlen kiváltó oka a nyugalmának zavarása és a leánya által viszonzott becsületsértés miatti felháborodás volt. Ezzel kapcsolatban a másodfokú bíróság kifejtette, hogy az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (R.) 99. §-ának (1) bekezdése a lakás megosztása szempontjából a felek körülményeinek vizsgálatát írja elő. Az említett cselekményt viszont az alperes nem a felperes sérelmére követte el. Ezen túlmenően az egyéb körülményeket (a felek hosszú ideje megromlott kapcsolatát, a szülők és gyermekek egymáshoz való viszonyát, a gyermeknevelés terén jelentkező ellentétes elveket, az alperes lobbanékony természetét, az alperes hosszabb ideje tanúsított magatartását) is értékelve, a másodfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alperes bérlőtársi jogviszonyának megszüntetésére nincs kellő alap.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A rendelkezésre álló adatokból megállapítható, hogy az alperes a házasság egész tartama alatt a felperessel és gyermekeivel szemben durva volt, őket többször bántalmazta. A felperes nemcsak a házasság kezdeti szakaszában, a terhessége alatt elszenvedett, hanem későbbi tettlegességre is hivatkozott. Személyes meghallgatása során előadta, hogy az arcán levő sérülési nyom az alperestől származik, továbbá maradandó fülsérülése is az alperes bántalmazásának következménye. A felperes előadta azt is, hogy az alperes a Márta leányukat 1979 nyarán megverte, amikor őt az alperes durván szidalmazta, és leányuk védelmére kelt.
Az érdektelen K. K. tanú vallotta, hogy a peres feleket 10 éve ismeri, és a felperes ez alatt folyamatosan panaszolta az alperes elviselhetetlen magatartását, tettlegességeit. Tudott a tanú arról is, hogy az alperes Márta leányát másfél éve megpofozta.
Ilyen előzmények után került sor 1980 áprilisában a Katalin sérelmére elkövetett súlyos testi sértésre, amely miatt a bíróság az alperest jogerősen elítélte. E cselekménnyel kapcsolatban megállapítható volt, hogy az alperes azért, mert a 28 éves leánya a becsületsértő kifejezését viszonozta, nem érezhetett olyan jogos felháborodást, amely – a lakáshasználat rendezése szempontjából – a magatartását akárcsak részben is menthetné.
Az R. 99. §-ának (1) bekezdése értelmében a házasság felbontása, illetőleg a házassági életközösség megszűnése esetén a bíróság – kérelemre – a lakás használatát – a bérlőtársi jogviszony megszüntetése nélkül – megoszthatja. Erre akkor kerülhet sor, ha ezt a lakás alapterülete, alaprajzi beosztása, helyiségeinek száma és a felek körülményei lehetővé teszik.
Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a házasság felbontása esetén a távozásra kötelezett fél akkor minősül jogcím nélküli rosszhiszemű lakáshasználónak, ha a házassági együttélés alatt vagy annak megszakadását követően olyan magatartást tanúsított, amely az R. 97. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében önmagában is alapot adhat a bérlőtársi jogviszony megszüntetésére, vagyis a lakásban lakók nyugalmát zavarja, velük szemben a szocialista együttélés követelményeit durván sértő, botrányos magatartást tanúsít.
A fentiek egybevetéséből megállapítható, hogy a lakás megosztott használata feltételeinek körében nemcsak a házastárssal, hanem a lakásban lakó más személyekkel, a családdal szemben tanúsított magatartást is vizsgálni kell. Ebből következik, hogy ha az alperes az utóbbi években a felperest a korábbiakhoz hasonlóan nem is bántalmazta volna, a Katalin leánya sérelmére elkövetett súlyos testi sértés a rosszhiszeműsége megállapítására önmagában is alkalmas. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az alperesnek ez a cselekménye indította a felperest arra, hogy az alperesnek a hosszú házasság alatt tanúsított magatartását megelégelve, annak felbontását kérje.
Amennyiben pedig a házastársak egyike olyan magatartást tanúsít, amelyre tekintettel rosszhiszemű jogcím nélküli lakáshasználónak minősül a lakás használatának megosztására akkor sem kerülhet sor, ha ennek objektív feltételei egyébként fennállnak.
A másodfokú bíróság tévesen hivatkozott arra is, hogy a közös lakáson belül a teljes elkülönülés biztosítható. Tény az, hogy a szobák külön bejáratúak, a felek és leányaik azonban az egyéb helyiségeket közösen jogosultak használni. Ilyen körülmények között a további nézeteltérések és súrlódások lehetősége nem zárható ki, és a felperes nyugodt, félelemtől és zaklatástól mentes lakáshasználata nem biztosítható.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét – fellebbezett részében – helybenhagyta, egyben az alperest az alaptalan fellebbezésével felmerült fellebbezési eljárási költség megfizetésére kötelezte. (P. törv. II. 20 358/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás