GK BH 1982/531
GK BH 1982/531
1982.12.01.
A nemzetközi légifuvarozás átvevője által sérülés miatt emelt óvás nem felszólamlás, hanem jogfenntartó nyilatkozat. Ha a nemzetközi légifuvarozással kapcsolatban a sérülésről jegyzőkönyvet vettek fel, ezzel az óvást is megtörténtnek kell tekinteni [A nemzetközi légifuvarozásra vonatkozó, Varsóban 1929. október 12-én aláírt, az 1955. szeptember 28-án Hágában kelt jegyzőkönyvvel módosított és az 1936. évi XXVII. tv.-nyel illetőleg az 1964. évi 19. sz. tvr.-tel kihirdetett Egyezmény (Varsói Egyezmény) 1. és 26. cikk; 22/1965. (XI. 14.) Korm. sz. r. 1. §, 2. §, 45. § (3) bek.].
A felperes címére 74 kg bevallott súllyal 450 db kvarcórát adtak fel légi teheráru-fuvarozásra nemzetközi fuvarlevéllel Budapest–Ferihegy rendeltetési repülőtéri állomásra.
Az alperes által felvett jegyzőkönyv szerint a kiszolgáltatáskor súlyhiány nem volt, az egyik kartonon azonban idegen ragasztószalagot észleltek.
A Magyar Kereskedelmi Kamara Kárbiztosok Testülete jegyzőkönyvében rögzítette, hogy a 2. sz. kartonból 6 db, az 5. sz. kartonból 2 db kvarcóra hiányzik, a hiány feltehetően a fuvarozás alatt dézsmálás következtében keletkezett. A kartonokon új poliészter ragasztószalag volt, azokat tehát a fuvarozás során felnyithatták.
A hiány miatt a felperes felszólamlást nyújtott be az alpereshez, amelyben 224 USA-dollár kárösszeg megfizetését kérte. Az alperes a felszólamlásra nem nyilatkozott.
Ilyen előzmény után a felperes az 1980. november 26-án benyújtott keresetében a 224 USA-dollárnak megfelelő 7298 Ft megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes a védekezésében a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy súlyhiány nem volt, a kartonon belüli darabszámhiányért pedig a légi fuvarozó nem tartozik felelősséggel, ha a feladás bevallott súllyal és darabszámmal történt. Hivatkozott arra is, hogy az árunak óvás nélküli elfogadása az átvevő részéről – ellenkező bizonyíték hiányában – vélelmet jelent arra, hogy az árut jó állapotban és a fuvarozási okiratnak megfelelően szolgáltatták ki.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, egyrészt azzal az indokolással, hogy a küldeményt bevallott súllyal és darabszámlálással adták fel fuvarozásra, tehát nem bizonyított, hogy a hiány a fuvarozás során keletkezett, másrészt pedig azért mert a felperes megfelelő határidőn belül nem élt óvással az alperesnél.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A fellebbezés annyiban alapos, hogy az eddig megállapított tényállás megnyugtató döntés hozatalához nem elegendő.
A per anyagához csatolt okmányokból arra lehet következtetni, hogy a küldeményt külföldön nem az alperes vette át fuvarozásra, ott tehát a feladó nem vele kötött fuvarozási szerződést. A küldeményt azonban Budapesten az alperes szolgáltatta ki, amiből az következik, hogy a nemzetközi légifuvarozásra vonatkozó, Varsóban 1929. október 12-én aláírt, az 1955. szeptember 28-án Hágában kelt jegyzőkönyvvel módosított és az 1936. évi XXVII. törvénnyel, illetőleg az 1964. évi 19. sz. tvr.-tel kihirdetett egyezmény (Varsói Egyezmény – VE) l. cikkének (3) bekezdése szerinti, egymást felváltó több légifuvarozás útján teljesített fuvarozásról van szó. Ebből az is következik, hogy az utolsó fuvarozó az alperes volt ami a VE 30. cikkének (3) bekezdése értelmében megalapozza az ellene való fellépést. Ennek azonban a jogszabály-alkalmazás szempontjából további következményei vannak.
A VE 1. cikkének (1) bekezdése szerint „a jelen egyezmény személyek, poggyász vagy áru minden olyan nemzetközi fuvarozására alkalmazást nyer, amelyet légijármű díjazás ellenében végez...”. A (2) bekezdés pedig kimondja, hogy „jelen Egyezmény értelmében nemzetközi fuvarozás minden olyan fuvarozás, amelynél a felek közötti megállapodás szerint az indulási és rendeltetési hely – akár a fuvarozás megszakításával vagy átrakással, akár anélkül – vagy két Magas Szerződő Fél területén, vagy csak egy Magas Szerződő Fél területén van, de egy másik Állam területén közbeeső leszállást irányoztak elő...”
A légifuvarozás szabályzatáról szóló, a 13/1969. (III. 18.) Korm. sz. és a 20/1978. (III. 31.) MT sz. rendeletekkel módosított 22/1965. (XI. 14.) Korm. sz. rendelet (LSz.) 1. §-ának (1) bekezdése szerint „e szabályzat hatálya a magyar légifuvarozó (a továbbiakban: fuvarozó) által légijárművel végzett személy-, poggyász- és árufuvarozásra (a továbbiakban: légifuvarozás), valamint az ezekkel összefüggésben nyújtott szolgáltatásokra terjed ki”. A (2) bekezdés kimondja, hogy „nemzetközi légifuvarozásra e szabályzat rendelkezését annyiban kell alkalmazni, amennyiben nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik”.
Az LSz. 2. §-ának (1) bekezdése értelmében a légifuvarozás részletes feltételeit (a továbbiakban: feltételek) a fuvarozó állapítja meg, és közlekedés és postaügyi miniszter hagyja jóvá. A feltételekbe e szabályzat rendelkezéseit is fel kell venni. A (2) bekezdés kimondja, hogy a feltételek a fuvarozási szerződés részét képezik, a (3) bekezdés pedig arról rendelkezik, hogy a fuvarozási szerződést a feltételeknek megfelelően kell megkötni.
(Az alperes jelenleg hatályos fuvarozási feltételeit 1978-ban a közlekedés- és postaügyi miniszter hagyta jóvá, és az egységes szerkezetbe foglalt szöveget a Légifuvarozási Közlöny 1979. február 23. számában tették közzé.)
A fenti rendelkezéseket összevetve tehát megállapítható, hogy a jelen perben elsődlegesen a VE, másodlagosan az LSz. és harmadlagosan az alperes feltételeit kell alkalmazni.
A VE 26. cikkének (l) bekezdése szerint amennyiben az átvevő az árut óvás nélkül elfogadja, úgy – ellenkező bizonyíték hiányában – vélelmezni kell, hogy a fuvarozó az árut jó állapotban, a fuvarozási okiratnak megfelelően szolgáltatta ki. Ugyanezen cikk (2) bekezdése értelmében megrongálódás esetében az átvevőnek a fuvarozónál a megrongálódás felfedezése után azonnal óvást kell emelnie, mégpedig áru esetében legkésőbb az átvételtől számított 14 napon belül. Késés esetén az óvást 21 napon belül is meg lehet tenni. A (3) bekezdés kimondja, hogy az óvást fenntartás jelleggel a fuvarozási okiratra kell rávezetni, de külön irat is kiállítható róla. Végül pedig a (4) bekezdés szerint az előbbiekben megállapított határidőkön belül tett óvás hiányában a fuvarozó ellen indított minden keresetet vissza kell utasítani, hacsak nem áll fenn az ő részéről a megtévesztés esete.
Az óvás tehát nem felszólamlás, hanem jogfenntartásra irányuló bejelentés, és ennek megfelelően csupán azt kell tartalmaznia, hogy az átvevő mely tényeket kifogásol és közelebbi részletezés nélkül mely jogokat tart fenn. Azt, hogy nemzetközi fuvarozás esetén ezek a szabályok érvényesülnek, az alperes Fuvarozási Feltételeinek 24/2/1 pontja még külön is kimondja.
A per anyaga szerint a küldemény kiszolgáltatásával egy időben az alperes jegyzőkönyvet is kiállított a kartonok sérüléséről. Ezzel a VE szóhasználatával élve az óvás megtörtént, ami által jogvesztés nem következett be, és elkésettségről sem lehet szó, annál kevésbé, mert a VE a peres eljárás megindításához nem írja elő a kötelező felszólamlást, és a „jogvesztést” is két évhez köti.
Mivel a VE az óvással kapcsolatban a jegyzőkönyvről és annak tartalmáról közelebbi rendelkezéseket nem ad, ezért e tekintetben az LSz. az irányadó. Az LSz. 45. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy „a fuvarozó köteles jegyzőkönyvet felvenni és a feladó és a címzett rendelkezésére bocsátani, ha észleli, vagy a címzett állítja, hogy a küldemény hiányos vagy sérült, továbbá ha a küldeményt a fuvarozó nem tudja kiszolgáltatni akkor, amikor annak meg kellett volna érkeznie”.
Az alperes e kötelezettségének formálisan eleget tett ugyan, a kartonok sérülésének okát és főleg annak következményeit azonban meg sem kísérelte feltárni, amit a bírói gyakorlat szerint terhére kell értékelni. Az a tény, hogy a küldeményt mérlegelte és súlyhiányt nem észlelt, az adott esetben nem változtat a mulasztásán, mert az elveszett órák olyan kis súlyúak, hogy azok hiánya a bruttó mérlegelés révén nem lett volna egyértelműen kimutatható az eltérő mérlegek használata, illetve az időjárási viszonyoknak a csomagolás súlyára való hatása miatt.
A fent kifejtettek szerint az elsőfokú bíróság a tényállást tévesen állapította meg, és ennek folytán megalapozatlan döntésre jutott. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése értelmében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
Az újabb eljárásban vizsgálni kell a kiszolgáltatáskori kármegállapítási körülményeket, a Kárbiztosok Testülete által 1979. augusztus 10-én felvett jegyzőkönyvben foglaltakat, a kár összegszerűségét, aminek a kereset elutasítása miatt eddig természetszerűleg nem volt jelentősége. Az összegszerűség szempontjából különösen fontos lehet az alperes kártérítési felelőssége maximálásának kérdése, mivel az adott esetben kis súlyú, de viszonylag nagy értékű darabokról van szó. (Legf. Bír. Gf. III. 30 561/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás