PK BH 1982/6
PK BH 1982/6
1982.01.01.
A strandot üzemeltető szervezettől nemcsak azt lehet elvárni, hogy kijelölje a fürdő területét, felszereljen egy mentőcsónakot és alkalmazzon egy mentőst, hanem azt is, hogy a mentős kötelességeit pontosan megszabja, a munkáját ellenőrizze és a mentés feltételeit kellően megszervezze. Ennek elmulasztása megalapozza a kártérítési felelősséget [Ptk. 339. § (1) bek., 340. § (1) bek.].
A megyei bíróság az első fokú eljárás során beszerzett bizonyítékok, valamint az általa lefolytatott helyszíni szemle, a meghallgatott orvos szakértő véleménye és a felek nyilatkozatai alapján – az első fokú ítéletben írtakat részben helyesbítve és kiegészítve – az alábbi tényállást állapította meg:
Az alperesi községi tanács strandot üzemeltet, amely 200 méter hosszan terül el a Balaton partján. A strand szélessége 100 méter. A strandnak működési szabályzata nincs, a dolgozóknak – közöttük a mentőcsónakosnak – kötelezettségeiről előírás, munkaköri leírás nem készült. Hangos bemondót a fürdőben csak 1979-ben szereltek fel. A vízben 50, 100, 150 cm-es mélységet, valamint mély vizet jelző táblák vannak és voltak már 1978-ban is elhelyezve. Az alperes 1978-ban T. T.-t alkalmazta a strandon mentőcsónakosként.
1978. augusztus 3-án a felperes férjével: L. I.-vel, valamint 8 és 2 éves fiaival együtt Budapestről utazott látogatóba Sz. A.-ékhoz. A reggeli órákban megérkeztek, és ennek örömére a férfiak pálinkát fogyasztottak; a felperes férje mintegy fél decilitert.
Délelőtt a család a strandon fürdött, majd visszamentek Sz.-ékhoz ebédelni. Ebéd után a felperes férje megivott mintegy másfél üveg sört.
Délután a felperes családja ismét kiment a strandra. Ekkor nagy meleg volt, a fürdőben pedig nagy tömeg. A felperes a kisebbik fiával a parton, a víz mellett telepedett le, annak – ha a tó felé fordulva nézzük – jobb oldali szélén. A felperes férje pedig a nagyobbik fiával együtt bement a vízbe. Gumimatracot is vittek magukkal.
L. I. 30 éves, 194 cm magas, 90 kg súlyú férfi volt. Komolyabb betegségben sohasem szenvedett, fiatalabb korában sportolt is, úszni tudott.
A felperes 16 óra tájban a vizet nézte és azt látta, hogy a férje a parttól mintegy 60 m-nyire, még a mélyvíz előtt felbukkan a vízből, majd ismét lebukik, és ez többször megismétlődik. Segítséget keresve a közelben levő ismerőséhez, B. Z.-hoz fordult, ki be is úszott a férj segítségére. A fuldokló azonban kérte B. Z.-t, hogy először a gyermeket mentse, vigye ki a vízből, aki a kérésnek eleget is tett.
A felperes hiába kereste a mentőst, az ugyanis nem a fürdőzőket figyelte, hanem a strand túlsó szélén az alperes vezető beosztású dolgozóit: dr. V. L. tanácselnököt és G. Gy. v. b. titkárt csónakáztatta.
A felperes ekkor elfutott a bejárathoz s a jegyszedő intézkedését kérte, aki odaszaladt a tópartra és szólt egy ott tevékenykedő úszóedzőnek, S. I.-nak. Az edző ezután elúszott a csónakhoz, szólt a mentősnek, aki ekkor indult el a fuldokló mentésére és a strandolók között evezve perceken belül érkezett a baleset helyére.
Ez alatt a felperes férje tovább fuldoklott. A közelben fürdőzők közül V. Á. a segítségére sietett. A fuldoklót ráfektette a gumimatracra, aki ezután hányni kezdett. V. Á. ekkor megijedt és a felperes férjét a sorsára hagyta.
Amikor a mentős a baleset helyére ért, a fuldoklót már nem lehetett megtalálni. A mentős többször lebukott a víz alá is, de eredménytelenül. L. I. a Balatonba fulladt, a holttestét csak augusztus 5-én találták meg.
A felperes keresetében kártérítés fizetésére kérte kötelezni az alperest, mert a kár keletkezése a terhére róható. Az alperes a felelősségét nem ismerte el, a kereset elutasítását kérte.
Az első fokú ítélet a keresetet elutasította. Az indokolás kifejti, hogy nem állapítható meg az alperes felelőssége. Utal az 1/1964. (IV. 23.) BM sz. rendeletre. A bíróság felfogása szerint az alperes a jogszabályban előírt kötelezettségének eleget tett, mert kijelölte a fürdő helyét, mentőst állított be és őt ellátta a mentéshez szükséges felszerelésekkel.
Az ítéletet a felperes, valamint az ügyész támadták fellebbezéssel.
A fellebbezések – az alábbiak szerint – alaposak.
A Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerint: aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni; mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
A Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha az alkalmazott a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a károsulttal szemben a munkáltató a felelős. Az alperes köteles tehát a felperes kárát megtéríteni, ha azt jogellenes magatartással ő okozta, illetve a munkaviszonyával összefüggésben valamelyik alkalmazottja. A felelősség alól az alperes csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy ő, valamint az alkalmazottai úgy jártak el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
A strandot üzemeltető szervezettől nem csupán azt lehet elvárni, hogy kijelölje a fürdő területét, felszereljen mentőcsónakot, alkalmazzon mentőst, hanem elvárható, hogy a mentős kötelességeit pontosan megszabja, a munkáját ellenőrizze, a mentés feltételeit megszervezze olyan módon, hogy ne csak hosszabb idő után értesülhessen a csónakos egy-egy fuldoklásról, és még hosszabb idő után érhessen a helyszínre. Mindezek érdekében pl. hangos beszélőt is kellett volna üzemeltetnie.
A mentőstől elvárható, hogy a fürdőzőket figyelje és ennek érdekében ne a strand szélére húzódjék s ott csónakáztasson.
Az alperes vezető beosztású alkalmazottaitól pedig elvárható, hogy ne vonják el csónakázgatással a mentőst, a mentős figyelmét a feladataitól.
Az alperes, valamint az alkalmazottak magatartása a fenti elvárásoknak nem felelt meg, így az alperes nem mentesülhet a jogellenesen okozott kár megtérítésének kötelezettsége alól.
A Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése szerint a károsult a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsult a kötelezettségének nem tett eleget.
A felperes férje nem az elvárható módon járt el, mert a nagy melegben a strandolás előtt szeszes italt fogyasztott. A megyei bíróság úgy ítélte meg, hogy a keletkezett kárnak 70%-a vezethető vissza az alperesnek és 30%-a a károsultnak jogellenes magatartására, és ezért ennek megfelelő kármegosztást alkalmazott.
A járásbíróság téves jogi álláspontja következtében nem folytatta le az összegszerűség tisztázásához szükséges bizonyítást. A megyei bíróság tehát az alperes felelősségét, annak mértékét megállapította, és a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján közbenső ítéletet hozott.
A másodfokú bíróság a felek eljárási költségeit is megállapította, ennek viseléséről a járásbíróságnak kell az eljárást befejező határozatában rendelkeznie. (Veszprémi Megyei Bíróság 1. Pf. 20 222/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás