MK BH 1982/66
MK BH 1982/66
1982.02.01.
Az üzemi baleset következtében súlyosan megsérült, a mozgásában jelentékeny mértékben korlátozott, de rokkantnak nem minősülő dolgozó kárenyhítési kötelezettségének elbírálásánál az e kötelezettségének teljesítését befolyásoló körülményeket alaposan fel kell deríteni. Figyelemmel kell lenni a baleseti sérült életkorára, szakképzettségére és elsősorban arra, hogy a lakóhelyén vagy annak közvetlen környékén, általa különösebb nehézség nélkül megközelíthető helyen van-e olyan betölthető munkahely, ahol az egészségi állapotának megfelelő munkakörben foglalkoztatható, illetve van-e lehetőség olyan bedolgozói munkára, amelyre alkalmas és amelyet el is tud végezni [26/1980. (XII. 20.) MüM sz. r. 9. § d) pont].
Az alperes 1969. november 3-tól segédmunkásként dolgozott a felperes gyár p.-i részlegénél. 1978. május 19-én munkahelyén munkavégzés közben baleset érte. A baleset során elszenvedett sérülése miatt jobb lábát térd alatt 10 centiméterrel amputálták, ugyancsak csonkolták bal lábának negyedik, ötödik ujját és a nagyujjának első percét.
A balesetért a munkáltató a teljes anyagi felelősségét elismerte. A táppénzes időre az elmaradt munkabér és a táppénz közötti különbözetet, valamint a kórházi látogatással kapcsolatban felmerül költségeket megfizette. 1978. augusztus 1-jétől 1979. december 31-ig havi 1800 forint gondozási díjat fizetett az alperes részére.
Az alperes a baleset után 1978. július 11-ig állt kórházi ápolás alatt, ekkor otthonába bocsátották, és 1979. március 25-ig keresőképtelen betegállományban tartották, majd 1979. május 26-ig a korábban igénybe nem vett fizetett szabadságát töltötte, melynek leteltével megszüntette munkaviszonyát arra hivatkozva, hogy egészségi állapota miatt rendszeres munkavégzésre alkalmatlan.
Az Országos Orvos szakértői Intézet Orvosi Bizottsága 1979. május 16-án a balesettel összefüggő 50%-os munkaképesség-csökkenést állapított meg. Rehabilitációs javaslatként könnyű fizikai munkában, ülő helyzetben végzendő, balesetveszély-mentes munkakörben történő foglalkoztatását ajánlotta.
A Társadalombiztosítási Igazgatóság az alperes részére 1979. március 26-i kezdő időponttal az 50%-os munkaképesség-csökkenése alapján havi 1230 forint baleseti járadékot állapított meg.
A felperes a rehabilitációs javaslatra is tekintettel portási, illetve fürdőkezelői munkakört ajánlott fel az alperes részére. Az alperes ezt a munkakört egészségi állapotára hivatkozva nem fogadta el, nem lépett munkába. A felperes ezért a rehabilitációs munkakörben elérhető 2000 forint kereset figyelembevételével fizette meg az alperesnek a kieső munkabérben jelentkező kárát: az 1979. május 26-tól december 31-ig terjedő időszakra 5238 forintot, 1980. január 1-jétől pedig havi 752 forint kártérítési járadékot.
Az alperes a munkaügyi döntőbizottságtól az elvesztett teljes munkabér kártérítésként való megállapítását kérte. Általános kártérítésként havi 1500 forint járadékot igényelt.
A munkaügyi döntőbizottság arra kötelezte a felperest, hogy 1980. január 1-jétől kezdődően havi 1000 forint általános kártérítést fizessen meg az alperes javára. Az elvesztett munkabérre vonatkozó igény tekintetében úgy határozott, hogy a felperes évenként 2%-kal növelt havi 3893 forint átlagkereset figyelembevételével köteles a kártérítést fizetni, kártérítést csökkentő tényezőként kell azonban értékelni a társadalombiztosítási baleseti járadékot, valamint azt az összeget, amelyet az alperes megmaradó munkaképességével megkereshet.
A határozat ellen mindkét fél keresettel élt. A felperes az általános kár megtérítése iránti igény elutasítását kérte.
Az alperes a keresetében az elvesztett munkabér és a baleseti járadék közötti teljes különbözet megtérítését igényelte. Arra hivatkozott, hogy kárenyhítési kötelezettségének egészségi állapota miatt nem tud eleget tenni. Általános kártérítésre vonatkozó igényét havi 2500 forintra emelte fel.
A munkaügyi bíróság az ítéletével 1979. május 26-tól az elveszett munkabér és a baleseti járadék közötti különbözet teljes összegének és havi 2000 forint általános kártérítés megfizetésére kötelezte a felperest. A kereseteket ezt meghaladó részükben elutasította.
A felperes fellebbezése folytán a megyei bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta. 1980. január 1-jétől kötelezte a munkáltatót a havi 2000 forint általános kártérítés megfizetésére azzal az indokkal, hogy a felperes által 1979. december 31-ig kifizetett havi 1800 forint az általános kárként értékelt többletkiadásokat a gondozási többletköltséggel együtt fedezte. Az elvesztett munkabérként meghatározott havi 2664 forintra vonatkozó ítéleti rendelkezést 1981. június 30-ig tartotta fenn, ettől az időponttól kezdődően a felperes járadékfizetési kötelezettségét havi 664 forintra szállította le. Indokolása szerint az alperes 1981. június 30-át követően esetleges átképzéssel már képes lesz fennmaradt munkaerejének hasznosítására.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A kártérítés összegének kiszámításánál kártérítést csökkentő tényezőként figyelembe kell venni, azaz le kell vonni a 26/1980. (XII. 20.) MüM számú rendelet 9. §-ának d) pontja értelmében azt az összeget, amelyet a dolgozó munkaereje hasznosításával megkeres, vagy az adott helyzetben elvárhatóan megkereshetett volna, kivéve a rendkívüli munkateljesítménnyel elért keresetet.
Helytálló a megyei bíróságnak az a megállapítása, hogy az alperest a megmaradt munkaképességének hasznosítása tekintetében kárenyhítési kötelezettség terheli és e kötelezettség arra is kiterjed, hogy saját maga számára megfelelő munkahelyet keres.
A kárenyhítési kötelezettség elbírálásánál azonban az összes körülményeket gondosan és alaposan fel kell deríteni. Elengedhetetlenül szükséges lett volna orvos szakértő bevonásával annak tisztázása, hogy az alperes életkorára, iskolázottságára, szakképzetlenségére és nagyfokú mozgáskorlátozottságára tekintettel milyen munkakörök betöltésére alkalmas. Mellőzhetetlen lett volna annak is a vizsgálata, hogy a lakóhelyén, annak közvetlen környékén és mindenesetre az alperes nagymértékben korlátozott mozgásával különösebb nehézség nélkül megközelíthető helyen van-e olyan munkaalkalom vagy bedolgozói munka végzésére lehetőség, ahol az orvos szakértő által véleményezett munkakörben foglalkoztatható, s végül e munkakörben mennyi volna az elérhető havi keresete az esetleges betanítási időt is figyelembe véve. Ezeknek a per eldöntéséhez szükséges tényeknek a bizonyítása elsősorban a munkáltatót terheli. Konkrét adatok ismerete nélkül nem állapítható meg, hogy az alperesnek van-e és milyen mértékű kárenyhítési kötelezettsége.
A perbeli adatok szerint a baleset következtében az alperes munkaképesség-csökkenése 50%-os. Az Országos Orvos szakértői Intézet Orvosi Bizottsága, valamint az igazságügyi orvos szakértő könnyű, ülőhelyzetben végezhető fizikai munkára alkalmasnak tartotta, az orvos szakértői vélemény alapján azonban az is megállapítható, hogy az alperest a sérüléseinek következményei a mozgásában nagy mértékű korlátozzák, családjának, háztartásának ellátására sem képes egyedül, az otthoni munkák elvégzésében és a közlekedésben is segítséget kell igénybe vennie. A szakértő külön utalt arra, hogy állapotában javulás nem várható.
Csak az előbb kiemelt körülmények teljes felderítése után lehet megalapozottan dönteni az alperest megillető havi járadék összege tekintetében. (M. törv. I. 10 242/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás