MK BH 1982/69
MK BH 1982/69
1982.02.01.
A lakás-használatbavételi díjnak a dolgozók lakásépítésének támogatásáról szóló jogszabályok alapján történt részbeni vagy teljes elengedése esetén az e támogatás megvonásával kapcsolatban a munkáltató és a dolgozó között felmerült jogvitában a munkaügyi vitákat eldöntő szervek járnak el; per esetén a vita eldöntése a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik [1972. évi IV. tv. 23. § (1) bek. a) pont; Pp. 23/A. §, 28. §; 2/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 2. §, 15. §; 26/1971. (VI. 24.) PM–ÉVM–MüM rendelet 1. § (1) bek., 16. § (1) bek. b) pont, 18. § (5) bek.; 9/1975. (XII. 29.) NIM–ÉVM–PM–MüM rendelet 3. § (1) bek. c) pont, 4. § (2) bek., 6. §].
Az alperes 1977. október 15-én megállapodást létesített a vállalatnál előbb csillés, majd segédvájár munkakörben dolgozó felperessel a közöttük fennálló munkaszerződés kiegészítésére. A kiegészítő szerződés 1. pontja szerint az alperes munkáltató kötelezettséget vállalt arra, hogy a 9/1975. (XII. 29.) NIM–ÉVM–PM–MüM együttes rendelet 4. §-ának (1) bekezdésében biztosított bérlőkiválasztási joga alapján a felperest a kiegészítő szerződésben megjelölt lakás bérlőjének kijelöli. A 2. pont szerint az alperes a lakásért fizetendő lakás-használatbavételi díj elengedésével kapcsolatos döntését elhalasztja, amennyiben pedig a felperes a kiegészítő szerződésben vállalt kötelezettségének maradéktalanul eleget tesz, a lakás-használatbavételi díj összegét elengedi. A kiegészítő szerződés 3. pontjában a felperes arra vállalt kötelezettséget, hogy a kiegészítő szerződés megkötését követően tíz éven át megszakítás nélkül az alperesnél földalatti munkakörben végez munkát. A 4. pontban pedig a felperes tudomásul vette, hogy szerződésszegés esetén köteles a lakás-használatbavételi díjat és annak a lakás kiutalása napjától számított törvényes kamatát egy összegben megfizetni. Végül a szerződés 7. pontjában a felek abban állapodtak meg, hogy a szerződésben nem szabályozott kérdésekben a 9/1975. (XII. 29.) NIM–ÉVM–PM–MüM együttes rendelet, a hatályos munkajogi szabályok és a kollektív szerződés idevonatkozó rendelkezései irányadók.
Az alperes a szerződésben vállalt kötelezettségének eleget tett: a szerződésben megjelölt lakás bérlőjéül a felperest választotta ki. A tanács a lakást a felperes részére kiutalta, a felperes azt elfogadta, az alperesnél fennálló munkaviszonyát azonban 1979. október 12-ével megszüntette.
Ezt követően az alperes az 1979. november 16-án kiadott értesítésével felszólította a felperest, hogy szerződésszegése folytán a 28 500 forint lakás-használatbavételi díjat magában foglaló vállalati támogatást és annak kamatait a felszólítás kézhezvételétől számított tizenöt napon belül fizesse vissza.
A fizetési felszólítás ellen a felperes kérelmet nyújtott be a munkaügyi döntőbizottsághoz. A kérelmében arra hivatkozott, hogy a saját háztartásában eltartott két kiskorú gyermeke után a 2/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 5. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján a lakás-használatbavételi díj összegéből 45% szociálpolitikai kedvezmény illeti meg, amelynek összege 12 825 forint. Az ennek levonása után mutatkozó 15 675 forintot meghaladó részében a fizetési felszólítás hatályon kívül helyezését kérte.
A munkaügyi döntőbizottság a felperes kérelmét elutasította. Megállapította, hogy a szerződésszegése folytán a felperes köteles az alperes által követelt összeget és annak kamatait megfizetni.
A felperes a munkaügyi döntőbizottság határozata ellen keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz. A módosított keresetében az alperes által követelt teljes összeg megfizetése alól kérte a mentesítését egyrészt a szerződés érvénytelensége, másrészt pedig arra hivatkozva, hogy a munkaviszonyát azért volt kénytelen megszüntetni, mert egészségi állapota miatt nem tud földalatti bányamunkát végezni.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke az ügyet a Pp. 23/A. §-a alapján a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe vonta.
A Legfelsőbb Bíróság a bíróságot a Pp. 28. §-a értelmében terhelő arra a kötelességére tekintettel, amelynél fogva a hatásköre hiányát hivatalból köteles figyelembe venni, a perben elsőként azt a kérdést vizsgálta, hogy a felek jogvitájának eldöntésére fennáll-e a munkaügyi bíróság hatásköre.
A bányászatban foglalkoztatott dolgozók kiemelt lakásellátásáról szóló 9/1975. (XII. 29.) NIM–ÉVM–PM–MüM együttes rendelet 3. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglaltak szerint az e rendeletben szabályozott lakásjuttatásban – az egyéb feltételek fennállása esetén – azok a dolgozók részesíthetők, akik a rendelet 6. §-ában előírt tartalmú megállapodással munkaszerződésüket kiegészítik, illetve új munkaviszony létesítése esetén munkaszerződésükbe ilyen tartalmú kikötést is felvesznek. A 4. § (2) bekezdése szerint a bányavállalat a lakásjuttatásért a részére fizetendő lakás-használatbavételi díjat egészben vagy részben elengedheti. Az együttes rendelet 6. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy az előzőekben említett megállapodásnak tartalmaznia kell a dolgozónak azt a kötelezettségvállalását, hogy a lakásjuttatás (támogatás) fejében a bányavállalatnál tíz évig földalatti vagy külszíni fejtési munkakörben kell dolgoznia. A (2) bekezdés szerint pedig a bányavállalat az általa elengedett lakás-használatbavételi díjat a dolgozótól visszakövetelheti, ha a szerződésben vállalt kötelezettségét neki felróható okból nem teljesíti, vagy munkaviszonya fegyelmi elbocsátás büntetés kiszabásával szűnik meg.
A felek kiegészítő szerződése a 9/1975. (XII. 29.) NIM–ÉVM–PM–MüM együttes rendelet alapján adható támogatásra és a rendeletben előírtaknak megfelelő tartalommal jött létre. Az alperes a felperessel szemben támasztott követelését arra alapította, hogy a szerződésszegése folytán köteles az ideiglenesen elengedett lakás-használatbavételi díjat a részére megfizetni.
A lakás-használatbavételi díjról a 2/1971. (II. 8.) Korm. rendelet rendelkezik. A rendelet 2. §-ának (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a tanácsi bérlakás kiutalása esetén a bérlő lakás-használatbavételi díjat köteles a tanács részére fizetni. A (4) bekezdés szerint nem kell a tanács részére lakás-használatbavételi díjat fizetni, ha a lakásügyi hatóság a tanácsi bérlakást olyan személy részére utalja ki, akit bérlőül – bérlőkiválasztási jogával élve – közületi szerv választott ki. Ilyen esetben a lakás-használatbavételi díj megfizetésére a vállalati bérlakásokra vonatokozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
A 2/1971. (II. 8.) Korm. rendeletnek a vállalati bérlakásokra vonatkozó 15. §-a (1) bekezdésében foglaltak szerint a lakás-használatbavételi díj összegét, megfizetésének, illetőleg a részbeni vagy a teljes elengedésének feltételeit, továbbá a kötelezettségek megszegésének jogkövetkezményeit – a lakásbérleti szerződés megkötése előtt – a lakással rendelkező szerv és a bérlő írásbeli megállapodásába kell foglalni. A (2) bekezdés szerint pedig a megállapodásból származó viták eldöntése a bíróság hatáskörébe tartozik.
Helyes jogértelmezés mellett a 2/1971. (II. 8.) Korm. rendeletnek a hatáskörre vonatkozó ez a szabálya csupán a bírósági útra tartozást, vagyis a legtágabb értelemben vett hatásköri kérdést kívánta eldönteni: azt akarta kifejezésre juttatni, hogy a vállalati bárlakás lakás-használatbavételi díjára vonatkozó megállapodásból származó viták elbírálása – eltérően a nem bérlőkiválasztási jog alapján kiutalt tanácsi bérlakás lakás-használatbavételi díjának megfizetésével kapcsolatos kérdések intézésétől – nem államigazgatási eljárásra, hanem bírósági útra tartozik. Nem jelentett – és nem is jelenthetett – ez a szabály állásfoglalást a különböző bíróságok közötti hatásköri összeütközésekre. A rendelet hatálybalépésének időpontjában ugyanis a különbíróságként szervezett munkaügyi bíróságok még nem léteztek. Az általános hatáskörű és a munkaügyi bíróságok közötti hatásköri összeütközések 1973. január 1. után merülhetnek fel, amióta – a bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvény 23. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján – léteznek a munkaügyi bíróságok mint különbíróságok. Ezt az időpontot követően a 2/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 15. §-ának (2) bekezdésében foglalt szabályból nem lehet minden további nélkül a polgári jogviták elbírálására jogosult általános hatáskörű bíróság hatáskörét megállapítani, erre csak abban az esetben kerülhet sor, ha az adott jogvitával kapcsolatban nincs különbírósági hatáskört megállapító speciális rendelkezés.
A perbeli jogvita tárgyául szolgáló ügyben különleges hatásköri szabály van: a dolgozók lakásépítésének támogatásáról szóló, többször módosított 26/1971. (VI. 24.) PM–ÉVM–MüM együttes rendelet 18. §-ának (5) bekezdése ugyanis a lakásépítés támogatására a munkáltató és a dolgozó közötti megállapodásból eredő jogok és kötelezettségek körében, valamint a visszavonással kapcsolatban felmerült vitás ügyekben a munkaügyi, illetve tagsági vitákra vonatkozó szabályok szerinti eljárást rendeli el. Ennek megfelelően a 26/1971. (VI. 24.) PM–ÉVM–MüM együttes rendelet 1. §-ának (1) bekezdésében megjelölt munkáltatók – köztük az állami vállalatok – igényüket csak a Mt. V-ben meghatározott módon érvényesíthetik. A 3/1976. (II. 11.) PM–ÉVM–MüM együttes rendelet 1. §-a pedig a munkáltatók teljes körére kiterjesztette a 26/1971. (VI. 24.) PM–ÉVM–MüM együttes rendelet hatályát, ideértve annak a hatáskörre vonatkozó, előbbiekben idézett rendelkezését is.
Felvethető, hogy a felperest az alperes nem vállalati bérlakás bérlőjéül jelölte ki, hanem tanácsi bérlakás bérlőjének választotta ki, a lakás-használatbavételi díjból pedig nem engedményt adott, hanem azt teljes egészében elengedte neki, vagyis nem a 26/1971. (VI. 24.) PM–ÉVM–MüM együttes rendelet 16. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti kedvezményben részesítette. Ebből azonban nem következik, hogy a 26/1971. (VI. 24.) PM–ÉVM–MüM együttes rendelet 18. §-ának (5) bekezdésében foglalt hatásköri szabályt ebben az ügyben nem lehet alkalmazni. Az alperes által a felperesnek nyújtott speciális lakásépítési támogatásra lehetőséget adó, a bányászatban foglalkoztatott dolgozók kiemelt lakásellátásról szóló 9/1975. (XII. 29.) NIM–ÉVM–PM–MüM együttes rendelet ugyanis hatásköri szabályt nem tartalmaz. Ennek következtében az e rendelet alapján juttatott kedvezményekkel kapcsolatos jogvitáknál is a dolgozók lakásépítésének támogatását a legszélesebb körben rendező 26/1971. (VI. 24.) PM–ÉVM–MüM együttes rendelet 18. §-ának (5) bekezdésében megállapított hatásköri szabály érvényesül.
Az irányadó jogszabályok értelmezéséből levont álláspontot jogpolitikai megfontolások is egyértelműen alátámasztják. A hasonló tárgyú és hasonló alapon létrejött megállapodások és az azokból fakadó jogviták szorosan kapcsolódnak a munkaviszonyhoz, ami mindenekelőtt abban is kifejezésre jut, hogy e megállapodások a munkaszerződés módosításával, kiegészítésével járnak. Ezért indokolt az ilyen természetű jogviták munkaügyi vitaként történő kezelése és azoknak a speciális szempontoknak az érvényre juttatása, amelyek a munkaviszonnyal összefüggő vitás ügyek többségénél a sajátos eljárási szabályokat szükségessé teszik. A külön munkaügyi fórumok hatáskörét nem utolsósorban az a nevelő erő is indokolja, amely e fórumoknak a munkahelyhez való közelsége folytán kifejthető.
A munkaügyi bíróság hatásköre a lakás-használatbavételi díjjal összefüggésben felmerült vitás kérdésekben azonban természetesen csak abban az esetben állapítható meg, ha a felek a szerződésüket a munkajog szabályai – a dolgozók lakásépítésének támogatásáról szóló, többször módosított 26/1971. (VI. 24.) PM–ÉVM–MüM együttes rendelet, valamint a bányászatban foglalkoztatott dolgozók kiemelt lakásellátásáról szóló 9/1975. (XII. 29.) NIM–ÉVM–PM–MüM együttes rendelet – alapján kötötték meg, és abban a lakás-használatbavételi díjról az említett rendeletek alapján nyújtott támogatások körében rendelkeztek, jogvitájuk pedig a 26/1971. (VI. 24.) PM–ÉVM–MüM együttes rendelet 18. §-ának (5) bekezdésében megjelölt kérdésben keletkezett. Ennélfogva a kifejtettek nem állnak ellentétben a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsának a Bírósági Határozatok 1980. évi 11. számában BH1980. 425. sorszám alatt közölt határozatával, illetőleg annak a járásbíróság hatáskörét érintő részével. (M. I. 10 245/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás