PK BH 1982/89
PK BH 1982/89
1982.03.01.
A sajtó-helyreigazítás kizárólag a tényállásokkal, tényközlésekkel megvalósuló sérelem orvoslására alkalmas. Vélemény, értékítélet, bírálat, következtetés alapján nincs helye sajtó-helyreigazításnak, kivéve, ha ezek valótlan tényállításon alapulnak, valótlan tényállítást fejeznek ki, illetve a valóságot hamis színben tüntetik fel. Ebből a szempontból a jogsérelem meghatározásánál a közléseket, kifejezéseket nem formálisan kell vizsgálni, hanem tartalmilag kell értékelni, összefüggésükben kell figyelembe venni [Ptk. 79. § (1) bek.].
I. A Térszínház elnevezésű művészeti együttes 1981 júniusában műsorára tűzte a Néró című tragikomédia előadását ún. commedia dell’arte műként, amelynél cselekményvázlat alapján a színészek rögtönzése tölti ki az előadást tartalommal. A mű cselekményvázlatának a szerzője ismeretlen, Casamarciono gróf gyűjtéséből származik, Dasivalogov közölte a Commedia dell’arte című munkája függelékében. A darabot B. H. felperes, a Térszínház művészeti együttes vezetője rendezte. Kezdetben az előadást commedia dell’arte műként hirdették. Az utóbb készült és – többek között – az ELTE bölcsészkarának a folyosóján is kifüggesztett színlap a következőket tartalmazza: „Térszínház – Nero – Tragikomédia – Rendező: B. H.”
Az alperes politikai napilap 1981. június 21-i számában cikk jelent meg N. P. tollából „Kell-e az író?” címmel. A cikk egy káros jelenségre, indokolatlan értékeltolódásra hívja fel a figyelmet. Azt a széles körben érvényesülő – talán a filmgyártás nagyipari módszereinek a bevezetésével kezdődött – irányzatot bírálja, amely a művészetek területén háttérbe szorítja az írót az előadóművészekkel, elsősorban a rendezővel szemben, és a színházművészetben az ún. „rendezői színház” divatjaként érvényesül. Szerinte az író és műve ürüggyé változott, a rendező mondanivalója – és jó, ha nem mániája – ürügyévé. Beszámol a sajtóközlemény arról is, hogy mindezt a felperes rendezésében előadott művet hirdető falragasz juttatta a cikkíró eszébe. „Minek, kinek az író? – elég egy cím” – írja. „Mi köze a nézőnek ahhoz, hogy ki játssza? – Elég a rendező.” Ironikusan számol be arról, hogy mindez a zenében elképzelhetetlen. A karmester a „leghunorabb” hangulatában sem jutna el ahhoz, hogy magát akarja a zeneszerző elé tolni. Befejezésül sürgeti a színház terén a tisztulást, hogy az improvizáció saját név alatt történjen, és akkor önértékén becsülnék Nérót is és B. H.-t is, kit-kit a maga helyén.
A felperes 1981. július 7-én az alperestől eredménytelenül kért helyreigazítást. Kifogásolta, hogy a cikk nem közölte azt a tényt: az előadást a Térszínház együttese játssza, hogy meghamisította a plakát tipográfiáját, továbbá kifogásolta azt, hogy a felperes által rendezett előadást a cikk annak a szélsőséges példájaként hozza fel, amikor a rendező az író elé tolja magát, holott a Néró című darabnak nincs is írója, ismeretlen eredetű cselekményvázlat alapján előadásról előadásra születő rögtönzés.
II. A felperes keresetében helyreigazításra kérte kötelezni az alperest. Előadása szerint a cikk a tények hamis színben feltüntetésével a felperest olyan rendezőként állította be, aki a helyes minőségi sorrendet felborítva az író elé tolja magát. Azt a valóságos tényt, hogy a műnek nincs szerzője, úgy közli, mintha a felperes önkényesen hagyta volna le a plakátról az író nevét. Helyreigazításként kérte megállapítani, hogy a plakát tipográfiája eltér a valóságtól, hogy a Néró című darabnak nincs szerzője, ezért megalapozatlanul hozta fel a cikk az etikai szempontból kifogásolható rendezői magatartás egyetlen példájaként a plakátot és vont le következtetéseket a felperes rendezői magatartásáról.
Az alperes kérte a kereset elutasítását. Védekezésében arra hivatkozott, hogy a cikkben a betűszedés tartalmilag nem hamisítja meg a valóságot, nem állítja a cikk, hogy a plakát szerzője a felperes, sem azt, hogy a felperes hallgatta el a szerző nevét. Megfelel a valóságnak, hogy a színlapról hiányzik a darab írójának a neve, mindaz, amit a sajtóközlemény ezenfelül tartalmaz, a cikkíró véleménye, értékítélet, amellyel kapcsolatban nincs helye sajtó-helyreigazításnak. Egyébként a cikk B. H. személyét érintő tényállítást egyáltalán nem tartalmaz, csupán a neve szerepel, mint aki egy színházi előadás rendezője. A felperes rendezői magatartása etikai megítélésének a kérdése nem szerepel az eredeti helyreigazítási kérelemben.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Döntésének indokai a következők. A cikk nem állítja, hogy a felperes hagyta el a színlapon az író nevét. A cikk általánosságban értékeli a rendezők és az írók kapcsolatát, a rendezői magatartást. Nincs azonban a felperes magatartására vonatkozó határozott állítás a cikkben. Közvetetten sem állítja a cikk, hogy a felperesről van szó, amikor az újabban elterjedt szellemet kifogásolja. A felperes személyét érintő tényállás nincs a cikkben, ezért a sajtó-helyreigazítás tartalmi feltételei hiányoznak.
Az első fokú ítélet ellen a felperes fellebbezett. Előadta, hogy a támadott sajtóközlemény hamis színben tünteti fel a valóságot, amikor egy negatív tendenciára egyetlen példaként személy szerint a felperest hozta fel, nevezetesen arra, hogy a plakát a rendezőt állítja előtérbe az íróval szemben. Elhallgatta azt a tényt, hogy a darabnak nincs is szerzője. A cikk teljes tartalma alkalmas arra, hogy nevetségesnek, immorálisnak tüntesse fel a felperest. Az ügyes, fondorlatos fogalmazási mód nem jelenthet védelmet a jogsértő számára. Az alperes kérte helybenhagyni az első fokú ítéletet.
III. A fellebbezés nem alapos.
1. A Ptk. 79. §-ának (1) bekezdése értelmében sajtó-helyreigazításnak akkor van helye, ha a sajtóközlemény valótlan tényállítást tartalmaz vagy a való tényeket hamis színben tünteti fel.
N. P. cikke egy káros jelenséggel, egy indokolatlan értékeltolódással foglalkozik. A cikk célkitűzése egészében helyes gondolatot fejez ki. Önmagában azonban ez a körülmény nem zárja ki a sajtó-helyreigazítás lehetőségét, ha a cikk részleteiben megvalósítja a helyreigazításra okot adó jogsértést. A Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint a sajtóközlemény helyes célkitűzése nem teszi megengedhetővé egyesek személyhez fűződő jogainak a sérelmét. Az a tény, hogy a sajtóközlemény egészében helyes célkitűzést szolgál, nem zárja ki a helyreigazítást, ha részleteiben valakit sértő, valótlan vagy a valóságot hamis színben feltüntető tényállást tartalmaz, fejez ki. Az adott esetben azonban ezt nem lehet megállapítani.
a) A kifogásolt sajtóközlemény híven idézte a felperes nevét tartalmazó színlap szövegét. A színlapon nem volt feltüntetve sem az író neve, sem az, hogy a mű írója ismeretlen, sem az, hogy az előadás ún. commedia dell’arte játék.
b) A színlap és a cikkben levő idézet szedésmódja, szövegének az elrendezése, a betűk nagysága valóban nem azonos. Ezek az eltérések azonban szükségszerűek, és nem alkalmasak a valóság hamis színben feltüntetésére. Nyilvánvaló, hogy az újságcikk szövegébe foglalt idézet szedésmódja (tördelése, betűnagysága) nem lehet azonos a színlap szedésmódjával. Az eltérések nem teszik a szöveget az eredetitől eltérő értelművé. A cikk szövege nagyobb betűk alkalmazásával kiemeli a címet és a rendező nevét, a kiemelés mértéke azonos. Ez a kiemelés a színlapon is szerepel. B. H. neve csupa nagybetűkkel a színlap közepén, központi helyen van. Nincs jelentősége, hogy a színlap a mű címénél további kiemelést alkalmaz, eltérő színt, nagyobb betűket. Ez a körülmény nem alkalmas a valóság hamis színben feltüntetésére, mert a támadott cikk nem az írótól független művet, hanem a mű íróját állítja szembe a rendezővel.
c) Nincs jelentősége annak sem, hogy a cikk teljes egészében nem tartalmazza a színlap szövegét, nem tünteti fel a színház nevét. A Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint sajtó-helyreigazításra adhat valóban alkalmat valamely körülmény elhallgatása, ha az lényeges (Legfelsőbb Bíróság Pf. I. 20 517/1974). A Térszínházra történő utalás mellőzése nem tekinthető ilyennek. A cikk nem a színház és a rendező, hanem az író és a rendező kapcsolatát elemezte és e vonatkozásban utalt a felperes rendezését hirdető színlapra, kifogásolva a hirdetésnek ezt a módját. Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy melyik színház előadását hirdették.
2. A cikk egy hibás nézet, egy téves értékrendet tükröző szemlélet megvilágítására hozta fel példaként a felperes által rendezett előadás hirdetési módját. Alapjában nem a felperes rendezői munkásságát bírálta, hanem az előadás színlapját mint kórképet. A Ptk. 79. §-a azt jogosítja fel helyreigazítás követelésére, akiről valamilyen tényállítás történt. Ezt a szabályt nem lehet mereven értelmezni. A kialakult bírósági gyakorlat szerint helyreigazítási igényt érvényesíthet az is, akire a sajtóközlemény csak közvetetten utal, ha az utalás egyediesítésre alkalmas (Legfelsőbb Bíróság Pf. IV. 20 576/1977). Az adott esetben közvetetten a cikk nem csupán a színlapra, hanem a rendezőre is utal, őt megnevezi, általános jellegű megállapításai keretében az alperes magatartásáról is véleményt nyilvánít azzal, hogy példaként rá hivatkozik. Ezért önmagában az a körülmény, hogy a cikk a színlap szövegét közli, elvileg nem zárná ki sajtó-helyreigazítási igény érvényesítését, ha annak egyéb feltételei is megvolnának.
3. A sajtó-helyreigazítás intézménye a személyiségi sérelmek szűkebb – pontosan meghatározott – körében érvényesülő jogvédelmi eszköz. Kizárólag a tényállásokkal, tényközlésekkel megvalósuló sérelem orvoslására alkalmas.
A megtámadott cikk egy sajátos rendezői magatartást bírált, és példaként – utalásszerűen, közvetetten – egyedül a felperesre hivatkozott. A felperes rendezését hirdető falragaszról jutott eszébe a cikk írójának, hogy napjainkban az író és műve a rendező mondanivalójának az ürügyévé változott, hogy a rendező nem az író alkotását akarja közvetíteni, hanem a saját „üzenetét” kívánja a műre rákényszeríteni. Kifejezi és burkoltan közli azt a véleményét, hogy a felperes az általa rendezett mű szerzője elé akarja tolni magát. Ez következik a felperes rendezéséről készült és a zenemű tekintetében elképzelhetetlen hasonló plakát szembeállításából, továbbá abból az utalásból, hogy a karmesterek nem kívánják a szerző elé tolni magukat. Aláhúzza az ellentétet, hogy az összehasonlításnál szójátékként a felperes nevét is elrejti a szövegben. A cikk általános tartalma szerint az írót és a rendezőt nem önértéken becsülik, rendezői magamutogatás érvényesül. A cikk mondanivalója összességében azt fejezi ki, hogy ez a felperes rendezői magatartására is vonatkozik, befejező mondatában kifejezetten tartalmazza, hogy az jelentené a tisztulást, ha önértéken becsülnék Nérót is, B. H.-t is.
Mindez azonban következtetés, vélemény, értékítélet, bírálat. Értékítélet, újságírói vélemény helyreigazítására ebben az eljárásban nem kerülhet sor (Legfelsőbb Bíróság Pf. I. 20 287/1976). A közlés valódiságának a megítélése szempontjából annak sincs jelentősége, hogy a sajtóközlemény milyen vélemény kialakítására, következtetésre alkalmas (Legfelsőbb Bíróság Pf. I. 20 299/1975.)
4. Az értékelés, bírálat, újságírói vélemény is alapul szolgálhat azonban sajtó-helyreigazításra, ha valótlan tényállításon alapszik, valótlan tényállítást fejez ki, illetve a valóságot hamis színben tünteti fel. Ebből a szempontból a jogsérelem meghatározásánál a közléseket, kifejezéseket nem formálisan kell vizsgálni, hanem tartalmilag kell értékelni, összefüggésükben kell figyelembe venni (Legfelsőbb Bíróság Pf. I. 20 409/1981, Pf. 20 841/1975 – BH 1976/4. 162. jogeset).
Az adott esetben nem lehet megállapítani, hogy az értékelés valótlan tényállításon alapszik, illetve hogy közvetetten sérti a valóságot. A sajtóközlemény fejtegetéseinek a ténybeli alapja egy falragasz, egy színlap, amely a cikkíró gondolatait elindította. A cikkíró következtetései és az ezekből levont értékelés valós tényeken alapszanak. A színlapon valóban nem szerepelt sem az író neve, sem utalás arra, hogy az író ismeretlen, illetve hogy a színészek a commedia dell’arte műfajában előadásról előadásra rögtönöznek.
A felperesre sérelmes értékelés közvetetten sem tartalmaz olyan tényállítást, amely valótlan, illetve a valóság hamis színben feltüntetését jelenti. A cikkíró átvitt értelemben használta azt a kifejezést, hogy „rendezői magamutogatás”, illetve hogy az előadóművész a „szerző elé akarja tolni magát”. Ezeket a kifejezéseket ezért nem tényállításként, hanem értékelésként kell elbírálni. A cikk összességében elsősorban a közvélemény téves szemléletét, másodsorban egyes rendezők téves önértékelését bírálja. A rendezők téves önértékelésére hozza fel példaként a felperesi rendezést hirdető színlapot. Ezzel tehát nem téves színben tünteti fel a valóságot, hanem értékel, bírálatot gyakorol. Ezzel kapcsolatban a Ptk. 79. §-a alapján sajtó-helyreigazítás nem követelhető.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a fenti indokok alapján helybenhagyta a felperes keresetét elutasító első fokú ítéletet. (Legf. Bír. Pf. I. 20 951/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás