PK BH 1982/99
PK BH 1982/99
1982.03.01.
Ellenszegülés esetén, vagy ha meghatározott ingóság kiadására irányuló végrehajtás során az adós az ingóságot nem hajlandó kiadni, a végrehajtó közvetlenül a rendőrség közreműködését veheti igénybe, pénzbírság kiszabásának azonban nincs helye [Vht. 35. § (3) bek., 94. §, 95. §, 96. §].
Az adóst jogerős ítélet különböző ingóságok kiadására és 27 000 forint megfizetésére kötelezte. Az adós azonban a kötelezettségének mindössze 9000 forint erejéig tett eleget, és a végrehajtást kérő kérelmére a járásbíróság végrehajtási lapot állított ki, amelyben az adós kötelezettségét 18 000 forintban és ingóságok kiadásában jelölte meg.
A bíróság végrehajtó – az általa felvett jegyzőkönyvből kitűnően – megjelent az adósnál, aki azonban őt az udvarba nem engedte be, azzal, hogy a pere még folyamatban van. 1979. augusztus 3-án a végrehajtó az adós lakását zárva találta, 1979. szeptember 21-én ismét megjelent az adós lakásán, az adós azonban arra hivatkozott, hogy amennyiben elutasító végzést kap, úgy rendezi tartozását.
A végrehajtó ezt követően az iratokat beterjesztette a járásbírósághoz, amely végzésével – a Vht. 95. §-ának b) pontjára utalással – az adóssal szemben 2000 forint pénzbírságot szabott ki.
Ezt a végzést a megyei bíróság – ugyancsak a Vht. 95. §-ának b) pontjára hivatkozással – helybenhagyta.
A jogerős végzés ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A pénzkövetelés végrehajtása – amennyiben a végrehajtást nem a munkabérre vezetik – a Vht. 66. és következő §-ai szerint az adós ingóságainak a lefoglalásával kezdődik. Ha ezzel összefüggésben ellenszegülés történik, a végrehajtó a Vht. 35. §-ának (3) bekezdése értelmében a rendőrség közreműködését veszi igénybe, pénzbírság kiszabásának azonban ilyen alapon nincsen helye.
De nem volt adott esetben pénzbírság kiszabásának helye a Vht. 95. §-ának b) pontja alapján sem. A Vht. 95. §-ában meghatározott jogkövetkezmények és ezek között a b) pont szerinti pénzbírság csak akkor szabható ki, ha a végrehajtás meghatározott cselekmény elvégzésére vagy meghatározott magatartásra, tűrésre, abbahagyásra irányul, és az adós a végrehajtó önkéntes teljesítésre irányuló felhívásának (Vht. 94. §) nem tesz eleget.
A végrehajtás azonban a jelen esetben a pénzkövetelés behajtásán kívül meghatározott ingóságok kiadására irányult, és az utóbbival kapcsolatos eljárást a Vht. 96. §-a szabályozza. Eszerint pedig, ha az adós a meghatározott ingóságok kiadását megtagadja, a végrehajtó a rendőrség közreműködését (karhatalom kirendelését) kéri és a végrehajtást azonnal elvégzi, ha pedig a meghatározott ingóság nincs meg, annak valószínű értéke erejéig az adós egyéb vagyontárgyait lefoglalja és az iratokat az egyenérték megállapítása végett a járásbírósághoz beterjeszti.
A jogszabály tehát meghatározott ingóság kiadására irányuló végrehajtás során az adós ellenszegülése esetére kényszerítő intézkedésként a rendőrség közreműködésének igénybevételét írja elő, pénzbírság kiszabását azonban nem teszi lehetővé.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján mindkét fokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte és a pénzbírság kiszabását mellőzte. (P. törv. II. 20 275/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
