PK BH 1983/162
PK BH 1983/162
1983.04.01.
Ha a lakás kiürítése tárgyában hozott bírósági határozat végrehajtása a lakásügyi hatóság hatáskörébe tartozik, az esetleges pénzbírság kiszabására is a lakásügyi hatóságnak és nem a bíróságnak van hatásköre [1981. évi I. tv. 82. § (1) bek. c) pont, Vht. 95. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletével a peres felek 1958. november 23-án kötött házasságát felbontotta, a házasságból született gyermeket az alperesnél helyezte el, a kétszobás összkomfortos volt közös lakás kizárólagos használatára az alperest jogosította fel, a felperes bérlőtársi jogviszonyát megszüntette, és kötelezte a felperest, hogy a lakást 30 nap alatt – ingóságaitól kiürítve – bocsássa az alperes birtokába. Kimondta, hogy a felperes elhelyezéséről a lakásügyi hatóság köteles gondoskodni. Végül „kötelezte az alperest, hogy az ítélet kézbesítésétől számított 30 nap alatt fizessen meg a felperesnek 12 000 forintot kárpótlás címén, feltéve, ha a lakást a felperes ugyanezen idő alatt kiürítve birtokába adja”. A járásbíróság nem határozta meg, hogy a felperes milyen elhelyezésre tarthat igényt.
Az ítéletnek a lakással kapcsolatos rendelkezése ellen a felperes fellebbezett. Kérte, hogy a bíróság egyidejű teljesítést rendeljen el, emellett arra hivatkozott, hogy a lakásügyi hatóság az igénylését nem fogadta el, mert az ítélet nem egyértelmű, „az elhelyezés idejét nem jelöli meg”, így két évre is szükség lehet, amíg lakást biztosítanak a részére. Kérte, hogy a lakást akkor legyen köteles kiüríteni, amikor a kiutaló határozatot megkapja.
A másodfokú bíróság az első fokú ítélet fellebbezéssel nem támadott részét nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta.
Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság jogszerűen szüntette meg a felperes bérlőtársi jogviszonyát, és ennek folyományaként helyes a kiürítésre kötelezés is. A felperes jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó, ezért elhelyezéséről a lakásügyi hatóság gondoskodik, amelynek a bíróság nem szabhat a lakás biztosítása végett határidőt.
A felek a másodfokú ítéletet 1980. május 13-án vették kézhez.
Az alperes 1980. június 19-én a végrehajtási eljárás elrendelését kérte.
A járásbíróság 1980. június 25-én kelt végzésével megkereste a lakásügyi hatóságot a végrehajtás foganatosítása tárgyában. A lakásügyi hatóság a megkeresésre adott válaszában közölte, hogy a felperes elhelyezéséről lakás hiányában nem tud gondoskodni. Erről az alperest is értesítette.
Az alperes mint végrehajtást kérő 1981. január 6-án bejelentette, hogy az adósnak, a felperesnek egy albérleti lakást biztosított. A végrehajtás kérő 1981. március 14-én kelt beadványa szerint a 12 000 forint kárpótlás címén a felperesnek járó összeget az ügyvédi munkaközösségnél még 1980. május 26-án letétbe helyezte. Kérte, hogy a bíróság intézkedjék a végrehajtás tárgyában, mert az adós és közötte már tettlegességre is sor került. Az 1981. május 20-i beadvány pedig azt a kérelmét tartalmazza, hogy minősítse a bíróság az adóst rosszhiszemű jogcím nélkülivé, mert magatartása tűrhetetlen.
Az adós 1981. október 30-án érkezett beadványában előadta, hogy a végrehajtást kérő vele szemben tűrhetetlenül viselkedik, és mert ő éjjeli műszakban dolgozik, a nappali nyugalma nincs biztosítva. Előadta, hogy a lakásügyi hatóság a lakásigényének kielégítését 1982-re ígérte. E beadvány tartalmazza, hogy a végrehajtást kérő magatartása megvalósítja a rosszhiszeműséget.
A járásbíróság 1981. november 1-jén a rosszhiszeműség tárgyában személyesen meghallgatta a feleket, ebben a kérdésben azonban nem döntött, ellenben az adóst a Vht. 95. §-ára alapítva 2000 forint pénzbírsággal sújtotta, és felhívta, hogy a bíróság döntésének haladéktalanul tegyen eleget. Ez a végzés fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
Az adós 1981. november 23-án felkereste a bíróságot, és bejelentette, hogy a lakásból elköltözött.
A jogerős pénzbírságot kiszabó végzés ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Legfelsőbb Bíróság PK 386. számú állásfoglalása szerint a bíróságnak a lakás kiürítésére kötelező határozata rendelkező részében kell rendelkeznie arról, hogy a kiürítésre kötelezett tarthat-e, illetőleg milyen elhelyezésre tarthat igényt. Ha a kiürítésre kötelezett az elhelyezéséről nem maga köteles gondoskodni, ugyancsak a rendelkező részben kell meghatározni, hogy ez kinek a kötelessége és mi az az elhelyezés, amelyre a kiköltözésre kötelezett az adott esetben jogszerűen igényt tarthat. Az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (R.) 125. §-a szerint a bíróságnak a kiköltözést elrendelő határozatában kell megállapítania a fentieket.
A bíróságok nem rendelkeztek arról, hogy milyen az az elhelyezés, amelyre a kiköltözésre kötelezett adós az adott esetben jogszerűen igényt tarthat, a jogerős ítélet ezért hiányos és végrehajthatatlan. Nincs azonban elzárva a bíróság attól, hogy ebben a kérdésben utólag határozzon. A Pp. 225. §-ának (6) bekezdése szerint ugyanis ha a bíróság ítéletében nem rendelkezett olyan kérdésről, amelyről a rendelkezés hivatalból kötelező, a mulasztást a bíróság bármikor, hivatalból, tárgyalás kitűzése nélkül is pótolhatja.
A jelen ügyben a végrehajtás nem a bírósági végrehajtó, hanem a lakásügyi hatóság hatáskörébe tartozik. A járásbíróság a 16. sorszámú végzésével meg is kereste a lakásügyi hatóságot a végrehajtás foganatosítása iránt. Ebből következik, hogy a bíróságnak nem volt hatásköre pénzbírság kiszabására. Amikor a végrehajtás államigazgatási szerv hatáskörébe tartozik, az 1981. évi I. törvény 82. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján a lakásügyi hatóság szabhat ki pénzbírságot, ha a kiszabás feltételei fennállanak.
A Vht. 95. §-a alapján a bíróság azért sem szabhatott volna ki pénzbírságot, mert az e jogszabályon alapuló kényszerintézkedés alkalmazásának előfeltétele, hogy a bírósági végrehajtó a kötelezettet önkéntes teljesítésre felhívja, s miután a kötelezett a felhívásnak nem tett eleget, a végrehajtó az iratokat beterjessze a bírósághoz. Mindezek azonban nem történtek meg, azokra nem is volt lehetőség, mivel a végrehajtás a lakásügyi hatóságnál folyik, a bírósági végrehajtó önkéntes teljesítésre nem hívhatta fel a kötelezettet (nem is hívta fel), s mivel az ügyben nem a bírósági végrehajtó jár el, ő nem is ellenőrizhette a teljesítést, és be sem mutathatta az iratokat a bírósághoz.
Minthogy a bíróság a hatáskörét túllépve alkalmazott a felperessel szemben kényszerintézkedést, amelynek egyébként sem voltak meg a feltételei, a jogerős végzés törvénysértő.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvással támadott végzést a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a pénzbírság kiszabását mellőzte. (P. törv. II. 20 625/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás