GK BH 1983/170
GK BH 1983/170
1983.04.01.
Ha a több alperessel szemben előterjesztett kereset csak egységesen dönthető el, a másodfokú bíróságnak az első fokú ítéletet – adott esetben – teljes egészében felül kell bírálnia akkor is, ha a megosztva marasztalt alperesek közül csak az egyik fellebbezett [Pp 389. § (3) bek.].
A II. r. alperes 13 db demizsonban szeszárut szállíttatott az I. r. alperessel a felperes italboltja részére. A kiszolgáltatáskor észlelték, hogy 1 db 10 literes demizson eltörött, és a benne levő cseresznyepálinka elfolyt. A kiszolgáltatás előtti kárjegyzőkönyv szerint az 1-1,5 mm falvastagságú üveg törését kisebb rázkódás okozhatta. A felperes a keletkezett kár megtérítésére az I. r. alperest felszólította, ez azonban a fizetést csomagolási hiányosságra hivatkozva megtagadta. Ilyen előzmények után terjesztette elő a felperes a kár megtérítése iránti keresetét eredetileg csak az I. r. alperes ellen, később azonban a II. r. alperes ellen is.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. r. alperes a léckeret hiányára és a demizson üvegfalának szabvány alatti vastagságára, a II. r. alperes pedig arra hivatkozott, hogy a kárt nem a csomagolás, hanem az I. r. alperes által végzett hibás berakás okozta.
Az első fokon eljárt járásbíróság az alpereseket külön-külön egyenlő arányban kártérítés megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy a II. r. alperes hiányos csomagolással – léckeret nélkül – adta fel az árut, az I. r. alperes pedig a csomagolás kívülről észrevehető hiányossága ellenére anélkül vette át a küldeményt, hogy erre a feladó írásban utasította volna. Erre tekintettel a GFSZ 68. §-ának (4) bekezdése alapján a kárt az alperesek között 50-50 %-ban megosztotta.
Az ítélet ellen az I. r. alperes fellebbezett. Arra hivatkozott, hogy a II. r. alperes a fuvarlevelet, amelyen a csomagolás hiányosságára utaló bélyegző volt, aláírta, ezzel elismerte, hogy a küldeményt előírás ellenére nem foglalta léckeretbe, tehát ő a szabvány alatti falvastagságú üvegedény töréséből származó kár megtérítése alól a Ptk. 505. §-ának (1) bekezdése alapján mentesül.
A másodfokon eljárt megyei bíróság az ítéletében az első fokú ítéletnek az I. r. alperest marasztaló rendelkezését megváltoztatta, és vele szemben a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a demizson szabványon aluli falvastagsága a csomagolás kívülről fel nem ismerhető rejtett hiányossága volt. Ezenkívül a fuvarlevélen „a léckeret nélküli jófonású demizson” bélyegző is a csomagolás hiányosságára utalt, így az I. r. alperes a Ptk. 505. §-ának (1) bekezdése, illetőleg a GFSZ 67. §-ának (2) bekezdése alapján mentesült a felelősség alól.
A másodfokú ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felperes mindkét alperessel szemben előterjesztette a keresetét, anélkül, hogy kifejezetten egyetemleges vagy vagylagos marasztalást kért volna. E kereset alapján az elsőfokú bíróság mindkét alperest marasztalta, és mivel a felperes így pernyertes lett, nem fűződött érdeke ahhoz, hogy a javára marasztaló ítélet ellen fellebbezzen. Az I. r. alperes fellebbezése alapján helyezkedett a másodfokú bíróság arra az álláspontra, hogy a keletkezett kárért az I. r. alperes nem felelős, önmagában azonban ez az álláspont nem jelenti azt, hogy a kárnak azt a részét, amely az I. r. alperesre nem hárítható át, a felperes köteles viselni.
A több alperessel szemben előterjesztett kereset természeténél fogva egységes elbírálást tett volna szükségessé. Még inkább indokolta volna az egységes elbírálást a másodfokú bíróság által kialakított – az elsőfokú bíróság döntésétől eltérő – álláspont, amely szerint a felperes káráért az I. r. alperes nem felelős. Az egységes elbírálás szükségességéből következik, hogy a felperesnek a teljes kár megtérítése iránt előterjesztett kereseti kérelme akkor is hatályos, ha a felperes az ő érdekeit nem sértő ítélet ellen nem fellebbezett. Többek között ilyen esetre tartalmaz rendelkezést a Pp. 389. §-ának (3) bekezdése, amely lehetővé teszi, hogy az egyik fél által benyújtott fellebbezés alapján a másodfokú bíróság az ítélet meg nem támadott, de azzal összefüggő rendelkezéseit is felülbírálja.
A másodfokú bíróság az ítélet meghozatalánál ezt az eljárási szabályt figyelmen kívül hagyta, ezzel törvényt sértett.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította. (G. törv. III. 30 300/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
