MK BH 1983/176
MK BH 1983/176
1983.04.01.
I. A járadék alapjául szolgáló átlagkereset növekedése folytán a kártérítés módosítására vonatkozó rendelkezéseket a járadék első ízbeni megállapításánál is alkalmazni kell [12/1977. (III. 12.) MÉM sz. r. 99. §; 26/1980. (XII. 20.) MüM sz. r. 10. § (3) bek.].
II. A nyugellátással együtt folyósított jövedelempótlék összegét kártérítést csökkentő tényezőként nem lehet figyelembe venni [26/1980. (XII. 20.) MüM sz. r. 9. §].
III. Ha a munkáltató nem hívta fel a dolgozót kárigénye előterjesztésére, a dolgozó az igényét a sérelem bekövetkeztét megelőző hat hónapon túli időre is, de legfeljebb három évre visszamenőleg érvényesítheti [26/1980. (XII. 20.) MüM sz. r. 11. § (2) bek., 12. § (1) bek., 14. § (1) bek.].
A felperes 1976. január 19. óta gépkocsivezetői munkakörben dolgozott az alperes szövetkezetnél mint termelőszövetkezeti tag. 1978. november 4-én üzemi balesetet szenvedett: az általa vezetett tehergépkocsi fékjavítását végezve az egyik felső rugó kiakasztása során a rugó eltörött, és a jobb szemébe vágódott. A felperes 1979. január 21-én vált munkaképessé, jobb szemére a látását elvesztette.
Az alperes az üzemi balesetből eredő kárfelelősségét teljes egészében elismerte, és 1979. március 13-án értesítette a felperest, hogy üzemi balesetéből eredő kártérítési igényének helyt ad, elmaradt jövedelemként az átlagrészesedés és a kapott baleseti kártalanítási segély közötti különbözet kifizetését rendelte el 2497 forint összegben.
Az Országos Orvosszakértői Intézet I. fokú Orvosi Bizottsága megállapította, hogy a felperes munkaképesség-csökkenése 40%-os (3. fokozat), erre figyelemmel a társadalombiztosítási szerv a határozatával 1979. január 21-től 693 forint, 1979. április 1-jétől pedig 803 forint baleseti járadékot állapított meg a részére.
A felperes az üzemi balesetét követően eredeti munkakörét nem tudta ellátni, felgyógyulása után portás beosztásba került havi 3400 forint besorolással.
A felperes 1981. december 2-án közvetlenül a szövetkezeti döntőbizottságtól kérte, hogy a körülmények változására tekintettel keresetveszteségét – amely amiatt érte, hogy volt gépkocsivezetői munkatársainak munkabérét 1980. június 1-jén és az 1981. év elején felemelték – az alperes térítse meg. A szövetkezeti döntőbizottság a kérelmet a szövetkezet vezetőségéhez továbbította. A termelőszövetkezet elnöke elutasította a kérelmet.
A felperes a szövetkezet elnökének elutasító határozata ellen ismét a szövetkezeti döntőbizottsághoz fordult, mely a határozatával a kérelmet elutasította.
A felperes a döntőbizottság határozata ellen keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetének részben helyt adott. A szövetkezeti döntőbizottság határozatát részben megváltoztatva kötelezte az alperest, 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 7200 forintot és 1982. március 1-jétől havi 720 forint járadékot. Ezt meghaladóan a keresetet a bíróság elutasította.
A munkaügyi bíróság ítélete fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felperes a kereseti kérelmét arra alapította, hogy a kártérítés megállapítása után lényeges körülményekben változás következett be, eredeti munkakörét nem tudja ellátni, és a portás munkakörben elért keresete nem éri el gépkocsivezető társainak keresetét, miután azok átlagkeresete béremelés folytán nőtt.
Helytállóan utalt a munkaügyi bíróság az ítélete indokolásában arra, hogy a 12/1977. (III. 12.) MÉM számú rendelet 99. §-a értelmében ebben a perben is alkalmazni kell a dolgozó életének, testi épségének vagy egészségének sérelmével kapcsolatos károk megtérítéséről szóló 26/1980. (XII. 20.) MüM számú rendelet rendelkezéseit. A munkaügyi bíróság azonban döntésénél nem vette figyelembe a felhívott rendelet 10. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat. E jogszabály előírja, hogy a kártérítés módosításának alapjául szolgáló bérnövekedés mértékének meghatározásánál a munkáltatónál ténylegesen megvalósult átlagos éves bérfejlesztés (átlagkereset) mértéke az irányadó. Ez a rendelkezés értelemszerűen akkor is irányadó, ha a járadék első ízbeni megállapítására kerül sor. A munkaügyi bíróság figyelmen kívül hagyta a felperesnek azt a kereseti kérelmét, amelyet az 1982. február 22-i tárgyaláson terjesztett elő, amely szerint 1980. június 1-jétől kezdődően kéri „munkabére felemelését”, mert ettől az időponttól emelkedett a gépkocsivezetők munkabére az alperesnél, és erről a bérrendezésről nem tudott, mivel az alperes nem értesítette.
A munkaügyi bíróság az ítéletében megállapította, hogy a felperes havi munkadíja 3400 forint, a társadalombiztosítási baleseti járadék összege 1253 forint, havi jövedelme tehát 4653 forint. Ez az összeg 716 forinttal (felkerekítve 720 forinttal) alacsonyabb, mint az alperesnél foglalkoztatott gépkocsivezetők átlagos havi munka szerinti részesedése, és ez a különbözet a felperesnél elmaradt jövedelemként jelentkezik.
A munkaügyi bíróság azon túlmenően, hogy a jogszabállyal ellentétben állóan és a kereseti kérelemtől is eltérő módon vette figyelembe a kártérítés megállapítása szempontjából értékelhető tényezőket, kártérítést csökkentő tényezőként a társadalombiztosítás keretében járó ellátás összegét is megalapozatlanul állapította meg. A munkaügyi bíróság a peres eljárásban beszerezte a felperesre vonatkozó társadalombiztosítási iratokat. Ennek ellenére a rendelkezésre álló határozattal ellentétben a felperes előadása szerinti összegben, 1253 forintban értékelte kártérítést csökkentő tényezőként a társadalombiztosítási szerv által folyósított baleseti járadék összegét. A társadalombiztosítási iratok tartalmára figyelemmel a bíróságnak a társadalombiztosítási szerv megkeresése útján kellett volna pontosan tisztáznia, hogy a felperes a különböző időpontoktól kezdődően milyen összegű baleseti járadékban részesült.
A munkaügyi bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy az 1253 forint baleseti járadékban nemcsak az évi 2%-os járadékemelést is magában foglaló összeg szerepel, hanem a jövedelempótlék is. Ezt az összeget azonban nem lehet járadékcsökkentő tényezőként figyelembe venni, mert a felperes nyilvánvalóan kétszeres jövedelempótlékban nem részesül, azaz az alperes a részére munkadíj-kiegészítést nem folyósít. Megalapozatlan tehát a munkaügyi bíróság ítélete abban a részében is, amelyben az alperes által fizetendő járadékot havi 720 forintban határozta meg.
A munkaügyi bíróság ítéletében a felperes kereseti igényének csak hat hónapra visszamenőleg adott helyt, megállapítva, hogy járadékigény hat hónapnál régebbi időre visszamenőleg csak akkor érvényesíthető, ha a jogosultat a követelés érvényesítésében mulasztás nem terheli. A munkaügyi bíróság a felperesnek arra az előadására alapítottan állapította meg, hogy a hat hónapon túli járadék iránti igénye nem alapos, mert a felperest az igény érvényesítésében senki nem akadályozta. Döntése során azonban nem vette figyelembe a munkaügyi bíróság a felperesnek azt az előadását, hogy a gépkocsivezetők munkabérének emelkedéséről, a bérrendezésről csak későbbi időpontban szerzett tudomást. Nem vizsgálta azt, hogy az alperes eleget tett-e a jogszabályban előírt annak a kötelezettségének, amely szerint a munkáltató (a foglalkoztató termelőszövetkezet) köteles felhívni a sérültet kárigénye előterjesztésére [26/1980. (XII. 20.) MüM számú rendelet 11. (2) bek., 12. § (1) bek.]. Amennyiben a perben az nyer bizonyítást, hogy a felperes a kártérítés felemelésére alapul szolgáló változásról az alperestől értesítést nem kapott, a felperes járadékigényét hat hónapnál régebbi időre is jogszerűen érvényesítheti [26/1980. (XII. 20.) MüM számú rendelet 14. § (1) bek.]. (M. törv. I. 10 262/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás