BK BH 1983/177
BK BH 1983/177
1983.05.01.
Az önbíráskodás törvényi tényállásában szereplő erőszak nem csupán a személy ellen közvetlenül véghezvitt fizikai kényszer útján valósul meg, hanem akkor is, ha az erőszak közvetlenül dolog ellen irányul ugyan, de az erőszak – amelynek hatókörében személy is van – áttevődik a személyre is [Btk. 273. § (1) bek.].
A járásbíróság végzésében megállapította, hogy a terhelt elkövette az önbíráskodás vétségét, s ezért 1 évi időtartamra próbára bocsátotta.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt anyósa, J.-né eladott egy varrógépet Sz.-nének, aki olyan időpontban jelent meg J.-né lakásán a vételár kifizetése és a varrógép elvitele végett, amikor az nem tartózkodott otthon. J.-né férje adta át a varrógépet Sz.-nének, s közölte, hogy 1500 forint a varrógép ára.
Amint utóbb kiderült, J.-né férje tévedésből jelölte meg az 1500 forintos vételárat, a felesége által mondott 2500 forint helyett. Sz.-né az 1500 forint átadásával egyidejűleg a lakására szállította a varrógépet.
A vádbeli napon a terhelt gépkocsijával elvitte anyósát, J.-nét a Sz.-né által lakott községbe, hogy ott még további 1000 forintot kérjen Sz.-nétól. Az utcán találkozott össze a két asszony, s ez alkalommal Sz.-né társaságában volt testvére, K. R. is. Az 1000 forint összegű követelés miatt a két asszony között szóváltás keletkezett, mivel Sz.-né megtagadta a további 1000 forint megfizetését. Ekkor a terhelt egy hirtelen mozdulattal a K. R. nyakában levő, 3496 forint értékű arany nyakláncot kiszakította, egyidejűleg közölte, hogy a nyakláncot csak akkor adja vissza, ha Sz.-né a követelt összeget megfizeti az anyósának. Ezt követően a terhelt és anyósa a gépkocsival eltávozott.
Az ékszernek a nyakból való erőszakos kiszakítása következtében a nyaklánc megsérült, s ezért azt a terhelt megjavíttatta.
A Legfelsőbb Bíróság a terhelt javára emelt törvényességi óvás elbírálása során hozott határozatában megállapította, hogy a járásbíróság végzése az önbíráskodás vétsége elkövetésének megállapítására, a próbára bocsátás alkalmazására és a bűnügyi költség megfizetésére kötelezésére vonatkozó részében törvénysértő, ezért az említett végzést hatályon kívül helyezte, és a terheltet az önbíráskodás vétsége miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában [Be. 214. § (3) bek. a) pont] felmentette.
A Legfelsőbb Bíróság törvényességi határozata ellen, a terhelt terhére, a felmentésre vonatkozó rendelkezés miatt emelt újabb törvényességi óvást az Elnökségi Tanács alaposnak találta.
A Btk. 273. §-ának (1) bekezdésébe ütköző önbíráskodás vétségét az követi el, aki abból a célból, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerezzen, mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön.
A bűncselekmény jogtárgya: a köznyugalom, elkövetési magatartása pedig a kényszerítés, amely a sértett akaratára történő fizikai vagy pszichikai jellegű olyan ráhatást jelent, amelynek eredményeképpen a sértett nem a saját, hanem az elkövető akaratának megfelelő magatartást tanúsít, vagyis valaminek a megtételére, meg nem tételére vagy pedig eltűrésére kényszerül.
Az elkövetési magatartás célja, hogy az elkövető a jogos vagy általa jogosnak tartott vagyoni jellegű igénynek érvényt szerezzen. Ez a különös célzat különbözteti meg az önbíráskodást a zsarolástól; a zsarolás elkövetőjének tudata átfogja ugyanis a jogtalan haszonszerzés célzatát, ezzel szemben az önbíráskodás elkövetője jogos vagy legalábbis általa ilyennek vélt vagyoni igény érvényesítésére törekszik.
Az elkövetés módja: erőszak vagy fenyegetés alkalmazása.
A Btk. 138. §-ában foglalt értelmező rendelkezés a „fenyegetés” fogalmának általános meghatározását adja, de ettől a Btk. Különös Részében foglalt egyes törvényi tényállások eltérő fogalom meghatározást is tartalmaznak. Így az erőszakos közösülés [Btk. 197. § (1) bek.], a szemérem elleni erőszak [Btk. 198. § (1) bek.], a természet elleni erőszakos fajtalanság [Btk. 200. § (1) bek.] és a fenyegetéssel elkövetett kerítés [Btk. 207. § (3) bek. b) pont] esetében a törvény az „élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetés”;
a súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolásnál [Btk. 323. § (2) bek. b) pont] az „élet vagy testi épség elleni avagy más hasonlóan súlyos fenyegetés”, végül
a rablás [Btk. 321. § (1) bek.], a kifosztás [Btk. 322. § (1) bek. b) pont] és a jármű fenyegetéssel elvétele esetében [Btk. 327. § (3) bek.] az „élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés” körülírást tartalmazza.
Ezzel ellentétben a Btk. – csakúgy, mint a korábban hatályban volt 1961. évi V. törvény – sem az értelmező rendelkezések körében, sem egyéb helyen nem tartalmazza az „erőszak” fogalmának körülírását, amelyből következik, hogy annak meghatározása az ítélkezési gyakorlat feladata.
Miként a fenyegetés fogalma is eltérő értelmezést nyer a Btk. Különös Részében meghatározott különböző törvényi tényállásoknál, éppen úgy az ítélkezési gyakorlat eltérően értelmezi az erőszakot a Btk. különböző törvényi tényállásai esetében.
Az erőszakot – amely általában tevőleges (aktív) és támadó jellegű magatartást jelent – a Btk. Különös Részében foglalt törvényi tényállások mint végrehajtási módot határozzák meg, melynek különböző változatai lehetnek:
a) Vannak olyan törvényi tényállások, amelyek kizárólag személy ellen közvetlenül véghezvitt erőszakkal valósíthatók meg. Ilyennek tekinti az ítélkezési gyakorlat általában azokat a bűncselekményeket, amelyeknél a fenyegetésnek is az élet vagy testi épség ellen irányulónak és közvetlennek kell lennie. Ezen felül azonban van olyan törvényi tényállás is, amely a személy elleni erőszakot kifejezetten tényállási elemként tartalmazza [pl. Btk. 246. § (2) bek. b) pontjában meghatározott fogolyzendülésben erőszak alkalmazásával való részvétel bűntette].
Ezek a bűncselekmények tehát még a dologról a személyre áttevődött erőszak alkalmazásával sem valósulhatnak meg.
b) A törvényi tényállások más részénél az ítélkezési gyakorlat megkívánja ugyan a személy elleni erőszakot, de nem tartja feltételnek a személy ellen közvetlenül alkalmazott kényszert. Ez a felismerés onnan adódik, hogy a személy elleni erőszak gyakran dolog közvetítésével valósul meg. Ha ugyanis a fizikai behatás közvetlenül a dologra irányul ugyan, de a dolog hatókörében személy is van, a dologgal szemben alkalmazott erőszak áttevődik a személyre, s az így alkalmazott erőszak a személy elleni erőszak sajátos, közvetetten érvényesülő formájává válik.
Az ítélkezési gyakorlat a dologról a személyre áttevődött erőszak esetében is megvalósultnak látja pl. a Btk. 229. §-ának (1) bekezdése szerinti hivatalos személy elleni erőszak, a Btk. 230. §-a szerinti közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és a Btk. 231. §-a szerinti hivatalos személy támogatója elleni erőszak bűntetteit.
A fentiekben jelzett feltételeken túlmenően az erőszak erőssége, kifejtésének módja és hatásfoka is különféleképpen érvényesül a Btk. Különös Részében foglalt egyes törvényi tényállások eseteiben. Így nyilvánvaló, hogy pl. az erőszakos közösülés, a szemérem elleni erőszak, a rablás esetében az erőszaknak jóval lenyűgözőbbnek, magasabb fokúnak, akaratot jobban megtörőnek kell lennie, mint a hivatalos személy elleni erőszak vagy az önbíráskodás esetében.
Az önbíráskodás bűncselekményével kapcsolatban az ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy megvalósulásához személy elleni erőszak szükséges. Nem lehet azonban egyetérteni a törvényességi óvással megtámadott legfelsőbb bírósági határozatban kifejtett azzal az állásponttal, amely szerint csak személy ellen közvetlenül intézett és kizárólag személy ellen irányuló erőszak – mint elkövetési mód – alkalmas a Btk. 273. §-ának (1) bekezdése szerinti önbíráskodás vétségének a megállapítására. Ennek az álláspontnak nincs törvényi alapja, a jogszabály ilyen értelmezése pedig azt eredményezné, hogy – teljesen indokolatlanul – megfelelő jogvédelem nélkül maradna az, akit nem kifejezetten testi bántalmazás útján, de a Btk. 138. §-ában foglalt fenyegetésnél lényegesen nagyobb hatásfokú, dolog ellen, a személyre áttevődött erőszak útján jogosnak vélt vagyoni igény érvényesítése végett kényszerítenének arra, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön.
Az Elnökségi Tanács álláspontja szerint a Btk. 273. §-ának (1) bekezdésébe ütköző önbíráskodás törvényi tényállásában szereplő erőszak tehát nem csupán a személy ellen közvetlenül véghezvitt fizikai kényszer útján valósulhat meg, hanem akkor is, ha az erőszak közvetlenül dolog ellen irányul ugyan, de mivel annak hatókörében személy is van, az erőszak közvetve áttevődik a személyre is.
Ez a jogértelmezés távolról sem jelenti azt, hogy eltulajdonítási célzat esetén az ékszernek a nyakból való kiszakítása a magatartást rablássá tenné. Ilyen esetben természetesen a törvény kifejezett rendelkezése folytán a Btk. 316. §-a (2) bekezdésének d) pontja szerinti dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás megállapításának van helye, akkor is, ha a dologról az erőszak áttevődött a személyre.
Az adott esetben a terheltnek az a magatartása, hogy az anyósával vitában állott személy hozzátartozójának a nyakából az arany nyakláncot letépte és magával vitte, olyan magatartás tehát, amely az önbíráskodás elkövetési módjaként megjelölt erőszakot maradéktalanul megvalósítja. Ennek a bűncselekménynek a megállapítása szempontjából figyelembe jövő egyéb törvényi feltételek is megvalósultak. Közömbös ugyanis, hogy az elkövető nem a saját, hanem a jogos vagy általa jogosnak tartott vagyoni igény érvényesítése céljából más személy érdekében alkalmaz erőszakot, és annak sincs jelentősége, hogy nem az anyósával közvetlen vitában álló Sz.-né, hanem az annak rokonságához tartozó és vele közvetlen hozzátartozói viszonyban levő K. R. nyakából szakította le az arany nyakláncot. Mindezt ugyanis annak érdekében tette, hogy anyósa – általa jogosnak vélt – vagyoni igényének érvényt szerezzen.
Mindezekre tekintettel az Elnökségi Tanács megállapította, hogy a Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvás alapján hozott határozata, amellyel a terheltet az önbíráskodás vétsége miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette, törvénysértő, s ezért a határozatot hatályon kívül helyezte.
Az Elnökségi Tanács a terhelttel szemben büntetés kiszabását nem találta indokoltnak. A terhelt kifogástalan életvezetésű személy, aki korábban a törvénnyel összeütközésbe nem került. A vád tárgyává tett cselekmény elkövetését, valamint bűnösségét az eljárás kezdeti szakában is elismerte, a cselekményével okozott kárt pedig megtérítette, a megrongálódott nyakláncot kijavíttatta és a nyomozás során a sértettnek visszaszolgáltatta.
Ezért az Elnökségi Tanács a Btk. 36. §-ának II. fordulatában meghatározott büntethetőséget megszüntethető ok folytán a Be. 213. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt rendelkezés alapján a büntetőeljárást megszüntette, egyben Btk. 71. §-ának (1) bekezdésében foglalt kötelező hatályú rendelkezésre tekintettel a terheltet megrovásban részesítette. (Eln. Tan. B. törv. 880/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás