BK BH 1983/188
BK BH 1983/188
1983.05.01.
Nem lopás, hanem kifosztás valósul meg, ha a garázdaságot elkövető terhelt fogásából menekülő sértett által hátrahagyott ingóságot az elkövető nyomban az erőszak alkalmazását követően eltulajdonítja [Btk. 322. § (1) bek. b) pont, 316. § (1) bek.].
A bíróság a terheltet kifosztás bűntette miatt 8 hónapi börtönben letöltendő szabadságvesztésre és a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádbeli napon a terhelt ittasan ment hazafelé. Az egyik parkon áthaladva meglátta a hazafelé tartó sértett nőt, a háta mögé ment, bal kézzel megfogta a sértett kezét, jobb kezével pedig a nyakát. A váratlan támadástól megijedt sértett segítségért kiáltott, mire a terhelt befogta a száját. Ekkor a sértett megharapta és megkarmolta. A dulakodás során a terhelt leverte a sértett fejéről az 500 forint értékű szőrmesapkáját. Amikor a sértettnek sikerült a terhelt fogásából szabadulva elmenekülnie, a terhelt a sapkát a földről felvette és elvitte. Ebben az időpontban a sértett még a helyszín közelében volt.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta; a terhelt cselekményét garázdaság vétségének minősítette, egyben megállapította, hogy a terhelt tulajdon elleni szabálysértést is elkövetett, ezért a szabadságvesztést 5 hónapra, a közügyektől eltiltást 1 évi időtartamra leszállította azzal, hogy a szabadságvesztést fogházban kell letölteni. Egyidejűleg a terheltet a szabálysértés miatt 1500 forint pénzbírsággal sújtotta.
Az eljárt bíróságok határozatai ellen a terhelt terhére emelt törvényességi óvás alapos.
Törvényt sértett a városi bíróság, amikor a garázdaság vétségének megállapítását azzal az okfejtéssel mellőzte, hogy ennek a cselekménynek és más bűncselekménynek a találkozása esetén csak akkor lehet a garázdaságot megállapítani, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósult meg, s minthogy a garázdaság vétségénél a kifosztás bűntette súlyosabb: a terhelt bűnösségének a garázdaság vétségében megállapítására nem látott törvényes alapot.
A megyei bíróság is tévedett, amikor a terhelt magatartását csupán garázdaság vétségének minősítette, és azt állapította meg, hogy a terhelt elkövette a tulajdon elleni szabálysértést is.
A Btk. 322. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti „más bűncselekmény” lehet garázdaság is, és a garázdaság ilyenkor bűnhalmazatba kerül a kifosztással. Ennek azonban az a feltétele, hogy a garázdaság és a kifosztás folyamatosan kövesse egymást, de időbelileg mégis elválasztható legyen. Következésképpen ez esetben a garázdaság alternatív bűncselekmény jellegének nincs jelentősége.
Az adott esetben megállapított tényállás tipikus esete annak, amikor a garázdaság során a sértett erőszak hatása alá kerül, és elmenekül a helyszínről, az általa a helyszínen hagyott dolgot a terhelt ezért tudja eltulajdonítani.
A másodfokú bíróság tévedése abból ered, hogy az ítéleti tényállásból azt a helytelen következtetést vonta le, hogy a terhelt által alkalmazott erőszak hatása alól a sértett kikerült. A cselekmény elkövetésére este 11 óra körül, útonálló módon került sor. Ilyen helyzetben az erőszak fizikai és lélektani következményei nem szűnnek meg nyomban akkor, amikor a sértettnek sikerült a támadója kezei közül kiszabadulva elfutni. A váratlan támadás miatti félelem nem múlik el azonnal, sőt a sértett félelmet még a segítségére indulók megjelenése sem oldotta fel, hiszen kísérletet sem tett a sapkája visszaszerzésére. Erre azért sem volt lehetősége, mert a sapkát a terhelt felkapta, és elfutott azzal még akkor, amikor a sértett a helyszín közelében volt.
A terhelt cselekményével tehát a Btk. 271. §-ának (1) bekezdésébe ütköző garázdaság vétségét, valamint a Btk. 322. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző kifosztás bűntettét valósította meg.
A téves minősítés következményeképpen az első és a másodfokú bíróság a büntetett előéletű terhelttel szemben törvénysértően enyhe büntetést szabott ki, különös figyelemmel arra, hogy a hasonló cselekmények elszaporodtak, és a terhelt a cselekményt ittas állapotban követte el.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a törvénysértést megállapította, az első és másodfokú ítélet megtámadott rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, és a terheltet halmazati büntetésül börtönben végrehajtandó 10 hónapi szabadságvesztésre és a közügyektől 1 évi eltiltásra ítélte. (B. törv. III. 1085/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
