PK BH 1983/199
PK BH 1983/199
1983.05.01.
A munkáltató a le nem vont összeg erejéig készfizető kezesként akkor felel a végrehajtást kérőnek, ha a munkabérre vezetett végrehajtásra vonatkozó kötelezettségét elmulasztja [1979. évi 18. tvr. 58. § (1) bek.].
A felperes és dr. V. J. (akit a rendelkező részben megjelölt ítéletek II. r. alperesként tüntetnek fel) házastársak voltak. Házasságuk felbontása óta a házasságból származott egyik gyermek a II. r. alperes, a másik gyermek pedig a felperes háztartásában él. A felperes által tartásdíj felemelése iránti perben a bíróság dr. V. J. alperest arra kötelezte, hogy gyermektartásdíj kiegészítésként fizesse meg 1980. március 1. napjától a bérköltség terhére kifizetett rendszeres díjazása 16%-át, de legalább 1100 forintot, valamint a részesedési alap terhére kifizetett jövedelmének 16%-át a felperesnek.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta, és a kiegészítő tartásdíj százalékos megállapítását mellőzte.
Ilyen előzmények után benyújtott keresetében a felperes előadta, hogy a volt férje részére 1981. évben hűségjutalomként kifizetett összeg 16%-át nem kapta meg. Ezért kérte, hogy a bíróság a volt férje munkáltatóját mint készfizető kezest kötelezze a le nem vont összegek megfizetésére.
Az alperes beavatkozóként perbehívta dr. V. J.-t, aki a perbehívást elfogadta. A városi bíróság az 1980. november 25. napján tartott tárgyaláson dr. V. J.-t II. r. alperesként perbevonta.
Az alperesek azzal védekeztek, hogy a hűségjutalomként kifizetett összegre nézve a levonási kötelezettség nem áll fenn, mivel a korábbi perben a másodfokú bíróság ítéletének rendelkező része a százalékos marasztalást mellőzte. Arra hivatkoztak, hogy az I. r. alperes a tartásdíjat a jogerős ítélet rendelkezésének megfelelően levonta és a felperesnek kifizette.
Az elsőfokú bíróság egyetemlegesen kötelezte az alpereseket, hogy a hűségjutalom 16%-át, 2348 forintot fizessék meg a felperesnek. Az ítélet indokolása szerint a gyermektartásdíj felemelése iránti perben hozott másodfokú ítélet rendelkező része kifejezett intézkedést nem tartalmaz az 1100 forint feletti keresetekről. Az indokolás azonban utal arra, hogy a megyei bíróság az első fokú ítéletnek a részesedési alap terhére a jövőben kifizetésre kerülő összegekre vonatkozó rendelkezését változatlanul hagyta, miután ezeket az összegeket előre meghatározni nem lehet. Ez pedig megalapozza az alpereseknek a Vht. 58. §-a (1) bekezdése szerinti felelősségét.
A másodfokú bíróság 1982. február 17. napján a korábbi ítéletét kiegészítette. A kiegészítő ítélet szerint a megyei bíróság az 1100 forint kiegészítő tartásdíj vonatkozásában mellőzi a százalékos marasztalást, míg a részesedési alap terhére kifizetett egyéb juttatások vonatkozásában az elsőfokú bíróság által megállapított 16%-os mértéket helybenhagyta. Az ugyanezen a napon meghozott ítéletével – a korábbi perben hozott másodfokú ítélet kiegészítésére tekintettel – az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. számú tvr. (a továbbiakban: Vht.) 58. §-a (1) bekezdésének rendelkezése szerint a munkáltató a le nem vont összeg erejéig készfizető kezesként felel a végrehajtást kérőnek a munkabérre vezetett végrehajtásra vonatkozó kötelezettség elmulasztása esetén. E rendelkezés alapján tehát a készfizető kezesi felelősség csak a munkáltató mulasztása esetében áll fenn.
Az I. r. alperes terhére azonban ilyen mulasztás nem állapítható meg.
A bíróság döntését az ítélet rendelkező részének kell tartalmaznia. A Vht. 28. §-ának rendelkezése szerint a bíróság az ítélet rendelkező részének megküldésével hívja fel a munkáltatót a határozatban megállapított összeg levonására. A másodfokú bíróság korábbi ítéletének rendelkező része pedig a kiegészítő tartásdíj százalékos megállapítását mellőzte. Ezért az I. r. alperesnek a II. r. alperes munkabéréből csak az első fokú ítéletben megállapított havi 1100 forint tartásdíjat kellett levonnia; ennek a kötelezettségének pedig eleget is tett.
Tévesen állapította meg tehát az elsőfokú bíróság, hogy a megyei bíróság által a korábbi perben hozott másodfokú ítélet indokolására figyelemmel az I. r. alperesnek a levonást a hűségjutalomból is eszközölnie kellett volna. Téves azonban a megyei bíróság ítélete is, amely – az ugyanazon napon hozott kiegészítő ítéletre utalással – az első fokú ítéletet helybenhagyta. Ebben a kiegészítő ítéletben a másodfokú bíróság a részesedési alap terhére kifizetett juttatások vonatkozásában a százalékos marasztalásra vonatkozó első fokú ítéleti rendelkezést helybenhagyta ugyan, a levonás esedékességét követően meghozott kiegészítő ítélet azonban az I. r. alperes készfizető kezesi felelősségét utólag nem alapozza meg.
Az I. r. alperest a levonás elmulasztása tekintetében azért sem terhelheti felelősség, mert a másodfokú bíróság kiegészítő ítéletét csak 1982. március 24. napján kézbesítették részére, a hűségjutalom kifizetése pedig már 1981 szeptemberében megtörtént.
A perben eljárt bíróságok tehát tévesen kötelezték az I. r. alperest a Vht. 58. §-ának (1) bekezdésére utalással a hűségjutalomból le nem vont összeg megfizetésére.
Téves az eljárt bíróságok ítéleteinek a II. r. alperessel szemben hozott marasztaló rendelkezése is. Jogszabálysértően járt el az elsőfokú bíróság, amikor dr. V. J.-t II. r. alperesként perbevonta. Dr. V. J.-vel szemben a felperes keresetet nem terjesztett elő, az I. r. alperes beavatkozókénti perbevonását kérte, ezért a bíróságnak a beavatkozás megengedése tárgyában kellett volna határoznia (Pp. 56–60. §).
Téves a bíróságok ítéletének rendelkezése az alperesek egyetemleges marasztalása tekintetében is. A II. r. alperes tartásdíj fizetési kötelezettségét a bíróság a tartásdíj felemelése iránt folyamatban volt perben állapította meg, és vele kapcsolatban a megyei bíróság a kiegészítő ítéletben is rendelkezett. Vele szemben újabb marasztaló rendelkezést a levonás elmulasztásával kapcsolatos perben sem lehetett hozni.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az óvással megtámadott határozatot a Pp. 274. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és annak helyébe – az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. §-ának (3) bekezdése alapján megváltoztatva – a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozott. (P. törv. II. 20 747/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás