• Tartalom

PK BH 1983/20

PK BH 1983/20

1983.01.01.
Az örökhagyó nagyszüleinek leszármazói (az örökhagyó nagybátyja, unokatestvérei stb.) ági öröklésre nem jogosultak [Ptk. 612. § (1) és (2) bek.].
A S. P. örökhagyó hagyatéki ügyében kiállított és az állami közjegyzőnek megküldött hiteles tulajdoni lap másolata szerint a s.-i házingatlan tulajdonosa az örökhagyó volt. Tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba öröklés jogcímén jegyezték be.
A nagyközségi v. b. szakigazgatási szerve a hagyatéki leltárt azzal az átirattal küldte meg a közjegyzőnek, hogy álláspontja szerint a szóban levő ingatlan ági vagyon, és azért tüntette fel a hagyatéki leltárban örökösként az örökhagyó korábban meghalt apja ugyancsak elhalt testvérének a gyermekét, az örökhagyó unokatestvérét.
Az állami közjegyző – fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett – végzésével az örökhagyó hagyatékához tartozó, fentebb megjelölt ingatlant a Ptk. 611. §-ának (1) bekezdése alapján – tehát ági öröklés jogcímén – az örökhagyó unokahúgának adta át a túlélő házastárs özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten.
A jogerős hagyatékátadó végzés ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 612. §-ának (1) és (2) bekezdése értelmében a szülő örökli azokat a vagyontárgyakat, amelyek róla vagy felmenőjéről hárultak az örökhagyóra. A kieső szülő helyén leszármazói a törvényes öröklés általános szabályai szerint örökölnek. Ha sem az ági az öröklésre jogosult szülő, sem szülői leszármazó nincs, a nagyszülő, ha nagyszülő sincs, az örökhagyó távolabbi felmenője örökli azt a vagyontárgyat, amely róla vagy felmenőjéről hárult az örökhagyóra. E rendelkezésből következik, hogy az ági öröklés oldalágon a szülői parentélával (vagyis a szülők leszármazóival) bezárul, és az ági öröklésre csakis az esetleges további felmenők jogosultak. Ehhez képest az örökhagyó nagyszüleinek a leszármazói (vagyis az örökhagyó unokatestvérei) ági öröklésre nem jogosultak. Egyébként az idézett rendelkezésekkel kapcsolatban a miniszteri indokolás is kifejti, hogy ági öröklés címén az örökhagyó nagyszüleinek leszármazói (az örökhagyó nagybátyja, unokatestvérei) nem örökölnek.
Minthogy az adott esetben sem ági öröklésre jogosult szülő, sem szülői leszármazó nincs, de az eljárás adatai szerint az örökhagyónak távolabbi felmenői sem élnek, az ági öröklés szabályai nem kerülhetnek alkalmazásra, következésképpen a közjegyző a hagyatékhoz tartozó ingatlant ági öröklés címén az örökhagyó unokahúgának nem adhatta volna át. Ezzel szemben – minthogy az örökhagyónak leszármazója nincs – az ingatlant az örökhagyó túlélő házastársának kellett volna átadni [Ptk. 607. § (4) bekezdés], aki azonban a törvényességi eljárás adatai szerint meghalt, így az ügyben az örökösök körének további felderítése szükséges.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős hagyatékátadó végzést a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a közjegyzőt új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 433/1982. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére