GK BH 1983/206
GK BH 1983/206
1983.05.01.
Jogszerűen tagadja meg a szállító az olyan termék szállítására kötött szerződés teljesítését, amelynek az alkalmazásba vételére kötelezően előírt engedély kiadásához szükséges dokumentáció nem áll rendelkezésre [Ptk. 215. § (1) és (3) bek.; 6/1969. (II. 12.) ÉVM sz. r. 2. §, 7. § (4) bek.].
A peres felek szerződést kötöttek a felperes szolgálati találmányát képező támfalelemek szállítására.
A szerződés szerint „a termék tervezése és műszaki kísérletei után a szállító elismeri a megrendelő kizárólagos alkalmazási jogát, ezért az ÉMI tömeggyártási és minősítési engedélyét beszerzi”. A felek kikötötték az alperest illető kizárólagos gyártási jogot. A felperes vállalta, hogy a termék szállításának és átadásának sorrendjét a tárgynegyedévet megelőző 30 nappal megküldi a szállítónak.
A szerződés 2000 db elem szállítására jött létre, az alperes azonban a megrendelt mennyiségből az I. negyedévben csak 60 db-ot, a II. negyedévben 119 db-ot, a III. negyedévben 120 db-ot, a IV. negyedévben pedig 46 db-ot, tehát összesen 345 db-ot szállított le.
A felperes az elsőfokú bírósághoz benyújtott keresetében 1 097 596 Ft kötbér, valamint 802 344 Ft – a kötbért meghaladó – kár és kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni a szerződés részbeni nemteljesítése miatt.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét a Ptk. 303. §-ának (3) bekezdésére hivatkozással elutasította, mert a felperes nem szerezte be a tömeggyártáshoz szükséges engedélyt.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelynek következtében a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, az alperest 1 097 596 Ft kötbér megfizetésére és a le nem szállított 1655 db elem megjelölt ütemezés szerinti szállítására kötelezte.
Az alperes 1979. november 10-én perújítási kérelmet nyújtott be az elsőfokú bírósághoz, amely azt elutasította.
A perújító alperes fellebbezése folytán a Legfelsőbb Bíróság a perújítást megengedte.
Ezt követően az elsőfokú bíróság a rendelkezésére álló iratokból, valamint a felek nyilatkozataiból megállapította, hogy az alperes perújítási kérelme alapos. A korábbi ítéleteket hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
Az ítélet indokolása szerint a perújítással megtámadott ügyben a másodfokú bíróság az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet 1979. június 14-én kelt vizsgálati jegyzőkönyvének ismeretében hozta meg marasztaló határozatát. Ez a jegyzőkönyv azonban nem a felek szerződését képező termékre, hanem attól eltérő, paramétereiben más silóelemek tervdokumentációjának műszaki alkalmasságára vonatkozik. Ezt az ÉMI közlése megerősítette, és hasonló megállapításokat tartalmaz a későbbi vizsgálati jegyzőkönyv is.
Az alapeljárásban az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes szolgálati találmánya újfajta terméknek minősül, így a tömeges alkalmazásához engedély szükséges. A 6/1969. (II. 12.) ÉVM sz. rendelet 7. §-ának (4) bekezdése alapján a kérelmező köteles az engedély tartalmát az előállító tudomására hozni.
A felperes által beszerzett engedély nem a szerződésben megjelölt vasbeton silóelemekre, hanem hasonló, de műszaki paramétereiben más termékre vonatkozik. A szerződésben szereplő elemek statikai szempontból nem tekinthetők megfelelőnek, így a tömeggyártáshoz szükséges engedéllyel most sem rendelkeznek.
Az alperes az elemek gyártását az engedély hiánya miatt leállította, a felperes nem volt képes pótolni eddigi mulasztását, így késedelembe esett [Ptk. 302. § b) pont], ami a Ptk. 303. §-ának (3) bekezdése értelmében a kötelezett egyidejű késedelmét kizárja. Rámutatott az elsőfokú bíróság arra is, hogy a felek szerződésének és a szerződés teljesítésének csak abban az esetben volna értelme, ha olyan termék előállítására és forgalomba hozatalára vonatkozna, amely a rendeltetésszerű használatra alkalmas. A perbeli esetben azonban ez nem áll fenn, a felperes a szükséges engedélyt nem tudta beszerezni, ezért a 7/1978. (II. 1.) MT sz. rendelet 18. §-ának (1) bekezdése alapján kötbért nem érvényesíthet.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Álláspontja szerint a szerződésben az alperes vállalta az ÉMI tömeggyártási és minősítési engedélyének beszerzését. Az a körülmény, hogy az engedély beszerzése érdekében a felperes járt el, nem változtat az alperes szerződésben vállalt kötelezettségén.
A fellebbezés nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság által az ügyben tartott tárgyaláson a felek egybehangzóan adták elő, hogy a felperes a 2,5 m talpszélességű elemek gyártását igényli, és ezeket az 1980-as megrendelés alapján szállítja az alperes.
A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján megállapította, hogy a per tárgyát képező termék a 6/1969. (II. 12.) ÉVM sz. rendelet 2. §-a szerint engedélyköteles, mert az (1) bekezdés rendelkezése alapján minden olyan újfajta termék tömeges alkalmazásához engedély szükséges, amely rendeltetésszerű felhasználása során nem megfelelő minőség vagy összetétel esetén az egészséges és biztonságos munkavégzés, illetőleg használat követelményeit sértheti. A (2) bekezdés a) pontjának rendelkezése szerint az engedélyt annak kell kérnie, aki az újfajta terméket első ízben forgalomba hozza, ennek hiányában pedig építéstervezés vagy építőipari kivitelezés során felhasználni kívánja. Ugyanezen bekezdés b) pontja alapján pedig az is kérheti, aki az újfajta terméket első ízben kívánja előállítani vagy külföldről behozni.
A per eldöntése szempontjából azonban nincs jelentősége annak, hogy az engedély megszerzése érdekében melyik fél járt el, mert a szerződés mellékletét képező eredeti dokumentációkra az engedélyt nem adták meg.
Az, hogy a felek szerződését képező termék engedélyköteles, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium más ügyben adott válaszából is kitűnik, amely szerint „az alperes által gyártott vasbeton silóelemek – építőipari alkalmazhatóság szempontjából – ÉVM alkalmazási engedélyköteles újfajta terméknek minősülnek, s minthogy üzemi előregyártással előállított termékek, amelyek sorozatban való gyártását és szállítását az alperes megkezdte, azok darabszámától függetlenül is tömeges alkalmazásra vannak szánva”.
A perbeli szerződés az 1978-as évre szólt, mégpedig negyedéves bontásban történő szállításra. Az ÉMI első vizsgálati jegyzőkönyve azonban paramétereiben lényegesen eltér az eredeti tervdokumentációtól – az eltérés elsősorban a talpméretekre vonatkozik, de még számos egyéb kérdésre is –, márpedig a szerződés tárgyát a megrendelő tulajdonát képező vasbeton silóelemek átadott műszaki dokumentációja alapján gyártandó elemek képezik.
Megállapította azonban a Legfelsőbb Bíróság, hogy az 1979. június 14-i – feltételekhez kötött – engedély kiadását megelőzően a felperes 1978. április 12-én rendelte meg az Építésügyi Minőségellenőrző Intézettől a termék műszaki alkalmassági vizsgálatát, de a megrendeléséhez nem csatolta a teljes dokumentációt. Ennek hiányában az Intézet nem kötött szerződést a felperessel a vizsgálat elvégzésére. A felperes ezt követően csak 1979. március 7-én küldött újabb megrendelőlevelet az Intézethez, amelyhez csatolt tervdokumentáció szerinti elem geometriai méretei azonosak voltak a korábbi megbízásban feltüntetettel, azaz mindkét esetben az elem talpszélessége 2,10 m. A statikai számítás ellenőrzése során megállapítást nyert, hogy a stabilitás nem megfelelő, ezért a talp szélességének és a talp magassági méretének megnövelése vált szükségessé.
A felperes a fentieknek megfelelően a tervdokumentációt átdolgoztatta, és az 1979. június 14-én kelt vizsgálati jegyzőkönyv mellékletét már az új, módosított tervdokumentáció képezte. Az ennek alapján kiadott ÉVM alkalmazási engedély – az abban rögzített feltételekkel – tehát nem az eredetileg kért 2,10 m-re, hanem az átdolgozott 2,50 m talpszélességű silóelemekre vonatkozik.
Mindezek az adatok teljes pontossággal csak az ÉMI 1979. december 22-i, az alpereshez írt leveléből voltak megállapíthatóak.
A fentiekből következően 1978-ban nem volt olyan tervdokumentáció, amelyre nézve az engedélyt ki lehetett volna adni, illetve be lehetett volna szerezni, így az alperes a Ptk. 215. §-ának (1) bekezdése értelmében szabadult kötelezettsége alól, tehát a további teljesítést jogosan tagadta meg.
A Ptk. 215. §-ának (3) bekezdése alapján beleegyezés, illetőleg jóváhagyás hiányában a szerződésre az érvénytelenség következményeit kell alkalmazni. Erre tekintettel tehát a felek közötti szerződést – mivel az eredeti, tehát a szerződés szerinti tervdokumentációra nézve a hatóság alkalmassági engedélyt nem adott ki – végső soron semmisnek kell tekinteni. Semmis szerződés pedig sem kötbér-, sem kártérítési következményeket nem von maga után.
Ennek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság az indokolás fenti megváltoztatásával az elsőfokú bíróság érdemben helyes döntését a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. III. 30 419/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás