BK BH 1983/222
BK BH 1983/222
1983.06.01.
I. A testi sértésért való büntetőjogi felelősség téves megállapítása [Btk. 170. § (4) bek., (6) bek. 2. tétel, 15. §].
II. Nem garázdaság, hanem önbíráskodás valósul meg, ha a terhelt a volt közös lakásból bútorainak elszállítása során a lakásban bezárkózott sértettel szemben fenyegetést alkalmaz, és ily módon kényszeríti a lakásba való bemenetel és a bútorok elszállításának eltűrésére [Btk. 273. § (1) bek., 271. § (1) bek.].
A járásbíróság I–V. r. terhelteket bűnösnek mondotta ki magánlaksértés bűntettében és maradandó fogyatékosságot okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés vétségében.
A bíróság ezért a terhelteket halmazati büntetésként 5-5 hónapi szabadságvesztésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.
A terhelteket az ellenük személyes szabadság megsértésének vétsége miatt emelt vád alól – bebizonyítottság hiányában – felmentette.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A II. r. terhelt korábbi házasságát a járásbíróság felbontotta, és a közös lakás kizárólagos használójául a II. r. terheltet jelölte ki, aki a közös három kiskorú gyermek eltartója.
A II. r. terhelt – aki gyermekeivel a lakást elhagyta – többször megkísérelte annak birtokba vételét, ennek érdekében végrehajtási eljárást is tett folyamatba, ez azonban nem vezetett eredményre. A lakásban a sértett rosszhiszemű, jogcím nélküli használóként tartózkodott.
A vádbeli napon az I–V. r. terheltek – akik valamennyien közeli rokonok – előzetes értesítés nélkül gépkocsival megjelentek a II. r. terhelt volt lakásánál, hogy az ott maradt ingóságokat elszállítsák. Miután a sértett nem nyitott ajtót, hangoskodtak, kiabáltak és fenyegették a sértettet az ajtó kinyitása érdekében. Verték, rugdosták az ajtót, dörömböltek, majd végül kifeszítették, és bementek a lakásba. A nagyszobából a bútorokat lehordták a teherautóra.
A sértett a kisszobába menekült, annak ajtaját belülről bezárta, sőt eltorlaszolta. A terheltek a fenyegetőzést folytatva igyekeztek rávenni a kisszoba ajtajának kinyitására, ahonnan további bútorokat kívántak elvinni. Az ajtót verték, majd megpróbálták együtt betörni.
Időközben a sértett félelmében a második emeleti lakásból az ablakon keresztül menekült oly módon, hogy egy lepedővel összekötött kötélen megpróbált leereszkedni. Az első emelet magasságában azonban a kötél a kezén megcsúszott, és az ablak alatt levő betonra zuhant. A sértett jobb lábának darabos sípcsonttörése négy hónap alatt, maradandó fogyatékossággal, bokamerevséggel gyógyult.
Az eseményeket az udvaron sokan észlelték.
A megyei bíróság a járásbíróság ítéletét megváltoztatta, a terheltek cselekményét társtettesként elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettének és garázdaság bűntettének minősítette.
Az eljárt bíróságok határozata ellen a cselekmény jogi minősítése, valamint a büntetés kiszabása miatt a terheltek javára emelt törvényességi óvás alapos.
A megyei bíróság tévesen értékelte a terheltek cselekményét maradandó testi fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettének.
Az irányadó tényállásból nyilvánvaló az a következtetés, hogy a terheltek célja a fenyegetőzéssel és az ajtó felfeszítésével a bútorok elszállítása volt. A fenyegetéssel a sértettet az ajtó kinyitására akarták rávenni. Téves a másodfokú bíróságnak az a következtetése, hogy a terheltek szándéka bántalmazásra, testi sértés okozására irányult. Ezen túlmenően a terheltek az adott helyzetben nem számítottak, de nem is számíthattak arra, hogy a sértett az ablakon át távozik, közben megcsúszik a keze, a földre zuhan és esés folytán sérülést szenved. A testi sértésre irányuló szándék, illetőleg az ezzel kapcsolatban fennálló gondatlanság, azaz a bűnösség hiányában a bekövetkezett sérülésért a terhelteket büntetőjogi felelősség tehát nem terheli. Mindezekből pedig értelemszerűen következik, hogy a terheltek büntetőjogilag nem vonhatók felelősségre azért a testi sérülésért, amely a sértett csontritkulása folytán maradandó fogyatékossággal járt.
Téves volt a megyei bíróságnak az az állásfoglalása is, hogy a terheltek tevékenysége kirívóan közösségellenes volt. Kétségtelen, hogy a terheltek fellépése sértette a köznyugalmat, ennek egyedüli motívuma, illetve célja azonban a II. r. terhelt lakásába történő bejutás és bútorainak, személyes holmijának az elszállítása volt. A terheltek hangoskodással, többszöri felszólítással, majd az ajtó feltörésére vonatkozó fenyegetéssel igyekeztek rákényszeríteni a sértettet arra, hogy eltűrje volt házastársa ingóságainak az elszállítását, de magatartásuk nem volt kirívóan közösségellenes. A terheltek magatartása a köznyugalmat sértette ugyan, de a cselekményük nem a Btk. 271. §-a szerinti garázdaság, hanem a Btk. 273. §-ának (1) bekezdésébe ütköző önbíráskodás vétségét valósította meg. A terheltek ugyanis abból a célból, hogy jogos vagyoni igénynek szereznek érvényt, fenyegetéssel kényszerítették a sértettet a lakásba való bemenetelnek, illetve a bútor elszállításának az eltűrésére.
A Btk. az önbíráskodás vétségét – a korábbi törvényi rendelkezéstől eltérően – kiemelte a vagyon elleni bűncselekmények köréből és a köznyugalom elleni bűncselekmények sorába helyezte azért, mert ennek a cselekményeknek bűncselekménnyé nyilvánítását nem a cselekmény célzata, hanem maga a jogérvényesítés önkényes módja indokolja.
A Legfelsőbb Bíróság végül egyetértett a megyei bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy a terheltek nem valósítottak meg magánlaksértést, mert a lakásnak – bírói ítélettel is megállapítottan – a kizárólagos használatra jogosultja a II. r. terhelt volt, aki a lakást nem hagyta el véglegesen. Tehát a kérdéses lakás nem volt a számára idegen, oda joga volt bármikor bemennie rokonaival együtt is.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az eljárt bíróságok határozatai az I–V. r. terheltek tekintetében a cselekmény jogi minősítésére és a büntetés kiszabására vonatkozó részükben törvénysértők, ezért az ítéleteknek ezeket a rendelkezéseit hatályon kívül helyezte. Megállapította, hogy az I–V. r. terheltek elkövették a Btk. 273. §-ának (1) bekezdésébe ütköző önbíráskodás vétségét, ugyanakkor a terhelteket bűncselekmény hiányában felmentette a maradandó fogyatékosságot eredményező, gondatlanságból elkövetett testi sértés vétsége miatt emelt vád alól.
Az eljárt bíróságok ítéletében helyesen felsorolt bűnösségi körülmények alapján az I. r. és a IV. r. terhelteket 50-50 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. A pénzbüntetésnél az egynapi tétel szerinti összeget – a terheltek jövedelmi viszonyainak a figyelembevételével – 100-100 forintban állapította meg.
A II. r., a III. r., és az V. r. terheltek esetében az elkövetett cselekmény viszonylag kisebb tárgyi súlya, a társadalomra veszélyesség csekély foka miatt a Btk. 28. §-ára tekintettel a Be. 213. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezés alapján a büntetőeljárást megszüntette, és a Btk. 71. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel e terhelteket megrovásban részesítette. (B. törv. III. 956/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás