PK BH 1983/234
PK BH 1983/234
1983.06.01.
Ha a bíróság a házastársak tulajdonában álló lakás kizárólagos használatát az egyik házastársnak biztosítja, a távozásra kötelezett és megfelelő másik lakásra jogosult házastárs elhelyezéséről a lakásügyi hatóság gondoskodik [1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 120. § (1) bek. d) pont].
A peres felek 1974. október 27-én kötöttek házasságot. Házasságukból két gyermek született. A peres felek utolsó lakása a közös tulajdonukban álló másfél szobás, összkomfortos szövetkezeti lakás volt. Anyagi természetű viták és idegen személyekkel tartott kölcsönös kapcsolat miatt a peres felek életközössége 1981 októberében szakadt meg.
A felperes keresetlevelében kérte a házasság felbontását, a két kiskorú gyermek nála történő elhelyezését, 1982. február 1. napjától kezdődően az alperesnek gyermekenkénti havi 1000 forint gyermektartásdíj fizetésére s ugyanezen időponttól kezdődően havi 300 forint kiegészítő házastársi tartásdíj fizetésére kötelezését azzal, hogy a volt közös lakás kizárólagos használójául a bíróság őt jelölje ki. Kérte az alperesnek a lakás elhagyására kötelezését oly módon, hogy az alperes saját elhelyezéséről maga gondoskodjék.
Az alperes ellenkérelmében a házasság felbontását nem ellenezte. A gyermekek elhelyezésére és tartására, valamint a kiegészítő tartásdíjra vonatkozó kereset megalapozottságát elismerte. Viszontkeresetet terjesztett elő a volt házastársi közös lakás használatának megosztása iránt.
Az elsőfokú bíróság a felek házasságát felbontotta, a gyermekeket az anyánál helyezte el. Kötelezte az alperest, hogy gyermekeiknek tartására összesen havi 2000 forint gyermektartásdíjat fizessen meg, s 1982. február 1-jétől a gyermekgondozási segély idejére, de legkésőbb 1982. augusztus 16. napjáig fizessen meg a felperesnek havi 300 forint kiegészítő házastársi tartásdíjat.
A bíróság a felek közös tulajdonában levő szövetkezeti lakás kizárólagos használójául a felperest jelölte ki, s arra kötelezte az alperest, hogy ezt a lakást 30 napon belül hagyja el és adja a felperes birtokába. Végül úgy rendelkezett, hogy az alperes elhelyezéséről a felperes köteles gondoskodni. Kimondta, hogy az alperest megilleti egyszobás komfort nélküli lakás, de legalább egy külön bejáratú albérleti szoba. Ezt meghaladóan a keresetet és a viszontkeresetet elutasította.
Ez az ítélet fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
A jogerős ítéletnek ama rendelkezései ellen emelt törvényességi óvás, amelyek szerint az alperes elhelyezéséről a felperes köteles gondoskodni, s az „alperest megilleti egy szobás komfort nélküli komfortfokozatú lakás, de legalább egy külön bejáratú albérleti szoba” – alapos.
A Pp. 221. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezések folytán az ítélet indokolásában – egyebek mellett – hivatkozni kell azokra a jogszabályokra is, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. A járásbíróság ítéletének indokolásában azonban nem említette meg, hogy az alperes elhelyezéséről miért a felperesnek kell gondoskodnia. E rendelkezéssel összefüggésben az ítélet indokolása jogszabályra hivatkozást sem tartalmaz. Így lényeges eljárási szabályt sértett a járásbíróság, amikor indokolási kötelezettségének nem tett eleget.
A jogcím nélkül lakó jóhiszemű személyek elhelyezéséről az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (R.) 120. §-a rendelkezik. A jogszabály (1) bekezdésének a) és b) pontjaiban írt – ide nem tartozó – esetektől eltekintve a lakás bérlője (használója) csak akkor kötelezhető a jogcím nélkül lakó jóhiszemű személy elhelyezésére, ha a lakás kiürítésére kötelezett személyt ő fogadta be.
A peradatok szerint a peres felek 1978 júniusában – második gyermekük megszületése előtt – költöztek be a közös tulajdonukban levő másfél szobás, összkomfortos szövetkezeti lakásba. A nevezettek a szövetkezeti lakás előtörlesztési, majd törlesztő részleteit is közösen fizették. Így nem lehet az alperest egyszerűen „befogadott” személynek minősíteni. Egyébként is az ítélkezési gyakorlat a házastársat a bennlakó házastárs hozzájárulásától (befogadásától) függetlenül olyan, a házassági kapcsolaton alapuló lakáshasználónak tekinti, akinek lakáshasználati jogát – vita esetén – általában csak bírósági ítélet szüntetheti meg.
A volt házastárs elhelyezésére tehát nem lehet az R. 120. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írt rendelkezéseket alkalmazni. A járásbíróság akkor járt volna el helyesen, ha az R. 120. §-a (1) bekezdésének d) pontjában írt rendelkezésekre tekintettel az alperes elhelyezésének kötelezettségét a lakásügyi hatóságra hárítja.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek az alperes elhelyezésére vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte, és kimondotta, hogy az alperes elhelyezéséről az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (R.) 120. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a lakásügyi hatóság köteles gondoskodni. Egyben az R. 118. §-ának (1) bekezdése alapján azt is megállapította, hogy az alperest egyszobás, komfortos lakás illeti meg. (P. törv. II. 20 835/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás