MK BH 1983/256
MK BH 1983/256
1983.06.01.
Ha a munkáltató a dolgozó munkaviszonyát jogellenes kilépés címén megszűntnek tekintette, a dolgozó a távolmaradását csak olyan okra alapozottan mentheti ki, amely alkalmas a mulasztása vétlenségének igazolására. Kimentésül nem fogadható el, hogy a dolgozó a távolléte idejére szabadságot kért, arról azonban nem győződött meg, hogy a munkáltató hozzájárult-e a szabadságnak az általa megjelölt időpontban történő kiadásához [48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 5. § (3) bek.; 17/1979. (XII. 1.) MüM sz. r. 22. §].
A felperes 1982. január 18-tól állt az alperes alkalmazásában mint kubikos. 1982. február 16-tól március 10-ig betegállományban volt. Kezelőorvosa március 11-ével keresőképesnek nyilvánította. A felperes március 11-én és 12-én munkára nem jelentkezett. március 13-a szabadnap, március 14-e pedig heti pihenőnap volt. 1982. március 15-én reggel megjelent a munkahelyén, ahol P. S. művezetőnek leadta a táppénzes igazolásait és megkérte, hogy a 11-ei és 12-ei hiányzásai helyett részére utólag fizetett szabadságot írjon ki. Kérésének a művezető eleget is tett.
Ezt követően a felperes a munkahelyéről eltávozott és egymást követő 6 munkanapon keresztül igazolatlanul volt távol, illetőleg a munkahelyén április 5-ig meg sem jelent.
Hat nap eltelte után, március 23-án a felperes művezetője az igazolatlan távollétet a munkaügyi osztálynak jelentette. 1982. április hó 5-én a munkaügyi osztály felhívta a felperest, hogy távollétét április 16-ig igazolja, mert ellenkező esetben 1982. március 12-ével a munkaviszonyát jogellenes kilépés címén megszűntnek tekinti.
A felperes a távolléte igazolására szabadságot engedélyező okirat kiállítását kérte, arra hivatkozva, hogy 1982. március 15-én a déli órákban összetalálkozott N. I. művezetővel, akivel közölte, hogy jelenleg is és még azon a héten többször orvosi ellenőrzésre kell járnia, ezért megkérte őt, hogy március harmadik hetére (15-től 19-ig) írjon ki részére szabadságot. N. I. erre azt válaszolta, hogy majd szól a felperes művezetőjének, P. S.-nek. A felperes kérésére sem P. S. művezető, sem N. I. művezető nem volt hajlandó utólag szabadságot engedélyezni. Mivel a felperes igazolatlan távollétét nem tudta kimenteni, ezért az alperes a munkaviszonyát kilépett munkakönyvi bejegyzéssel megszüntette.
A munkáltató intézkedése ellen a felperes kérelemmel fordult a munkaügyi döntőbizottsághoz. Kérelmében előadta, hogy N. I. művezető, aki közvetlen munkahelyi vezetője, megígérte: elintézi, hogy a kérdéses időszakra szabadságot írjanak részére. A munkaügyi döntőbizottságot kérte, hogy munkaviszonyát állítsa helyre. Kérelmét a munkaügyi döntőbizottság elutasította.
A felperes a munkaügyi döntőbizottság határozata ellen kereseti kérelemmel fordult a munkaügyi bírósághoz. A per során az eredeti kérelmét módosította, a munkaviszony helyreállítása helyett a „kilépett” munkakönyvi bejegyzés „munkaviszonya megszűnt” bejegyzésre történő módosítását kérte. Előadta, hogy 1982. március 15-én orvosi felülvizsgálatra kellett mennie, ahol táppénzes állományba akarták venni, ő azonban azt közölte orvosaival, hogy ne írják ki betegállományba, mert már a művezetőjével megbeszélte, hogy 15-től 19-ig szabadságot vesz ki.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, mert a felperes a kérdéses időre nem kért és nem kapott szabadságot.
A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetének helyt adott. A munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatva kötelezte az alperest a felperes munkakönyvébe beírt „kilépett” bejegyzés „munkaviszony megszűnt” bejegyzésre történő módosítására.
A munkaügyi bíróság a felperes előadását, valamint G. J. tanúvallomását elfogadva, a felperes mulasztását utólagosan kimentettnek tekintette.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A 17/1979. (XII. 1.) MüM számú rendelet 22. §-a szerint, ha a dolgozó munkahelyén egymást követő hat munkanapon át igazolatlanul nem jelenik meg, munkaviszonyát a munkáltató jogellenes kilépés címén az utolsó munkában töltött nappal megszűntnek tekintheti. A mulasztás utólagos kimentése esetén a dolgozó kérelmére a munkaviszonyt helyre kell állítani.
A kimentés iránti kérelemnek azonban a munkáltató, illetve a munkaügyi vitát eldöntő szerv – az adott esetben a munkaügyi bíróság – csak elfogadható ok alapján adhat helyt. Elfogadható az olyan ok, amely alkalmas a mulasztás vétlenségének igazolására.
A perben rendelkezésre álló adatok szerint a szabadság kiadásának engedélyezésére P. S. művezető volt jogosult. A felperes a szabadságot nem az annak engedélyezésére jogosulttól kérte, hanem közvetítőt vett igénybe N. I. személyében kérésének továbbítása végett. Ilyen körülmények között a felperes csupán abban bízhatott, hogy szabadság iránti kérelmét az annak engedélyezésére jogosulthoz továbbítják. Abban azonban nem lehetett biztos, hogy részére a művezetője valóban szabadságot is ad. A felperes annak ellenére maradt távol munkahelyéről, hogy szabadságigényét illetően a szabadság engedélyezésére jogosult személy álláspontjáról meggyőződött volna. P. S. pedig arról, hogy a felperes szabadságot kért, nem szerzett tudomást, így annak kiadásához nem is járulhatott hozzá.
A munkaügyi bíróság a döntése meghozatalakor figyelmen kívül hagyta azt a lényeges körülményt is, hogy a szabadság kiadása időpontjának meghatározása az Mt. V. 53. §-a (3) bekezdésének rendelkezése értelmében a munkáltató kizárólagos jogkörébe tartozik. A szabadság engedélyezése P. S.-nek, a felperes művezetőjének a hatáskörébe tartozott, aki azonban a szóban levő napokra a szabadság utólagos igénybevételére nem adott engedélyt.
Tévedett tehát a munkaügyi bíróság, amikor igazoltnak tekintette a felperes mulasztását, és kötelezte az alperest a munkakönyvi bejegyzés megváltoztatására. (M. törv. I. 10 353/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás