GK BH 1983/28
GK BH 1983/28
1983.01.01.
Semmis a felek ármegállapodása abban a részében, amelyben a kikötött egységár a hatósági árrendelkezésben megszabott határokhoz képest alacsonyabb vagy magasabb [Ptk. 200. § (2) bek., 239. § (2) bek.].
A felek között létrejött „megbízási szerződés” alapján a felperes az 1979. évben 745,83 q olajlenmagot szállított, amelyért a kikötött 1400 Ft/q vételár alapulvételével 1 044 162 Ft-ot kellett volna kapnia. Az alperes ebből csak 687 798 Ft-ot fizetett meg, ezért a felperes a keresetében 356 364 Ft-nak és késedelmi kamatának megfizetésére kérte őt kötelezni.
Az alperes azzal védekezett, hogy 1400 Ft/q vételár csak olajlenexport esetén lett volna fizethető, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium azonban e termék exportját nem engedélyezte, a felperes részére tehát azt az árat fizette ki bonifikáltan, amit neki a szerződésben is megnevezett belföldi vevő fizetett. Hivatkozott a szerződés megkötésekor és teljesítésekor hatályos 18/1975. (IX. 20.) MÉM–ÁH számú rendeletre, amelynek melléklete szerint az olajlenmag irányára 870 Ft/q volt 98%-os tisztaság és 9% nedvességtartalom esetén. Ettől az ártól ±15%-os mértékben lehetett eltérni. Ennek alapulvételével a szerződés mellékletében rögzített feltételek szerint 1000 Ft/q egységáron számolt el a felperessel. Állította, hogy egyébként a felperes által szállított termény exportra akkor sem lett volna alkalmas, ha az olajlen exportját engedélyezték volna.
Az első fokon eljárt megyei bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 356 364 Ft-ot és ez összeg után 1979. október 22-től számított évi 15% kamatot. Az ítélet indokolásában megállapította, hogy a felek szerződésének tárgya nem ügyellátás vagy ügyintézés, hanem meghatározott termény átadása és a felperes érdekében történő értékesítése volt. A termékértékesítési szerződés azonban vegyes tartalommal is megvalósulhat, tehát a bizományi szerződés elemeit is magában foglalhatja. Erre tekintettel a felek szerződéses kapcsolatát „bizományi termékértékesítési kapcsolatnak” minősítette, és a jogvita elbírálásánál a Ptk. 507. §-át, valamint 508. §-ának (2) bekezdését alkalmazta. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy mivel az alperes nem tudta bizonyítani, hogy az olajlenmag a kikötött áron nem volt értékesíthető, továbbá hogy a megbízóját kártól óvta meg, valamint hogy nem állott módjában a megbízót az eladás körülményeiről időben értesíteni, köteles az árkülönbözetet a felperesnek megtéríteni, mert nem volt feljogosítva arra, hogy az olajlenmagot a felperes előzetes hozzájárulása nélkül a kikötött 1400 Ft/q egységáron alul, 1000 Ft/q áron értékesítse.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. Arra hivatkozott, hogy a szerződésben kézzel kijavították az egységárra vonatkozó megjelölést, és hogy a felperes példányáról hiányzik a „ha export”-szövegű megjegyzés. Ennek ellenére azonban a felperesnek magából a szerződésből is tudnia kellett, hogy a termény belföldön kerül felhasználásra, és hogy az áru minősítésére a vevő volt jogosult. A számlázást a 18/1975. (IX. 20.) MÉM–ÁH számú rendelettel előírt egységár alkalmazásával, a minősítésnek megfelelően végezték.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, amely szerint az alperes nem volt jogosult a felperes hozzájárulása nélkül a szerződésben kikötött árnál alacsonyabb áron számlázni, és a szerződés azt sem tette lehetővé, hogy az alperes a vevő egyoldalú minősítése alapján számlázzon.
A mindkét ítélet ellen emelt törvénysértés és megalapozatlanság címén emelt törvényességi óvás alapos.
A felperes által szállítandó termény árát a már említett rendelet határozta meg. E jogszabály alapján a szerződő feleknek lehetősége volt arra, hogy a 870 Ft/q irányártól ±15%-os mértékben eltérjenek, a kikötött árnak azonban e határok között kellett maradnia, nem lehetett volna tehát 740 Ft-nál kevesebb és 1000 Ft-nál több. Ennélfogva a maximumot meghaladó mértékű ár kikötését nem lehetett volna elismerni érvényes szerződési feltételnek, mert e részben a szerződés a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése és 239. §-ának (2) bekezdése alapján semmis. A felperes erre alapított követelését tehát sem vétel-árkülönbözet jogcímén, sem kártérítésként nem lehetett volna megítélni.
A bíróságok nem vizsgálták a perben az árkikötés javításának körülményeit. Vitás volt azonban emellett az is, hogy az alperes az 1000 Ft/q egységárat a szerződés kikötéseinek megtartásával, az előírásoknak megfelelően számolta-e el. A felperes ugyanis arra hivatkozott, hogy minőségi vita esetén az alperesnek a 14/1978. (III. 1.) MT számú rendelet 1) számú mellékletének b) pontja szerint kellett volna eljárnia. Ezzel szemben az alperes állította, hogy az ő szerződés mellékletében az olajlenmagra vonatkozó előírását megtartotta, és hogy az elszámolást ennek megfelelően készítette el. Az első és a másodfokú ítéletben kifejezésre juttatott jogi álláspontra tekintettel az eljárt bíróságok a perbeli jogvitának ezzel a részével nem is foglalkoztak, így a felperes keresetének abban a részében, amely az 1000 Ft/q egységár alapulvételével járó összeg és a kifizetett összeg különbözetének megfizetésére irányul, az ítélet megalapozatlan.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján mindkét ítéletet hatályon kívül helyezte, és a megyei bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Eln. Tan. G. törv. 30 195/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás