GK BH 1983/29
GK BH 1983/29
1983.01.01.
Szúrópróba-vizsgálat eredménye csak a szabványban vagy szerződésben előírt mintavételi eljárás pontos megtartása esetén vetíthető a teljes mennyiségre [Ptk. 305. § (1) bek., 310. §].
Az elsőfokú bíróság az ítéletében a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a perbeli karácsonyfákat a felperes kifogás nélkül átvette, majd a később – már az idény után –, december 29-én felvett jegyzőkönyvvel nem tudta bizonyítani azt, hogy a karácsonyfák nem feleltek meg a szabvány követelményeinek, és hogy emiatt nem tudta azokat értékesíteni. A pert megelőzően beszerzett szakvélemény sem igazolja megnyugtatóan, hogy a fenyőfák hibái már a szerződés teljesítésekor fennálltak. A szakvélemény ugyan a fenyőfák 18%-ánál nagyobbrészt alakhibákat állapított meg, e hibák azonban keletkezhettek a tárolás alatt is. A bíróság álláspontja szerint a karácsonyfa idényjellegű, könnyen száradó és deformálódó termék, ezért a kellő időben beszerzett bizonyítékok hiánya miatt a felperes nem igazolta, hogy a karácsonyfák értékesítésének elmaradásával keletkezett 16 459 Ft károsodása az alperes hibás teljesítésének a következménye.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A fellebbezés nem alapos.
A felperesnek a perben bizonyítania kellett volna, hogy az alperes hibás minőségű karácsonyfákat szállított a részére, és hogy emiatt nem tudta azokat kellő időben értékesíteni, a kára tehát ennek a következménye [Ptk. 305. § (1) bek., 310. §]. A felperes azonban bizonyítási kötelezettségének nem tudott eleget tenni.
Helytállóan utalt az elsőfokú bíróság az ítéletében arra, hogy a december 29-én felvett jegyzőkönyv nem bizonyítja az alperes hibás teljesítését. E jegyzőkönyv nem tartalmazza a hibásnak talált karácsonyfák mennyiségét, az a megállapítása pedig nyilvánvalóan nem értékelhető az alperes terhére, hogy a tételben túlságosan sok volt a nagyobb méretű fenyőfa. A fenyőfák magassága ugyanis az átvételkor egyszerű rátekintéssel felismerhető, ezért erre a karácsonyi ünnepek után igényt nem lehet alapítani.
A szakvélemény sem bizonyítja azonban az alperes hibás teljesítését, amely szúrópróbás vizsgálat alapján az alperes terhére 18%-os mértékig hibás teljesítést mutatott ki. A szúrópróba szerinti vizsgálati mód lényege annak a gyakorlati felismerésnek az eredménye, hogy egyes árufélék tulajdonsága kizárja, hogy a megrendelő valamennyi árudarabot vizsgálat alá vegyen. A leszállított árudarabok egyenkénti megvizsgálása – pl. a perbeli karácsonyfa esetében is – aránytalan időveszteséggel és költséggel járna. Ezért rendeli el az MSZ-080500-78. számú karácsonyfaszabvány is a szúrópróbás vizsgálati módszert. A szúrópróba alapján történt vizsgálat azonban nem nyújt határozott bizonyítékot valamennyi leszállított árudarab minőségére, hanem erre csupán valószínűség alapján lehet következtetni. Ez a vizsgálat tehát szükségképpen bizonytalansági tényezőt is tartalmaz. Ennek figyelembevételével következetes a bírói gyakorlat abban, hogy a szúrópróba eredménye csak az esetben vetíthető a teljes tételre, ha a vizsgálat során a megrendelő szigorúan megtartja a szerződésben vagy a szabványban meghatározott mintavételi eljárást.
A szakértői véleményből megállapítható, hogy a szakértő által megvizsgált mintamennyiség kevesebb a fent említett szabvány 3. pontjában foglalt és előírt 60 db-os mintamennyiségnél. A mintát pedig a szakértő az eredetileg kötegelt fenyőfaárúból választotta, azt azonban a vélemény nem tartalmazza, hogy a vizsgált karácsonyfákat a tétel különböző részeiből véletlenszerűen választotta-e ki. A szabvány – a 2.3 pontjában – tételesen felsorolja a karácsonyfa minőségi jellemzőit. A szakvélemény ezzel szemben nem határozza meg azokat az alakhibákat, amelyek miatt a tétel 18%-ban nem felel meg a szabvány követelményeinek. A véleménynek az a megállapítása pedig, hogy a fenyőfák a hosszabb ideig tartó szakszerűtlen tárolás miatt is deformálódtak, azt is jelenti, hogy ma már nem lehet megállapítani, hogy melyek voltak azok az alakhibák, amelyek esetleg az alperes terhére értékelendők, és hogy ezek száma meghaladta-e a szabványban megengedett hibás darabok számát. A fenyőfák ma már nem állnak rendelkezésre, ezért azok további vizsgálatára nincs lehetőség.
A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. II. 30 768/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
