BK BH 1983/308
BK BH 1983/308
1983.08.01.
Felbujtóként elkövetett súlyos testi sértés bűntettét valósítja meg az az elítélt, aki a börtönben arra veszi rá rabtársát, hogy törje el a karját [Btk. 170. § (2) bek., 21. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság a II. r. vádlottat felbujtóként elkövetett súlyos testi sértés bűntettében mondotta ki bűnösnek, ezért – mint többszörös visszaesőt – főbüntetésként 9 hónapi szabadságvesztésre, mellékbüntetésként pedig 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
Az ügyben szereplő I. r. és II. r. vádlott együtt töltötte büntetését a börtönben.
A II. r. vádlott látogatókat fogadott. Eközben megszegte a börtönszabályokat, ezért a beszélőjét félbeszakították. Ekkor elhatározta, hogy a kezét eltöri, ezt azonban maga nem merte megtenni.
A II. r. vádlott más elítéltektől tudomást szerzett arról, hogy az I. r. vádlottnak korábban már okoztak ilyen módon sérülést, ezért felkereste az I. r. vádlottat, és megkérte, hogy törje el a kezét.
A II. r. vádlott a bal karját a munkaasztalon két talpfára fektette úgy, hogy a csuklója és a könyöke arra feküdt. Az I. r. vádlott egy vasdarabbal lesújtott a vádlott-társa karjára. Az ütés eredményeként a II. r. vádlott bal alkarján az orsócsont haránttörését szenvedte el. A sérülés gyógytartama 6-8 hét volt.
A megyei bíróság a II. r. vádlott által bejelentett fellebbezés alapján bírálta felül az elsőfokú bíróság ítéletét és ennek alapján megállapította: a megalapozott tényállásból okszerűen vont következtetést az elsőfokú bíróság a II. r. vádlott bűnösségére, akinek a felbujtására a vádlott-társa megvalósította a súlyos testi sértés bűntettének a törvényi tényállását.
Nem értett egyet a megyei bíróság azzal az állásponttal, amely szerint a II. r. vádlott bűnösségének megállapítására nincs törvényes alap.
A törvény a testi sértésnek csak az alapesetét, a Btk. 170. §-ának (1) bekezdése szerinti könnyű testi sértést ítéli olyan súlyúnak, amelynél a társadalmi érdek a sértett igénye nélkül nem teszi szükségessé a büntetőjogi felelősségre vonást, csak a sértett magánindítványára. Ezzel szemben az adott ügyben vád tárgyául szolgáló súlyos testi sértést a törvény a sértett álláspontjától függetlenül, hivatalból teszi üldözendővé, mivel ennek a cselekménynek olyan társadalomra veszélyességet tulajdonít, hogy súlyának a megítélését már nem bízza a sértettre. Ebből pedig az is következik, hogy a sértett útját sem állhatja a büntetőjogi felelősségre vonásnak. A sértetti akaratnak már ebből kitűnően sem kíván a törvényhozó itt érdemi jelentőséget tulajdonítani.
A Btk. rendszerében a sértett beleegyezése nem általános jellegű társadalmi veszélyességet kizáró, ekként a büntetőjogi felelősségre vonást akadályozó ok.
Az ítélkezési gyakorlatban és a jogtudományban uralkodó az a felfogás, amely nemcsak az életről való lemondást nem ismeri el, hanem az egészségének, testi épségének a más által történő veszélyeztetéséhez sem járulhat hozzá senki joghatályosan.
Kétségtelen, hogy a testi épség sértése, veszélyeztetése tekintetében szükségszerűen vannak bizonyos kivételek: A sértett hozzájárulása azonban csak akkor zárja ki az „okozó” büntetőjogi felelősségét, ha ez a beleegyezés társadalmilag értékes vagy legalábbis elismert cél érdekében történt. Ilyenkor ugyanis a sértett beleegyezésével vagy kérésére elkövetett tevékenység nélkülözi a társadalomra veszélyességet, amelynek hiányában a bűncselekmény nem valósul meg.
Az elbírálás alatt álló ügyben ilyen célról szó sem lehet.
A kifejtettekből következik, hogy a testi sértés elkövetője minden vonatkozásban megvalósította a súlyos testi sértés bűntettének valamennyi tényállási elemét, ugyanakkor aki mást ilyen tevékenység végrehajtására felbujtott: a szóban levő bűncselekmény felbujtói tevékenységéért büntetőjogi felelősséggel tartozik, bár ő maga a sértett. A Btk. 21. §-ának (1) bekezdéséből sem következtethető ezzel ellentétes felfogás.
A kifejtettekre tekintettel a II. r. vádlott felmentésére nem kerülhetett sor.
Az előadottakból következik, hogy az utóbb említett vádlott bűnösségének a megállapítása okszerűen történt, és cselekményének a jogi értékelése is törvényes.
A II. r. vádlott vonatkozásában a járásbíróság a bűnösségi körülményeket lényegében helyesen vette számba. Mellőzte azonban a megyei bíróság a kezdeményező szerep terhére történő értékelését, tekintettel arra, hogy a cselekményt felbujtói minőségben követte el.
A II. r. vádlott terhére és javára jelentkező körülményekre tekintettel a vele szemben főbüntetésként kiszabott szabadságvesztés törvényes, ezért annak mérséklésére nem kerülhetett sor.
A mellékbüntetésként alkalmazott közügyektől eltiltás kimondásának előfeltételei maradéktalanul fennállanak. Annak tartama sem eltúlzott. Ezért a mellékbüntetés mérséklésére sem kerülhetett sor.
A kifejtettek okából a megyei bíróság a II. r. vádlott tekintetében helybenhagyta a járásbíróság ítéletét. (Székesfehérvári Megyei Bíróság Bf. 594/1982.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás