PK BH 1983/355
PK BH 1983/355
1983.09.01.
Pénzbeli kártalanítás esetén a kisajátított ingatlanra vonatkozóan más személyt megillető jogok és az ingatlanra bejegyzett tények – a jogszabályban meghatározott kivételekkel (pl. telki szolgalom, jogszabályon alapuló szolgalom) – megszűnnek. Nem tekinthető ilyen kivételnek a szerződésen alapuló, de az ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyzett telki szolgalom [1976. évi 24. sz. tvr. 7. § (1) és (4) bek.; Ptk. 167. §, 168. § (1) bek., 158. § (1) bek.].
Gy. nagyközségben a Dózsa György utca 104. számú házas ingatlan a felperes tulajdona. Az ezzel közvetlenül szomszédos, Dózsa György utca 106. szám alatti ingatlan is korábban a felperes tulajdonában volt, azt azonban az 1978. október 19-én kelt adásvételi szerződéssel eladta L. J.-nak.
Minthogy a felperes tulajdonában maradt s általa lakott ingatlannak az előtte húzódó közútra csak egy gyalogos bejárásra alkalmas kapuja van, a felperes az adásvételi szerződésben kikötötte, hogy az eladott ingatlanon levő, kocsival történő bejárásra is alkalmas kaput változatlanul használhassa. Ezen a kapun át, az eladott telekre behajtva szállíttatta a felperes a tüzelőjét és a burgonyáját a telke hátsó részén levő tárolóhelyiségekbe.
Az eladott ingatlant a járási hivatal szervezési, jogi és igazgatási osztálya az 1981. január 22-én meghozott határozatával az alperes kérelmére kisajátította. A tulajdonos az ingatlanért pénzbeli kártalanítást kapott.
A kisajátítás megtörténte után az alperes a kezelésébe került ingatlannak a fentiek szerint történő használatát nem engedélyezte. Ezért a felperes a keresetében az alperes kötelezését kérte a további használat tűrésére.
A járásbíróság ítéletével az alperest annak tűrésére kötelezte, hogy a felperes a kezelésében levő ingatlannak a kocsival történő bejárásra is alkalmas kapuját használhassa. Az ítélet indokolása szerint az Ptk. 167. §-a értelmében, ha valamely föld nincs összekötve megfelelő közúttal, a szomszédok kötelesek tűrni, hogy a jogosult a földjeiken átjárjon. A jelen esetben nem közút hiányáról van ugyan szó, a felperes azonban a perbeli kaput szolgalomszerűen használta, és erről az alperes is tudott. Minthogy a jogutód nem szerezhet több jogot a jogelődjénél, a Ptk. 166. és 167. §-ának megfelelő értelmezésével a bíróság a felperest a kapu további használatára feljogosította. Figyelemmel volt arra is, hogy az idős felperestől nem várható el, hogy a tüzelőjét az utcáról behordja.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, azt azonban a másodfokú bíróság ítéletével helybenhagyta. A döntését azzal indokolta, hogy „a felperes és a jogelődje között szerződésben kikötött szolgalomszerű használati jog megszüntetésére a körülmények alapvető változásának a hiányában nem kerülhet sor”. Az 1976. évi 24. számú tvr. (Tvr.) 7. § -ának (4) bekezdése értelmében a telki szolgalom, továbbá jogszabályon alapuló szolgalom, vezetékjog és más használati jog, valamint tulajdoni korlátozás tekintetében a kisajátítási határozatban szükség szerint kell rendelkezni. Ennek megfelelő rendelkezést tartalmaz a 33/1976. (IX. 6.) MT számú rendelet 11. §-a (1) bekezdésének b) pontja is. Mindezekből az következik, hogy a felperesnek a kisajátított ingatlant terhelő úthasználati, illetve kapuhasználati joga továbbra is fennáll, minthogy erről a kisajátítási határozat nem rendelkezett.
Annak a körülménynek, hogy a szolgalmi jogot az ingatlan-nyilvántartásba nem jegyezték be, nincs jelentősége, mert az ítélkezési gyakorlat szerint „bejegyzés nélkül is védelemben kell részesíteni a szolgalmat azzal szemben is, aki a szolgalomról tudott, vagy akinek elvárható gondosság mellett tudnia kellett volna”.
A jogerős ítélet ellen törvénysértés miatt emelt törvényességi óvás alapos.
Az említett Tvr. 7. §-ának (1) bekezdése értelmében pénzbeli kártalanítás esetén a kisajátított ingatlanra vonatkozóan más személyt megillető jogok és az ingatlanra bejegyzett tények – a (4) bekezdésben felsoroltak kivételével – megszűnnek. A (4) bekezdésben felsorolt kivételek: a telki szolgalom, továbbá a jogszabályon alapuló szolgalom, vezetékjog és más használati jog, valamint a tulajdoni korlátozás. Ezek tekintetében a kisajátítási határozatban a szükség szerint kell rendelkezni.
A kisajátított ingatlanon a felperes ingatlanának a mindenkori birtokosa javára jogszabályon alapuló szolgalom, más használati jog vagy tulajdoni korlátozás az ingatlan-nyilvántartásból is kitűnően nem állott fenn. A felperes által kikötött használati jog nem jogszabályon, hanem szerződésen alapult. E kikötés viszont nem tekinthető szerződéssel alapított telki szolgalomnak, mert ehhez a Ptk. 168. §-ának (1) bekezdése értelmében alkalmazandó 158. §-ának (1) bekezdése szerint a szolgalomnak az ingatlan-nyilvántartásba történt bejegyzése lett volna szükséges. Téves tehát a megyei bíróságnak az az álláspontja, hogy a felperes „úthasználati, illetve kapuhasználati” joga továbbra is fennáll. Ez a jog a Tvr. 7. §-ának (1) bekezdése értelmében megszűnt, függetlenül attól, hogy erről az államigazgatási hatóság a határozatában kifejezetten nem rendelkezett. Közvetve ugyan rendelkezett azzal a megállapításával, hogy a Magyar Állam az ingatlan tehermentes tulajdonjogát szerzi meg.
A Ptk. 167. §-a értelmében, ha valamely föld nincs összekötve megfelelő közúttal, a szomszédok kötelesek tűrni, hogy a jogosult a földjeiken átjárjon. Az ítélkezési gyakorlat szerint a „megfelelő” szó a közút minőségét jelzi, és nem jelenti azt, hogy a föld minden része legyen megfelelően elérhető a közútról. Nem kötelezhető tehát a szomszéd arra, hogy az egyébként közúttal érintkező földnek kedvezőtlenül elérhető részéhez a saját földjén biztosítson átjárást. Tüzelőt vagy nagyobb tárgyakat számos helyen (többek között minden zártsorú beépítésű utcában) csak kézi erővel lehet az utcáról a lakóházba, illetve az ahhoz tartozó tárolóhelyre szállítani. Egy magában ez a körülmény az ingatlanok rendeltetésszerű használatát még nem gátolja. Minthogy ezek szerint a felperes ingatlana megfelelő közúttal össze van kötve, az általa igényelt átjárást az alperes a Ptk.-nak a járásbíróság által felhívott 167. §-a alapján sem köteles tűrni. Annál is inkább, mivel a bírósági határozattal alapítható átjárási jog, illetőleg a Ptk. 167. §-ában szabályozott tűrési kötelezettség célja az ingatlan rendeltetésszerű használatának biztosítása s nem az átjárási jog alapítását kérő személyi körülményeiből fakadó igények kielégítése, amelyeket az adott esetben a korábbi használati jog gyakorlása sem elégített ki maradéktalanul, ugyanis a tüzelő és egyéb termények beszállításához a felperesnek eddig is egy jelentősebb útszakaszon kézi erőt kellett igénybe vennie.
A fent kifejtettekből következően annak sincs jelentősége, hogy a hatósági határozattal kezelői jogot szerzett alperesnek tudomása volt-e vagy sem a felperes perbeli használati joga gyakorlásáról.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, egyben az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. A pervesztes felperes a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése értelmében köteles megtéríteni az alperesnek okozott első és másodfokú perköltséget. Az állam által előlegezett költségeknek általa történő viselésére vonatkozó rendelkezés a 16/1976. (XII. 31.) IM számú rendelet 18. §-ának (2) bekezdésén alapszik. (P. törv. I. 20 0047/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás