PK BH 1983/356
PK BH 1983/356
1983.09.01.
I. A kisajátítási kártalanítási összeg megállapításánál nem lehet helye az egymás melletti ugyanazon tulajdonosok tulajdonában levő ingatlanok egybefoglalásának és egységes értékelésének [Ptk. 178. §, 1976. évi 24. sz. tvr. 8–11. §].
II. A kötelmi jogosult érvényesítheti a kisajátítást kérővel szemben a még ki nem fizetett vagy az államigazgatási határozatban megállapított összeget meghaladó kártalanítási igényét. Ez utóbbi esetben azonban az igény érvényesítésének az is feltétele, hogy a tulajdonos a kötelmi jogosultnak az ingatlanra vonatkozó igényeit elismerje [Ptk. 178. §; 1976. évi 24. sz. tvr. 14. § (1) bek., PK 26. sz.].
Az alperes kérelmére a megyei tanács v. b. járási hivatalának igazgatási osztálya kisajátította a felperesek és perben nem álló tulajdonostársaik közös tulajdonában levő perbeli ingatlanokat, illetőleg azok egy részét. Így teljes terjedelmében kisajátították az 587/1 hrszámú és az 588/1 hrszámú ingatlanokat, az 587/2 hrszámú ingatlanból 746 m2, az 588/2 hrszámú ingatlanból pedig 787 m2 területű ingatlanrészt. Az ingatlan-nyilvántartás szerint négy önálló földrészletként nyilvántartott ingatlanból összesen tehát 1688 m2 került kisajátításra, amelyért az államigazgatási hatóság 20 000 Ft kártalanítást állapított meg.
A felperesek – miután az eljáró bíró tájékoztatta őket a perindítás lehetőségéről – úgy nyilatkoztak, hogy Sz. P. örökösei ellen nem kívánnak pert indítani, s keresetüket módosítva azt kérték, hogy a bíróság az általuk elfogadott szakértői vélemény alapján a 64/352 tulajdoni hányadra eső kártalanítási összeg levonása után fennmaradó 32 728 Ft-ot ítélje meg részükre, illetőleg ilyen összeg megfizetésére kötelezze az alperest.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A járásbíróság által kirendelt Z. L. mezőgazdasági szakértő szakvéleménye szerint a felperesek a négy tulajdoni lapon nyilvántartott ingatlanból két elkülönítetten használt házas ingatlanrészt alakítottak ki. A két, egyenként 512 négyszögöl térmértékű ingatlannak az utcafrontja 12-12 m széles volt, és a kisajátítás folytán a területük 277-277 négyszögöl nagyságúra csökkent, így azok mérete nem felel meg a községben kialakult szokásos házhelynagyságnak.
Az ingatlanok egyébként a község középpontjában, a Fő utcán, a tanácsháza közelében találhatók. Területük lejtős, de nem vízállásos. A községben az ingatlanforgalom rendkívül csekély. Más ingatlanok általában 56–130 Ft / négyszögöl egységáron keltek el.
A szakértő az ingatlanok kisajátítás előtti értékét 90 000-90 000 Ft-ban, a visszamaradt ingatlanok értékét pedig 60 000-60 000 Ft-ban állapította meg. A telekért 44 000 Ft, a visszamaradt ingatlanban bekövetkezett értékveszteségért pedig 16 000 Ft kártalanítás megállapítását javasolta.
A járásbíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek – tulajdoni illetőségük arányának megfelelően – az államigazgatási határozatban megállapított kisajátítási kártalanításon felül további 32 728 Ft-ot, s ennek 1980. december 24. napjától a kifizetés napjáig járó évi 5% kamatát, valamint 625 Ft perköltséget. A kiskorú XII. és XIII. r. felpereseket megillető kártalanítás tekintetében úgy rendelkezett, hogy azt „tartós gyámhatósági takarékbetétkönyvben kell elhelyezni”.
Az ítélet indokolása szerint a bíróság teljes egészében elfogadta döntése alapjául Z. L. igazságügyi szakértő véleményét, s annak figyelembevételével határozta meg a kisajátítási kártalanítás mértékét.
Az elsőfokú bíróság ítélete – fellebbezés hiányában – első fokon jogerőre emelkedett.
A jogerős ítélet ellen törvénysértés és megalapozatlanság miatt emelt törvényességi óvás alapos.
Tévedett a járásbíróság, amikor olyan forgalmi értékbecslés mérlegelésével határozta meg a kisajátítási kártalanítás összegét, amelyet az igazságügyi szakértő annak alapján véleményezett, hogy a kisajátítással érintett ingatlanokat két házasingatlannak tekintette, holott azokat két önálló földrészletként nyilvántartott és teljes egészében kisajátított kert művelésű ingatlanként, továbbá ugyancsak két önálló – kisajátítással csak részben érintett – kertes lakóházzal beépített ingatlanként kellett volna értékelnie.
A Legfelsőbb Bíróság által irányított ítélkezési gyakorlat szerint a kisajátítási kártalanítási összeg megállapításánál sem lehet helye az egymás melletti, egyazon tulajdonosok tulajdonában levő ingatlanok egybefoglalásának, így az adott esetben a perbeli négy ingatlannak két ingatlanként történő együttes értékelésének.
A járásbíróság helyes eljárása ebből következően az lett volna, ha a szakértő feladatává teszi, hogy mind a négy ingatlant külön-külön értékelje, mind a beépítési lehetőség, mind pedig rendeltetésük szempontjából.
Az ingatlanok most kifejtett téves értékelése miatt megalapozatlan a járásbíróság ítéletének az értékveszteség mértékére vonatkozó rendelkezése is.
Az eddig felderített adatokból ugyanis nem állapítható meg, hogy a két házasingatlan területe a kisajátítás előtt milyen beépítettségű volt, és a kisajátítást követően ez a beépítettségi arány mennyiben változott meg. A szakértő nem derítette fel azt sem, hogy a kisajátítás a lakóházak használhatóságát mennyiben csökkentette, és az építménnyel a felpereseknek milyen nagyságú kertrész maradt vissza.
Mindezeknek az adatoknak az ismerete nélkül nem állapítható meg, hogy a felpereseket ténylegesen melyik ingatlanért és milyen mértékű értékveszteség illette meg.
Tévedett a járásbíróság akkor is, amikor a jelen per felfüggesztésével arra hívta fel a felpereseket, hogy a Sz. P. nevén nyilvántartott tulajdoni illetőségre külön perben érvényesítsék tulajdoni igényüket.
A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 26. számú állásfoglalása értelmében a kötelmi jogosult érvényesítheti a kisajátítást kérővel szemben a még ki nem fizetett vagy az államigazgatási határozatban megállapított összeget meghaladó kártalanítási igényét. Ez utóbbi esetben azonban az igény érvényesítésének az is feltétele, hogy a tulajdonos a kötelmi jogosultnak az ingatlanra vonatkozó igényét elismerje. Ellenkező esetben a kisajátítást kérőn kívül az ingatlannak az ingatlan-nyilvántartásból kitűnő tulajdonosát – illetőleg jogutódját – is perbe kell vonni annak tűrése végett, hogy a kisajátítást kérő a kártalanítási összeget a kötelmi jogosultnak fizesse ki. Nem lett volna tehát akadálya annak, hogy a Sz. P. tulajdonaként nyilvántartott illetőség 2/5 részére eső kártalanítási összeget a bíróság a felperesek javára megítélje az érdekelt jogutódok jogelismerő nyilatkozatára tekintettel.
A további három örökössel szemben a bíróságnak a felpereseket nem külön per indítására kellett volna kioktatnia, hanem arra, hogy keresetüket kiterjesztve vonják őket perbe [Pp. 146. § (1) bek.], s kérjék kötelezésüket annak tűrésére, hogy a kisajátítást kérő alperes a kártalanítási összeget nekik mint kötelmi jogosultaknak fizethesse ki.
Tévedett a járásbíróság akkor is, amikor a többletkártalanításként megítélt marasztalási összeg után járó kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontját 1980. december 24. napjában állapította meg. Az államigazgatási határozat 1980. október 24. napján ugyanis nem emelkedhetett jogerőre, mert a határozatot ennél későbbi időpontban, 1980. november 24. napján hozták. A kamatfizetési kötelezettségnek az ítélet szerinti kezdő időpontja csak akkor lenne elfogadható, ha már a kisajátítási határozat jogerőre emelkedése előtt megtörtént volna a kisajátított terület birtokba adása. Ezt igazoló adat viszont a perben nem merül fel. [1976. évi 24. sz. tvr. 20. § (1) bek.; 21/1976. PM sz. r. 2. § (1) és (2) bek.].
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az első fokon jogerőre emelkedett ítéletet hatályon kívül helyezte, egyben az elsőfokú bíróságot utasította a fenti iránymutatásnak megfelelő új eljárásra és új határozat hozatalára. [Pp. 274. § (3) bek.]. (P. törv. I. 20 976/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás