PK BH 1983/397
PK BH 1983/397
1983.10.01.
I. A szabadalmas megrendelésére, az általa rendelkezésre bocsátott tervek alapján történő gyártásnál a megrendelőt kell hasznosítónak tekinteni [Ptk. 86. §; 1969. évi II. tv. 17. §; 45/1969. (XII. 29.) Korm. sz. r.].
II. Szabadalomhasznosítási díjként nagyobb összeget kell megállapítani, mint a szolgálati találmány feltalálóját megillető díj [Ptk. 86. §; 1969. évi II. tv. 17–20. §; 45/1969. (XII. 29.) Korm. sz. r.].
III. Önmagában az, hogy a pótalkatrészek alkalmazása, felhasználása elősegíti a szabadalom tárgyát jelentő készülékek élettartamának a növelését, nem minősül a szabadalom hasznosításának [Ptk. 86. §; 1969. évi II. tv. 17–20. §; 45/1969. (XII. 29.) Korm. sz. r.].*
I. A felperes szolgálati találmánya a “Tengelykapcsoló kinyomó szerkezet” elnevezésű megoldás. Erre 1972 februárjában munkáltatója, az I. gyár szabadalmi oltalmat szerzett. A feltaláló és a szabadalmas munkáltató között folyamatban volt perben a Legfelsőbb Bíróság a munkáltatót a találmány felhasználásával gyártott berendezések után 60 Ft találmányi díj fizetésére kötelezte.
Az 1978. április 14-én kelt szerződéssel az I. gyár a szabadalmat átruházta a felperesre térítés nélkül azzal, hogy az átruházási költségeket az átruházó viseli. A szerződésben megállapodtak abban is, hogy a volt szabadalmas továbbra is jogosult a szabadalom hasznosítására, a szabadalom tárgyának a gyártására és gyártatására, beszerzésére és értékesítésére, és ezt a jogát jogosult korlátozás nélkül másra átruházni. Kikötötték, hogy ilyen esetben a volt szabadalmas köteles a hasznosítás fejében a feltalálót díjazni, a díjazás összege az akár természetben, akár allicencia formájában értékesített szerkezetenként 60 Ft .
Az I. gyár a szabadalom szerinti szerkezeteket (pedálokat) az általa gyártott autóbuszok fenékvázaiba beszerelve használta fel. 1978. július 26-án szerződést kötött az alperessel, amelyben az alperes vállalta, hogy az I. gyár mint megrendelő által rendelkezésre bocsátott gyártási tervek alapján fenékvázakat szállít. Kikötötték, hogy az alperes a megrendelő által szolgáltatott dokumentáció alapján köteles szállítani. Megállapodtak abban is, hogy a dokumentáció alapján az alperes harmadik személy részére csak a megrendelővel történt előzetes megállapodás alapján gyárthat és szállíthat.
Az alperes által az I. gyár részére gyártott és szállított, a szabadalom felhasználásával készült szerkezetek után a készülékenként kikötött díjat a gyár megfizette a felperes részére. Az alperes további 452 db – a találmány szerint kialakított – berendezést gyártott és értékesített harmadik személyek részére. Ebből 329 db értékesítése a szabadalmi átruházása előtt, 123 db értékesítése a szabadalom átruházása után történt. Ezenkívül az alperes gyártott és különböző kereskedelmi szervek részére értékesített olyan alkatrészeket is, amelyek a szabadalom szerinti berendezés meghibásodott alkatrészeinek a pótlására voltak szükségesek, és amelyek felhasználása folytán meghosszabbodott a berendezések élettartama.
Az alperes a per előtt kifizetett a felperes részére 8160 Ft díjat, a per során bírósági letétbehelyezés útján teljesített 19 980 Ft-ot.
II. A felperes keresetében a következőket követelte:
1. Az alperes hasznosította a szabadalmat azáltal, hogy az I. vállalat részére szállított fenékvázakba beépítette a szabadalom szerinti készüléket, ebből az alperesnek haszna származott. Ezért követelt
a) a szabadalom átruházása előtti időre gyártott készülékenként 20 Ft-ot,
b) a szabadalom átruházása utáni időre készülékenként 60 Ft-ot.
2. Az alperes által harmadik személyek részére gyártott és értékesített készülékek után készülékenként 100 Ft-ot, illetve egyéb igényének az elutasítása esetében készülékenként 250 Ft-ot követelt.
3. Az alperes által gyártott pótalkatrészek után is kérte díjazás megállapítását a pótalkatrészek értékének az arányában.
Az alperes 19 980 Ft-ot elismert, ezt az összeget bírósági letétbe helyezte, és a bíróság a letett összeget a felperes részére utalványozta. Az alperes ezt meghaladó részében kérte a kereset elutasítását. A kereseti követelés 1. és 3. pontja tekintetében vitatta a követelés jogalapját, a 2. pont vonatkozásában az összegszerűséget kifogásolta.
Az elsőfokú bíróság ítéletében 11 940 Ft és járulékai megfizetésére kötelezte az alperest, a kereset ezt meghaladó részét elutasította. Nem látta megalapozottnak a keresetet az I. részére gyártott fenékvázakkal kapcsolatban. Ezek vonatkozásában hasznosíthatónak a megrendelő volt tekintendő, aki korábban szabadalmas volt, utóbb az átruházási szerződés alapján volt jogosult a hasznosításra. A pótalkatrészek gyártását az elsőfokú bíróság nem tekintette a szabadalom hasznosításának, mert a szabadalom csak a teljes berendezést védi, az alperes csak egyes alkatrészeket gyártott, ezeket különböző szervek részére értékesítette, így arra sem volt lehetőség, hogy a pótalkatrészekből teljes berendezést szereljenek össze. A harmadik személyek részére gyártott készülékek után a szabadalom átruházása előtti időre darabonként 60 Ft-ot, ezt követően darabonként 180 Ft-ot állapított meg. A szabadalom átruházása előtti időre a követelés jogalapját arra alapította, hogy az I. vállalat hozzájárult ennek a követelésnek az érvényesítéséhez, és az alperes a jogalapot elismerte. Az összegszerűséget az átruházási szerződés szerint határozta meg. A szabadalom átruházása utáni időre kimondotta, hogy a felperest szabadalomhasznosítási díj illeti, amely nagyobb összegű mint a találmányi díj. A díj összegének a megállapításánál arra is tekintettel volt, hogy az alperes jelentős mennyiségű pótalkatrészt gyártott és értékesített, ami a berendezések élettartamát növelte.
Az első fokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezett.
A felperes kérte díj fizetésére kötelezni az alperest az általa az I. vállalat részére gyártott berendezések után is. Álláspontja szerint az alperes által történő gyártás hasznosításnak tekintendő, ebből az alperesnek haszna keletkezett, ez után tartozik díjazni a feltalálót. Kérte a pótalkatrészek után is díjazás megállapítását. Véleménye szerint ez is hasznosításnak tekintendő, mert a pótalkatrészek meghosszabbítják a szabadalommal védett berendezések élettartamát.
Az alperes fellebbezésében kifogásolta az összegszerűséget. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság azzal, hogy díjnövelő tényezőként vette figyelembe a pótalkatrészek gyártását, közvetlenül díjat állapított meg a pótalkatrészek után is. Erre nincs lehetőség, mert a pótalkatrészek nem valósítják meg a találmányt. Hivatkozott arra is, hogy az I. vállalat készülékenként 60 Ft-os díjban állapodott meg a felperessel, ennél nagyobb összegű díj fizetésére az alperes sem kötelezhető. A harmadik személyek részére értékesített készülékek után megállapított összegből készülékenként 60 Ft megállapítását nem támadta.
III. Egyik fellebbezés sem alapos.
1. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a szabadalmas megrendelésére, az általa rendelkezésre bocsátott tervek alapján történő gyártásnál hasznosíthatónak a megrendelő tekintendő. Ez vonatkozik a szabadalom átruházása utáni időszakra is, amikor a volt szabadalmas szerződés alapján volt jogosult a szabadalommal védett megoldás hasznosítására, a szabadalom tárgyának a gyártására, allicencia adására. Ezzel kapcsolatban csak az I. vállalattal került az alperes jogviszonyba. A felperes pedig a szabadalom átruházása előtti időre a 45/1969 (XII. 29.) Korm. sz. rendelet alapján az I. vállalattól mint munkáltatótól követelhet találmányi díjat. Az ezt követő időre a felperes és az I. vállalat között létrejött szerződés alapján illeti meg díj a felperest – szintén az I. vállalattal szemben. Ezt a díjazást azonban a felperes megkapta. Az alperestől egyrészt jogviszony hiányában, illetve azért nem követelhet díjat, mert a már díjazott hasznosításon felül többlethasznosítás nem történt.
2. Helyesen döntött az elsőfokú bíróság a harmadik személyek részére gyártott készülékek díjának a megállapítása kérdésében. Ez olyan többlethasznosításnak tekintendő, amellyel kapcsolatban a díjkövetelés jogalapját az alperes elismerte. A szabadalom átruházása előtti időszakban a felperest mint feltalálót ezzel a hasznosítással kapcsolatban is csupán találmányi díj illeti meg, amelyet közvetlenül a hasznosítótól a 45/1969. (XII. 29.) Korm. sz. rendelet 1. §-ának a (4) bekezdése értelmében csak akkor lehet követelni, ha ezt szerződésben magára vállalta. Az adott esetben ezt a szerződést pótolja az alperes perbeli elismerő nyilatkozata és az I. vállalat hozzájárulása, hogy a felperes a követelést az alperessel szemben érvényesítse.
A szabadalom átruházása utáni időszakban a felperest mint szabadalmast szabadalomhasznosítási díj illeti meg a hasznosítóval szemben (Ptk. 361. §, 1969. II. tv. 17–20. §). A jogalap ebben a vonatkozásban sem volt vitás. Az összegszerűség tekintetében az alperes tévesen hivatkozott az I. vállalat és a felperes között kikötött díjazásra. Az abban a szerződésben megállapított díj összege nem köti a jelen ügyben a feleket, mert az a szerződés nem a perbeli felek között jött létre. Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság arra is, hogy szabadalomhasznosítási díjként nagyobb összeget kell megállapítani, mint a szolgálati találmány feltalálóját megillető díjazás. Nincs jelentősége annak sem, hogy a volt szabadalmas és a felperes között létrejött szerződésben szabadalomhasznosítási díjként is a találmányi díjjal azonos összeget kötöttek ki. Ez a kikötés a szabadalom átruházásának a feltétele volt, az I. vállalat és a feltaláló közötti viszonylatban a díjazás megállapításánál jelentősége volt annak, hogy a találmány szolgálati találmányként jött létre, a feltaláló munkaköri kötelezettségének a teljesítése során. Az alperes azonban ennek az előnyeit nem élvezheti, ezért vele szemben a felperes nagyobb összegű szabadalomhasznosítási díjra tarthat igényt.
Helyesen utalt az alperes fellebbezésében arra, hogy a díj összegének a megállapításánál nem lehet tekintettel a pótalkatrészek gyártására, mert az közvetetten a pótalkatrészek díjazását jelentené. Viszont az elsőfokú bíróság által darabonként 180 Ft-ban megállapított hasznosítási díj ettől függetlenül is megilleti a felperest az összes körülmények mérlegelése alapján. Nincs olyan szabály, amely kimondaná, hogy a szabadalomhasznosítási díjként a találmányi díj kétszeresét kell megállapítani. A Legfelsőbb Bíróság gyakorlatában tükröződő iránymutatás is csupán általában tartja ezt megfelelőnek. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság részben téves indokolása ellenére gyártott készülékek tekintetében elfogadta az elsőfokú bíróság által készülékenként megállapított 180 Ft-ot.
3. Az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást a pótalkatrészek kérdésében. Az adott esetben ezek gyártása nem jelenti a találmány hasznosítását, a perbeli pótalkatrészek nem valósítják meg a szabadalom főigényponti jellemzőit. Önmagában az a körülmény, hogy alkalmazásuk, felhasználásuk elősegíti a szabadalom tárgyát jelentő készülékek élettartamának a növelését, nem minősül a szabadalom hasznosításának arra is tekintettel, hogy a felhasználó nem is az alperes.
Mindezeket figyelembe véve a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
Másodfokon egyik fél fellebbezése sem vezetett eredményre, ezért a Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, hogy mindkét fél viseli a saját másodfokú költségét. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 72/1982. sz.)
*
A döntésben foglalt elveket nem érinti az időközben hatályba lépett, a szolgálati találmányért járó díjazásról és a találmányokkal kapcsolatos egyes intézkedésekről szóló 11/1983. (V. 12.) MT rendelet, amely hatályon kívül helyezte a 45/1969. (XII. 29.) Korm. sz. rendeletet.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás