GK BH 1983/40
GK BH 1983/40
1983.01.01.
Hatálytalan a beavatkozó fellebbezése, ha azzal az általa támogatott fél nem ért egyet [Pp. 54. § (1) bek., 57. § (1) bek.].
A felperes keresetében egy társasház különböző szavatossági hibáinak megszüntetésére kérte kötelezni az I. r. alperest, tervezési hiba megállapítása esetén kijavítási tervdokumentáció szolgáltatására és a költségek viselésére a II. r. alperest. A társasházközösség és M. B. lakástulajdonos a felperes pernyertessége érdekében a perbe beavatkozott.
Az I. r. alperes közreműködői ellen részben keresetet terjesztett elő az őket terhelő hibák miatt, részben őket beavatkozóként perbehívta.
Az elsőfokú bíróság szakértői bizonyítás alapján hozott ítéletében az alperesek a hibák egy részének kijavítására kötelezte.
A Legfelsőbb Bíróság fellebbezések folytán hozott határozatával az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a további tételek alatti hibák kijavítását rendelte el, a téves kettős marasztalásokat hatályon kívül helyezte, illetőleg az elsőfokú bíróság ítéletét több tétel tekintetében hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a megjelölt keretek között a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
Az elsőfokú bíróság az előbbieknek megfelelően megismételt eljárás során hozott ítéletében az alpereseket további hibák kijavítására, más hibák esetében díjleszállítás megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolása utal a kiegészített szakvélemények ténymegállapításaira.
Az ítélet ellen M. B. lakástulajdonos felperesi beavatkozó fellebbezett.
A fellebbezéssel a beavatkozó által támogatott felperes nem értett egyet.
A fellebbezés nem hatályos.
A Pp. 54. §-ának (1) bekezdése szerint, akinek jogi érdeke fűződik ahhoz, hogy a más személyek között folyamatban levő per miként dőljön el, a perbe – az első fokú ítélet hozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig – az azonos érdekű fél pernyertességének előmozdítása végett beavatkozhat.
Az 57. § (1) bekezdése kimondja, hogy a beavatkozó – az egyezséget, az elismerést és a jogról való lemondást kivéve – minden cselekményre jogosult, amelyet az általa támogatott fél megtehet, cselekményeinek azonban csak annyiban van hatálya, amennyiben a fél a cselekményt elmulasztja, illetőleg amennyiben a beavatkozó cselekményei a fél cselekményeivel nem állnak ellentétben.
A beavatkozó fellebbezése ellentétben áll az általa támogatott fél cselekményével – azzal a bejelentésével, hogy a fellebbezéssel nem ért egyet –, ezért hatálytalan.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a fellebbezést elutasította. (Legf. Bír. Gf. IV. 30 666/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
