PK BH 1983/400
PK BH 1983/400
1983.10.01.
A szerződésszerűen felajánlott teljesítést el nem fogadó jogosult – függetlenül attól, hogy a késedelmét kimentette-e – köteles a kötelezett felelős őrzéséből eredő költségeket megtéríteni, a dolog megsemmisülésének, elvesztésének vagy megrongálódásának veszélyét éppúgy viseli, mintha a teljesítést elfogadta volna, továbbá nem követelhet kamatot a késedelme idejére [Ptk. 302. § a) pont, 303. § (1) és (2) bek., 419. § (3) bek.; 14/1978. (III. 1.) MT sz. r. 4. § (1) bek., 7. § (1) bek., 17. § (1) bek.].
A peres felek 1981. augusztus 7-én termékértékesítési szerződést kötöttek, amelyben a felperes 1800 db húslibának 1981. november 30-ig való leszállítását vállalta. Az írásba foglalt szerződés szerint a felperes a teljesítéshez hizlalásra 1950 db naposlibát vett át az alperestől.
A felperes a libákat 1981. november 4-én ismételten meg akarta tépni, de minthogy a tépés után a libák csak 6 hét elteltével kerülnek átadható állapotba, a tépéshez az alperes hozzájárulását kérte. Az 1981. október 23-án készült jegyzőkönyv szerint az alperes az újabb tépést azzal a feltétellel engedélyezte, hogy az ennek folytán felmerülő továbbtartást a felperes vállalja mindaddig, amíg az alperes az értékesítési lehetőséget megteremti. Az alperes 1981. december közepén értesítette a felperest, hogy a libákat december 17-én fogják elszállítani. Ezen a napon azonban a libák átadására nem került sor, mert az alperessel értékesítési kapcsolatban álló beavatkozó az alperes értesítése ellenére az átvételre nem jelentkezett. Ezután az alperes azt közölte a felperessel, hogy az átvétel december 20-án, majd pedig hogy 21-én lesz, de az ezeken a napokon is elmaradt az előbbi okból, a beavatkozó távolmaradása miatt. Végül is az átvétel 1982. január 4-én történt meg.
A felperes kereseti tényállítása szerint az átvételi késedelem miatt 138 221 forint kára merült fel és ennek megtérítésére hívta fel az alperest, aki erre nem volt hajlandó.
A felperes a keresetében az alperesnek 138 221 forint megfizetésére való kötelezését kérte. Előadása szerint a kára abból keletkezett, hogy a december 17-i átvételi határidő után továbbtartás során a libák súlya csökkent, 67 liba pedig elpusztult. Ezenkívül a decemberre tervezett szállítások elmaradásából és a továbbtartással többletköltségei merültek fel.
Az alperes a kereset elutasítását kérte a szerződést módosító jegyzőkönyvben foglaltak alapján. Perbe hívta a Z.-i Béke Mezőgazdasági Termelőszövetkezetet. A nevezett szövetkezet az alperes pernyertessége érdekében a perbe beavatkozott és a kereset elutasítását kérte, egyben kifogásolta a követelés összegszerűségét is.
A perben a városi ügyészség a Pp. 2/A. §-ának (1) bekezdése alapján fellépett és a keresetnek helyt adó ítélet hozatalát indítványozta.
A felperes később a keresetét „felemelve”, tévedés címén megtámadta az 1981. október 23-i jegyzőkönyvbe foglalt megállapodást azzal az indokkal, hogy annak létrejöttekor nem kívánta a libáknak korlátlan ideig való továbbtartását vállalni. Annak megállapítását kérte, hogy a határidőt 1981. december 15–17-ére módosították. Az alperes kérte a „felemelt” kereset elutasítását is.
A bíróság – a követelés összegszerűségének vizsgálata nélkül – ítéletével a keresetet elutasította. Az indoklás szerint a felek az 1981. október 23-i megállapodással a teljesítés határidejét módosították. A módosított szerződés határozott időt nem állapít meg az átvételre, de a felperes tudomásul vette, hogy a libákat addig kell tartania, amíg az átvétel lehetőségét az alperes megteremti. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az alperes bármilyen hosszú határidőt szabhatott volna az elszállításra, hanem a libák kitollasodása után a lehető legrövidebb időn belül mindent meg kellett tennie az átvétel érdekében. Az alperes ennek a kötelezettségének eleget téve a libákat már december 17-én elszállította volna, de ez a beavatkozó magatartása miatt elmaradt. Ugyanez vonatkozik a tervezett december 20-i és 21-i szállításaira. Minthogy az alperes a szerződésmódosításban határozott időt nem vállalt, nem tehető felelőssé a beavatkozó magatartásáért. Az alperes terhére ezért átvételi késedelem nem állapítható meg, így szerződésszegés hiányában kártérítésre nem kötelezhető. A szerződés módosítását a felperes azt követően írta alá, hogy azt előtte felolvasták, így annak tartalmával tisztában volt, ezért tévedése megállapítására nincs lehetőség.
A felperes fellebbezése folytán hozott ítéletével a másodfokú bíróság az első fokú ítélet indokai alapján helybenhagyta arra is utalással, hogy a módosított szerződésből hiányzik ugyan a teljesítés idejének naptár szerinti meghatározása, ez azonban nem érinti a szerződés érvényességét. Az 1982. január 4-én történt teljesítésből következően a módosított szerződés tartalmának ezt az időpontot kell tekinteni. A módosításra vonatkozó szerződési nyilatkozat megtámadásának azért sincs alapja, mert a felperesnek számítani kellett arra, hogy az év végi ünnepek és szabadságok miatt a teljesítés 1982. január hónapra elhúzódik.
A jogerős ítélet ellen törvénysértés és megalapozatlanság miatt emelt törvényességi óvás alapos.
A mezőgazdasági termékértékesítésről szóló 14/1978. (III. 1.) MT számú rendelet 4. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződés lényeges tartalma – egyebek között – a teljesítés idejének naptár szerinti meghatározása. A bírói gyakorlat értelmében ez utóbbi hiányában sem érvénytelen azonban a szerződés, ha abban a teljesítés idejét olyan módon jelölik meg, amelyből a naptár szerinti idő meghatározható.
Nem volt akadálya annak, hogy a felek a teljesítés idejét a Ptk. 240. §-ának (1) bekezdése alapján módosítsák.
A felek által kötött szerződés a teljesítés napját 1981. november 30-ában határozta meg, a határidő-módosítást tartalmazó megállapodás azonban semmilyen, naptárilag közel sem meghatározható időt tartalmaz, csupán a felperes esetleges továbbtartási kötelezettségvállalásával kapcsolatban rögzíti, hogy az addig tart, ameddig az alperes az értékesítési lehetőséget megteremti. Ez a kikötés tehát nem felel meg a jogszabály által előírt időmeghatározásnak, mivel a szerződés módosításánál is irányadók a szerződés megkötésére vonatkozó szabályok.
Nem hagyható viszont figyelmen kívül, hogy az alperes első ízben 1981. december 17-ében adott új határnapot a felperesnek a libák átvételére, amely határnapot a felperes elfogadta, a teljesítésre készen állt. Ezzel a teljesítés napja határozottá vált, a teljesítés pedig esedékessé. Ezért az alperesnek ezen a napon bekövetkezett átvételi kötelezettsége teljesítésének elmulasztásából származó jogkövetkezményeket még akkor is viselnie kell, ha kötelezettségének ezen a napon (miként a később megjelölt december 20-i és 21-i napokon sem) a vele értékesítési kapcsolatban álló beavatkozó mulasztása miatt nem tudott eleget tenni.
A Ptk. 302. §-ának a) pontja úgy rendelkezik, hogy a jogosult késedelembe esik, ha a szerződésszerűen felajánlott teljesítést nem fogadja el. A Ptk. 303. §-ának (1) bekezdése szerint pedig a jogosult köteles megtéríteni a kötelezettnek a késedelemből eredő kárát, kivéve ha bizonyítja, hogy a késedelem elhárítása érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható [szerződésszegés esetére ezzel azonos tartamú rendelkezést tartalmaz a 14/1978. (III. 1.) MT számú rendelet 17. §-ának (1) bekezdése]. Ugyanennek a §-nak a (2) bekezdése viszont kimondja: a jogosult – függetlenül attól, hogy a késedelmét kimentette-e – a) köteles a kötelezett felelős őrzéséből eredő költségeket megtéríteni; b) éppúgy viseli a dolog megsemmisülésének, elveszésének vagy megrongálódásának veszélyét, mintha a teljesítést elfogadta volna; c) késedelme idejére kamatot nem követelhet.
Mindezekből következik, hogy az alperes köteles megtéríteni a felperes részére az 1981. december 17-e és 1981. január 4-e (az átvétel napja) közötti időben az állatok tartásának költségeit, valamint mindazokat a költségeket, amelyek a felelős őrzés szabályai szerint (Ptk. 196. §) terhelik. Továbbá viselni köteles a Ptk. 303. §-ának (2) bekezdése b) pontjának körébe tartozó esetleges károkat, s köteles megtéríteni az átvételi késedelemből a felperest ért egyéb károkat is a Ptk. 303. §-ának (1) bekezdése szerint.
A felperes az átvételi késedelem okozta értékcsökkenésből eredő kárának megtérítését is kérte. A Ptk. 419. §-ának (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az átvételi késedelem ideje alatt a szolgáltatás tárgyának természete miatt bekövetkező értékcsökkenés a késedelemért felelős fél terhére esik, kivéve ha bizonyítja, hogy az értékcsökkenésért a másik fél felelős. Az 1981. december 17-e utáni átvételi késedelemért az alperes a felelős, ezért a késedelem ideje alatt az állatállományban bekövetkezett értékcsökkenés az ő terhére esik, kivéve ha bizonyítja, hogy ez idő alatt a felperes nem a felelős őrzőtől megkívánt gondossággal bánt az állatokkal.
A bíróságok – eltérő jogi álláspontjuk miatt – nem derítették fel kellő alapossággal azokat, a jogvita elbírálásához szükséges releváns tényeket, amelyek hiányában megalapozott döntés nem volt hozható. Ezért a megismételt eljárásban a fent kifejtett iránymutatásnak megfelelően – szükséges bizonyítás foganatosításával – ki kell egészíteni a tényállást.
Az új eljárásban értékelni kell a feleknek az 1981. december 22, napján készült jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatait is. Különösen az arra vonatkozó adatot, hogy az alperes 30 000 Ft „takarmányelőleg” biztosítására vállalt kötelezettséget az állatok további tartásához.
Utalt még a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a megyei bíróság ítéletének indokolása azért is téves, mert ha a felperesnek számolnia kellett azzal, hogy december 17-e után az év végi ünnepek és szabadságolások miatt a teljesítési idő januárra áthúzódhat, még inkább számolnia kellett volna ezzel az alperesnek, és az átvételi idő módosításánál erre a felperes figyelmét fel kellett volna hívnia [14/1978. (III. 1.) MT sz. r. 7. § (1) bek.], lehetőséget adva a felperesnek annak megfontolására, hogy ezek ellenére ragaszkodik-e a libák újbóli megtépése érdekében az eredeti határidő módosításához. (P. törv. I. 20 122/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
