MK BH 1983/422
MK BH 1983/422
1983.10.01.
A munkáltatónál működő üzemi orvos nem áll sem munkaviszonyban, sem megbízási jogviszonyban a munkáltatóval. Az üzemi orvos első fokú egészségügyi szervként végzett tevékenységével kapcsolatban felmerült kárért a munkáltatót nem terheli anyagi felelősség [1967. évi II. törvény 62. §; 1/1976. (I. 10.) BM sz. r. 5. § (1) bek. a) pont; 1/1976. (I. 16.) EüM sz. r. 7. § b) pont; 22/1979. (EüK. 15.) EüM sz. ut. 1. § (1) bek., 5. § (1) bek.].
Az alperes 1970. július 15-től dolgozik a felperes alkalmazásában gépkocsivezető munkakörben. A felperes 1980. február 2-án elrendelte az alperes általános munkaalkalmassági orvosi vizsgálatát. Az üzemorvosi vizsgálat megállapította, hogy az alperes egészségi szempontból alkalmatlan a gépjárművezetői munkakör ellátására. Az alperes az üzemorvosi megállapítás felülvéleményezését kérte az Országos Orvosszakértői Intézet első fokú orvosi bizottságától, amely azonban az üzemi orvos megállapításaival egyetértett. Ezt követően 1980. március 3-án a városi rendőrkapitányság a határozatával az alperes gépjárművezetői engedélyét visszavonta az egészségügyi alkalmassága időpontjáig.
Az alperes az eredeti munkakörében a gépjárművezetői engedély visszavonása miatt nem dolgozhatott tovább. Ezért a felperes 1980. március 3-tól segédmunkás munkakörben foglalkoztatta, e munkakörben havi 1300 forint keresetveszteség érte.
Az alperes az Országos Orvosszakértői Intézet első fokú orvosi bizottságánál kérte az ismételt felülvizsgálatát. Az 1981. április 10-én kelt egészségi alkalmassági vélemény szerint a gépkocsivezetésre alkalmas. Ettől kezdve a felperes ismét e munkakörben foglalkoztatta az alperest.
Az alperes az 1980. március 3-tól 1981. április 10-ig eltelt időre 14 300 forint keresetvesztesség megfizetését kérte. A munkáltató elutasító intézkedése ellen az alperes kérelemmel fordult a munkaügyi döntőbizottsághoz.
A munkaügyi döntőbizottság az alperes kérelmének helyt adott. A határozata indokolásában kifejtettek szerint az Országos Orvosszakértői Intézet első fokú orvosi bizottságának véleménye szerint az alperes alkalmas a gépjárművezetésre. A keresetveszteség megfizetésére a felperes azért köteles, mert az üzemorvosi rendelő munkájáért mint megbízó felelősséggel tartozik.
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében a döntőbizottság határozatának megváltoztatását kérte. Előadta, hogy az üzemorvosi rendelő a vállalat területén, de nem a vállalati, hanem tanácsi irányítás mellett működik. Az orvos tevékenysége a vállalat működési körén kívül esik, tévedése miatt vétkesség hiányában a vállalatot kártérítési kötelezettség nem terhelheti.
A munkaügyi bíróság az ítéletében a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta. Megállapította, hogy a felperes az alperest ért kárért felelősséggel nem tartozik.
Az ítélet indokolása szerint a felperes csak akkor tartozna az alperest ért kárért felelősséggel, ha a kár okozásában a vétkessége megállapítást nyerne. A 12/1972. (VII. 11.) EüM számú rendelet szerint a munkáltató kötelessége, hogy a munkaviszonyban álló dolgozót, munkaalkalmassági orvosi vizsgálatra küldje. A felperes helyesen járt el, amikor az alperest munkaalkalmassági vizsgálatra utalta, tekintettel arra is, hogy a korábbi munkaköréhez képest változást terveztek a foglalkoztatása körében. Az egészségügyi szerv megállapítása a munkáltatót köti, ezért a felperes szabályosan intézkedett, amikor az alperes jogosítványának bevonása után őt az eredeti gépjárművezetői munkakörében nem foglalkoztatta, hanem áthelyezte az egészségi állapotának megfelelő segédmunkás munkakörbe. A felperest tehát vétkesség hiányában kártérítési kötelezettség sem terhelheti.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen az alperes élt fellebbezéssel.
A megyei bíróság az ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és a munkaügyi döntőbizottság határozatát helybenhagyta. Az ítélet indokolásában a megyei bíróság megállapította: az alperes jogosítványát a rendőrhatóság azért vonta be, mert a rendelőintézet értesítése szerint az alperes olyan betegségben szenved, amely kizárja, hogy gépkocsit vezethessen. Ennek következtében került segédmunkás munkakörbe, ahol a jövedelme havi 1300 forinttal volt kevesebb a korábbi munkakörében elért jövedelménél. A későbbiek során bizonyítást nyert, hogy a rendelőintézet tévedett, mert az alperes újabb felülvizsgálata során megállapították, hogy az alperes semmiféle olyan betegségben nem szenved és nem is szenvedett, amely őt a gépkocsivezetésben gátolná. Ebből következően az alperest ért kár a téves üzemorvosi vizsgálati megállapítással okozati összefüggésben keletkezett. Az üzemorvosi vizsgálat pedig az alperes munkakörével volt kapcsolatos, az orvosi rendelőt a felperes tartja fenn, annak tevékenysége tehát a felperesi munkáltató működési körébe esik. A felperes az 1967. évi II. törvény 62. §-ának (1) bekezdése alapján vétkességre tekintet nélkül teljes mértékben felel az alperesnek a munkaviszony keretében okozott kárért. E felelősség alól csak akkor mentesül, ha a kárt a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy a károsult elhárítatlan magatartása okozta. Minthogy az üzemorvosi vizsgálat nem tekinthető a felperes működési körén kívül eső oknak, ezért a felperes az alperesnek okozott kárért teljes felelősséggel tartozik.
A megyei bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Megalapozatlan a megyei bíróság ítéletének az a megállapítása, hogy a jogosítvány bevonásához alapul szolgáló orvosi vélemény téves volt. Erre vonatkozóan a bíróság bizonyítást nem folytatott le, és ilyen adatok a perben nem merültek fel. Tényként csak az állapítható meg a per adatai alapján, hogy az alperest az 1980. év elején végzett orvosi vizsgálatok során egészségi szempontból alkalmatlannak, az 1981. évi orvosi vizsgálatok szerint pedig alkalmasnak találták a gépkocsivezetésre.
Tévedett a megyei bíróság, amikor a munkajogi anyagi felelősség szabályait alkalmazva a felperes felelősségét az 1967. évi II. törvény 62. §-a alapján megállapíthatónak tartotta. Az üzemi egészségügyi ellátásról szóló 22/1979. (EüK. 15.) EüM számú utasítás I. §-ának (1) bekezdése szerint a dolgozók általános és munkahelyi, illetőleg a munkavégzéssel és munkakörülményekkel kapcsolatos speciális gyógyító-megelőző ellátásának megszervezéséről a megyei, fővárosi, megyei városi, városi, fővárosi kerületi tanács irányítása alatt álló kórház-rendelőintézet, önálló rendelőintézet szervezeti egységében működő üzemi egészségügyi szolgálatok útján az illetékes tanács végrehajtó bizottságának egészségügyi feladatokat ellátó szakigazgatási szerve gondoskodik. Az utasítás 5. §-ának (1) bekezdése szerint az üzemi egészségügyi szolgálat működéséhez szükséges helyiségek létesítéséről és fenntartásáról, nem egészségügyi jellegű berendezési és felszerelési tárgyairól, valamint az üzemi egészségügyi szolgálat működésével kapcsolatban felmerülő nem egészségügyi jellegű dologi kiadások fedezéséről a vállalat gondoskodik.
Az 1/1976. (I. 16.) EüM számú rendelet 7. §-ának b) pontja értelmében az üzemi orvos a gépjárművezetők egészségi alkalmasságának vizsgálatát első fokon végző egészségügyi szerv.
A felperesnél működő üzemi orvos nem áll sem munkaviszonyban, sem megbízási jogviszonyban a felperessel, a felperes csupán a működésével felmerülő dologi kiadások fedezetéről gondoskodik. Az üzemi orvos mint egészségügyi szerv vizsgálta és véleményezte az alperes munkaköri alkalmasságát, véleményével a másodfokú egészségügyi szerv – az Országos Orvosszakértői Intézet első fokú orvosi bizottsága – is egyetértett. Az utóbbi szerv véleménye alapján vonta vissza a rendőrhatóság az 1/1976. (I. 10.) BM számú rendelet 5. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján az alperes gépjárművezetői engedélyét. Enélkül pedig az alperes a közúti forgalomban nem vehetett részt, és a felperes sem foglalkoztathatta gépjárművezetői munkakörben.
A jogvita elbírálása szempontjából közömbös, hogy a vizsgálatot folytató és véleményt adó alsó szintű egészségügyi szerv az üzem területén fejti ki tevékenységét. Az alperes keresetcsökkenése annak a következménye, hogy az első és másodfokú egészségügyi szerv véleménye alapján a rendőrhatóság a vezetői engedélyét visszavonta, és ennek további következményeként szükségessé vált a munkakörének megváltoztatása. Az ebből adódó keresetveszteséget a felperes nem okozta, és a keresetcsökkenésért a felperes az 1967. évi II. törvény 62. §-a alapján nem tehető felelőssé. (M. törv. I. 10 120/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás