• Tartalom

BK BH 1983/428

BK BH 1983/428

1983.11.01.
Törvénysértő a próbára bocsátás alkalmazása azzal az elkövetővel szemben, aki többször volt büntetve, és az elbírálás idején más cselekmény miatt büntetőeljárás van ellene folyamatban [Btk. 72. § (1) bek.].
A járásbíróság 1982. június 21. napján kelt végzésével a terheltet könnyű testi sértés vétsége miatt 3 évi időtartamra próbára bocsátotta, egyben a pártfogó felügyeletét is elrendelte.
A határozatban megállapított tényállás szerint a terhelt 1981. július 19. napján, ittasan, a tőle elvált, de a közös lakásban tartózkodó feleségét bántalmazta. A sértettet a fején, az arcán, a száján és a homlokán több ütéssel bántalmazta, s az erőbehatások miatt a sértett 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett. A sértett a magánindítványát törvényes határidőben előterjesztette.
A terhelt fellebbezése folytán a büntetőügyet felülbíráló megyei bíróság – annak kifejtése mellett, hogy a súlyosítási tilalom érvényesülése miatt nem volt mód a terhelt bűnösségének a kimondására és büntetés kiszabására – 1982. október 20. napján kelt határozatával a járásbíróság végzését helybenhagyta.
Az eljárt bíróságok végzései ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A megállapított tényállás szerint a terhelt nem először állt bíróság előtt. Első ízben 1974. évben vagyon elleni és közlekedési vétségek elkövetése miatt pénzbüntetésre; 1980. évben tartás elmulasztásának vétsége miatt – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – 5 hónapi szabadságvesztésre ítélte a bíróság. Harmadik esetben a járásbíróság az 1982. július 2. napján hozott jogerős ítéletével az 1980. július 1. napjától 1982. június 15. napjáig terjedő időben elkövetett tartás elmulasztásának vétsége miatt fogházban végrehajtandó 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte a terheltet, egyben elrendelte a korábbi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását. Az összbüntetésként megállapított 10 hónapi szabadságvesztést a terhelt jelenleg tölti. Részben a fenti elítéléseket követően meghozott végzésében rendelkezett úgy a járásbíróság, hogy a terheltet könnyű testi sértés vétsége miatt 3 évre próbára bocsátja és elrendeli a pártfogó felügyeletét. E határozatában az elsőfokú bíróság ugyanakkor azt is megállapította, hogy a terhelt ellen egyidejűleg újabb eljárás van folyamatban.
A Btk. 72. §-ának (1) bekezdése szerint a büntetés kiszabása próbaidőre csak akkor halasztható el, ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja így is elérhető.
A büntetőtörvényekkel több esetben összeütközésbe kerülő – bár a Btk. 137. §-ának 12. pontja szerinti visszaesőnek nem minősülő – terhelt egész életvitele oly mértékben kifogásolható, hogy annak ismeretében a büntetés céljának az elérése büntetés kiszabása nélkül nem remélhető. Erre utal az is, hogy a terhelt már e cselekmény jogerős elbírálása időpontjában szabadságvesztés büntetését töltötte, mert a korábbi ügyében hozott ítéletben kifejtettek szerint vele szemben a büntetés célja szabadságvesztés kiszabása nélkül nem volt elérhető.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az eljárt bíróságok határozatai a próbára bocsátás alkalmazása miatt törvénysértők, ezért e határozatok említett rendelkezését hatályon kívül helyezte, a terhelt bűnösségét könnyű testi sértés vétségében megállapította, és vele szemben 50 napi tétel pénzbüntetést szabott ki, az egynapi tétel összegét pedig 80 forintban állapította meg. (B. törv. IV. 1184/1982. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére