BK BH 1983/430
BK BH 1983/430
1983.11.01.
Súlyos fokú gondatlanságból gombamérgezés folytán gyermekeik halálát okozó szülőkkel szemben – akik egyébként is jelentősen elhanyagolták nevelési, gondozási és tartási kötelezettségüket – szigorú büntetés kiszabása biztosítja a büntetés céljának elérését [Btk. 170. § (6) bek. 3. tétel, 83. §, 172. § (3) bek., 195. § (1) bek., 12. sz. Irányelv].
Az elsőfokú bíróság az I. r. és II. r. vádlottak bűnösségét 3 rb. gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében, 2 rb. gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségében, 2 rb. kiskorú veszélyeztetése bűntettében, valamint 5 rb. segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettben állapította meg, ezért az I. r. vádlottat börtönben végrehajtandó 4 évi szabadságvesztésre és ugyanilyen időtartamra a közügyektől eltiltásra, a II. r. vádlottat pedig 3 évi és 6 hónapi – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte egyben elrendelte kényszergyógyításukat. Az ítélet az I. r. terhelt tekintetében első fokon jogerőre emelkedett. *
A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlottak házastársak, házasságukból 5 gyermek származott, akik közül a legidősebb 8 éves. A vádlottak mindketten alkoholista életmódot folytattak, ennek következtében a gyermekek ellátását és gondozását nagymértékben elhanyagolták, és a már részben iskolaköteles kiskorúak erkölcsi, szellemi és testi fejlődésükben is súlyosan károsodtak.
A vádbeli napon a háztartásban semmiféle ennivaló nem volt, ezért az I. r. vádlott az erdőben gombát szedett, bár e vonatkozásban a legalapvetőbb ismeretekkel sem rendelkezett. Az összegyűjtött gomba között úgynevezett „fehér gyilkos galóca” is volt. Felesége – a II. r. vádlott – a gombát megtisztította, és bár gyanú merült fel benne annak ehető voltát illetően, ennek ellenére gombapörköltet készített belőle. Az ételből kisebb-nagyobb mértékben az egész család fogyasztott.
Másnapra virradó éjszaka, illetve a hajnali órákban a II. r. vádlott, valamint az Erzsébet utónevű gyermek már rosszul lett, reggel pedig az egész család hányt. A déli órákban a VII. hónapos terhes állapotban levő II. r. vádlott elvetélt, majd a mentők a kórházba beszállították. A vádlott sem a mentőknek, sem később a kórházban nem tett említést arról, hogy gyermekei egész nap hánytak, és hasmenésük is volt, bár már korábban felmerült benne a gombamérgezés gyanúja. Hasonlóképpen nem törődött a gyermekek állapotával a lakásban tartózkodó I. r. vádlott sem, annak ellenére, hogy a gyermekek állapota fokozatosan súlyosbodott. A következő napon két gyermek már nem tudott felkelni, majd a reggeli órákban a lakásban megjelent ismerős – erősen ittas állapota ellenére is – észlelve a gyermekek életveszélyes állapotát, elment az ügyeletes orvoshoz, majd onnan értesítették a mentőket.
A gyermekek közül a kórházban hárman a súlyos gombamérgezés következtében meghaltak, míg a másik két gyermek közepes-súlyos gombamérgezés miatti életveszélyes állapota folytán hosszabb ideig állott kórházi kezelés alatt.
A megalapozott tényállás alapján az elsőfokú bíróság helyesen vont következtetést a vádlottak bűnösségére, a cselekmények jogi minősítése azonban több vonatkozásban téves.
1. Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlottak bűnösségét kizárólag az életben maradt két gyermekük tekintetében állapította meg a Btk. 195. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, kiskorú veszélyeztetésének bűntettében.
A vádlottak által évekig tartó mulasztássorozat elemzése alapján helytálló az elsőfokú bíróság által levont az a következtetés, hogy a vádlottak kiskorú gyermekeik testi és erkölcsi fejlődését súlyosan veszélyeztették.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítélet minősítését e tekintetben megváltoztatva a II. r. vádlottnak – a kiskorú gyermekei gondozásának folyamatos elmulasztásában megtestesülő és azok testi, illetve szellemi fejlődését súlyosan veszélyeztető – magatartását 5 rb. a Btk. 195. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kiskorú veszélyeztetése bűntettének minősítette.
2. Nem találta alaposnak a Legfelsőbb Bíróság azt az álláspontot, hogy a II. r. vádlottat a segítségnyújtás elmulasztása miatt azért nem terheli büntetőjogi felelősség, mert egyrészt egészségi állapota képtelenné tette őt a szükséges és elvárt intézkedések megtételére, másrészt az általa ismert helyzetben joggal bízhatott abban, hogy a mérgezés tényéről tudomással bíró egészségügyi szervek a szükséges intézkedéseket külön figyelemfelhívás nélkül is azonnal foganatosítják.
Az a követelmény, hogy egy – a gyermekei rosszullétét ténylegesen észlelő és annak okát is alaposan gyanító – anyától milyen magatartás várható el, elsősorban a társadalmi-erkölcsi jellegű elvárások körébe tartozik. Ezt a kérdést büntetőjogi szempontból elsődlegesen az objektív tények alapján és azokból kiindulva kell megítélni. A II. r. vádlott elsőként Erzsébet nevű gyermekénél fellépő, valamint nála és a többi gyermeknél is jelentkező – egyértelmű pontosítható tünetekben megnyilvánuló – rosszullét alapján joggal gyanakodott a gomba okozta mérgezésre. Ennélfogva – férjének „megnyugtató” kijelentéseitől függetlenül – a mentőszolgálat megjelenésekor, majd később is, elengedhetetlen kötelessége lett volna ezekre a körülményekre az egészségügyi szervek figyelmét felhívni. A tőle elvárható segítség követelménye tehát nála – eltérően az I. r. vádlottól – csupán a bejelentési, jelzési kötelezettségre szűkült le, s ennek a vádlott már a lakásában, de főként állapotának rendeződését követően a kórházban feltétlenül eleget tudott volna tenni.
Ez a vádlott ugyanis egyáltalán nem bízhatott abban, hogy a mentők a gyermekek rosszullétéről is tudomást szerezhettek. Elsősorban ő maga is meggyőződhetett arról, hogy az egészségügyi intézkedések csupán őt érintették, továbbá a gyermekei betegségtüneteiről senki nem tett említést, de főként abban nem reménykedhetett, hogy a mérgezés gyanúját eleve elutasító férje bármilyen konkrét intézkedést fog tenni.
A teljesség érdekében indokolt rámutatni, hogy a mentőszolgálat csupán körzeti orvos jelzése alapján tudott intézkedni és ezt követően került sor arra, hogy a II. r. vádlottat – a mentők értesítése alapján – egy másik kórházba szállították. Az egészségügyi szervek tehát az orvos bejelentését megelőzően nem szereztek tudomást a mérgezés tényéről, nem utolsósorban a II. r. vádlott magatartása miatt.
Összegezve tehát: a II. r. vádlott a tőle nemcsak általánosságban elvárt, de a szülői – főként anyai – minőségében elengedhetetlenül megkövetelt és csupán egy egyszerű bejelentésben megnyilvánuló legelemibb segítségnyújtási kötelezettségének sem tett eleget, bár a gyermekeket érintő veszélyhelyzetet gondatlan magatartásával részben ő hozta létre. Ezért a büntetőjogi felelősség megállapítása e vonatkozásban is helytálló, és helyesen minősítette az elsőfokú bíróság a vádlottak cselekményét 5 rb. a Btk. 172. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés 1. tétele szerint minősülő bűntettnek.
3. Az elsőfokú bíróság a II. r. vádlott cselekményeit lényegében az anyagi jogszabályoknak megfelelően minősítette, a gondatlanságból okozott testi sértést eredményező mulasztás megjelölésénél tévedett, mert a cselekmény megnevezése helyesen: 2 rb. életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés vétsége.
4. A büntetés kiszabásának kérdését vizsgálva a Legfelsőbb Bíróság a II. r. vádlott esetében – a kiskorúakat veszélyeztető sorozatos mulasztások ismeretében – az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően nem értékelte enyhítő körülményként azt, hogy „két gyermek eltartására kötelezett.”
A „gyermekes állapotot” és az ebből fakadó „tartási kötelezettséget” ugyanis soha sem lehet formálisan megítélni, hanem kizárólag a tartalmi megközelítés – vagyis a gyermek javát szolgáló tényleges tartás ténye – lehet irányadó e vonatkozásban, amint arra a Legfelsőbb Bíróság 12. számú Irányelvében is rámutatott.
A vádlott azonban sem a mérgezést megelőzően, sem azt követően nem tett eleget tartási, nevelési és gondozási kötelezettségének.
A vádlott személyiségét vizsgálva nem hagyható figyelmen kívül, hogy alkoholista életmódot folytat, és példátlan felelőtlenségére vonható következtetés abból is, hogy a gyermekek halála után teljesen közönyös magatartást tanúsított, a kívül álló személyeket is megrázó tragédiát fel sem mérte, s abból semmiféle etikai következtetést nem vont le. Mindez nem csupán egyéniségének érzelmi sivárságára, hanem személyiségének fokozott társadalomra veszélyességére is rávilágít. Az elkövetett bűncselekmények tárgyi súlya, a bűnösség foka és a tárgyi jellegű bűnösségi körülmények mellett a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyesség kiemelkedő súlya is azt mutatja, hogy az elsőfokú bíróság által a II. r. vádlottra helyes mértékben kiszabott szabadságvesztés szükséges a büntetés céljának eléréséhez.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet egyebekben helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. IV. 826/1982.)
*
Megjegyzés. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvás alapján hozott B. törv. IV. 228/1983 sz. határozatában megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítélete az I. r. terhelt cselekményeinek a minősítésére és a büntetés kiszabására vonatkozó részében törvénysértő, s az említett rendelkezések hatályon kívül helyezésével a terheltnek a kiskorú veszélyeztetésével elkövetett bűntettként értékelt cselekményét 5 rb. Bűntettnek, a gondatlanságból elkövetett testi sértés vétségét 2 rb. Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés vétségének minősítette, és a terheltet 5 évi és 6 hónapi szabadságvesztésre, valamint 5 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás