BK BH 1983/434
BK BH 1983/434
1983.11.01.
I. Az, hogy a nyilvánosan, megbotránkoztató módon elkövetett tettlegességnek személyes indítéka is van, önmagában nem zárja ki a garázdaság megállapítását [Btk. 271. §].
II. A lakhelyelhagyási tilalom alkalmazásának előfeltételei, tartama és a bíróság ezzel kapcsolatos tennivalói [Be. 99. §, 92. §].
Az elsőfokú bíróság a vádlottat garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt – halmazati büntetésként – 6 hónapi szabadságvesztésre mint főbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra mint mellékbüntetésre ítélte.
A tényállás az alábbiakban összegezhető.
A 28 éves vádlott büntetlen előéletű ugyan, de 1979 óta 18 esetben szabtak ki vele szemben szabálysértési elzárást a rendőri felügyelet szabályainak megszegése miatt. Munkaviszonya nincs. Esetenként kőműves kisiparos apja mellett segédkezik.
A vádbeli napon a vádlott a délelőtti órákban, italos állapotban, jegy nélkül akart bemenni a strandra, amely előzőleg ún. szabad strandként működött. A pénztárosnő – a 16 éves sértett – felszólította, hogy váltson jegyet. A vádlott ekkor kijelentette, hogy erre nem hajlandó, és fizetés nélkül is bemegy a strand területére. Amikor azt a választ kapta, hogy ezt jegy nélkül nem teheti, közelebb lépett az általa nem ismert sértetthez, kezével megragadta a vállát, majd tenyérháttal olyan erővel ütötte arcul, hogy a lány állkapcsa kiugrott a helyéről.
A strandon tartózkodók közül többen felfigyeltek a vádlott tevékenységére, akit egy barátja elvitt a helyszínről. Egy fiatalember utána ment és követelte, hogy a síró pénztárosnőtől kérjen bocsánatot, mert ha nem, nagyon megverik.
Erre a vádlott bocsánatot kért.
A sértett még aznap feljelentést tett a vádlott ellen és orvosi igazolást is csatolt, amely szerint 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
I. Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság helyesen vont következtetést a vádlott bűnösségére.
A garázdaság tekintetében a védelem azon a címen kérte a felmentést, hogy a vádlott – védekezése szerint – személyes indokból ütötte meg a sértettet. Arra hivatkozott ugyanis az eljárás során, hogy összetévesztette egy lánnyal, aki állítása szerint korábban bizonyos ruhaneműit eltulajdonította.
A megyei bíróság nem értett egyet a járásbíróság ítéletében kifejtett azzal az indokkal, mely szerint amennyiben a vádlottnak ez a védekezése elfogadható lett volna, úgy személyes indítékára is figyelemmel „cselekménye a garázdaság törvényi tényállását nem valósította volna meg”.
A garázdaság szándékos, de nem célzatos bűncselekmény. Az elkövetőnek azzal kell tisztában lennie, hogy erőszakos magatartása kihívóan közösségellenes, és ezért alkalmas mások megbotránkoztatására vagy riadalom kiváltására. E vonatkozásban nem feltétlenül szükséges az egyenes szándék megléte. Ebből következően az elkövetés helye és egyéb körülményei olyan cselekményt is tényállásszerűvé tehetnek, amely esetleg személyes indokból fakad. A nyári időben igen látogatott strand kötelességét teljesítő fiatal pénztárosnőjének durva, nyilvános bántalmazása akkor is megbotránkoztató, riadalmat keltő, ha az elkövetőnek esetleg valamilyen személyes okból eredő kifogásolnivalója van vele szemben.
Minderre tekintettel a cselekménynek jogi értékelése helytálló.
A halmazati büntetés kiszabása során a megyei bíróság a járásbíróság által helyesen felismert erősen kifogásolható életvezetés mellett további súlyosítóként látta figyelembe veendőnek, hogy a vádlott munkája közben bántalmazta a fiatal lányt.
A vádlott javára figyelembe jövő büntetlen előéletnek az adott életvezetés mellett nincs tényleges enyhítő hatása, és az említett körülmények között történt bocsánatkérésnek sincs különösebb jelentősége. Mindezek értékelése mellett a főbüntetés nem tekinthető eltúlzottnak, a szükséges a büntetési cél elérésére. A mellékbüntetés kellően igazodik a vádlott életvezetéséből és cselekményének jellegéből kitűnő személyi társadalomra veszélyesség fokához.
II. A vádlottal szemben a rendőrhatóság a nyomozás során elfogatóparancsot bocsátott ki, majd kézrekerülése után – ügyészi jóváhagyással – lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben, melyet a járásbíróság a vádirat benyújtása után meghozott végzésével ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartott, mert „a vádlott előéletéből a lakhelyelhagyási tilalom indokoltságára következtetett”.
A járásbíróság az ítélet elleni perorvoslatok bejelentése után meghozott – indokolás nélküli – végzésével újból fenntartotta a lakhelyelhagyási tilalmat. Ez a végzés határidőt nem tartalmaz.
A vádlott ezek szerint a másodfokú határozat meghozatalakor is lakhelyelhagyási tilalom alatt állt. Ezért azt meg kellett szüntetni [Be. 99. § (4) bek.].
A lakhelyelhagyási tilalom (Be. 99. §) eljárásjogunkban az előzetes letartóztatást helyettesítő, a személyes szabadságot annál kisebb mértékben korlátozó kényszerintézkedés. Elrendelésére ezért csak kellő ok esetén kerülhet sor. Alkalmazásának feltételeit a Be. nem sorolja fel, de a törvény szövegéből kitűnik [Be. 99. § (2) bek.], hogy ezek értelemszerűen megegyeznek az előzetes letartóztatás törvényi feltételeivel.
Ezért a lakhelyelhagyási tilalom csak olyan bűncselekmény miatt indult eljárásban alkalmazható – éspedig a vádirat benyújtásáig az ügyész vagy jóváhagyásával a nyomozóhatóság, a vádirat benyújtása után a bíróság által [Be. 99. § (1) bek.] –, amely szabadságvesztéssel (is) fenyegetett. Magánindítvány szükségessége esetén ennek előterjesztése előtt nem rendelhető el [Be. 92. § (l) és (2) bek.]. A lakhelyelhagyási tilalom ideje semmiféle büntetésbe nem számítható be.
A lakhelyelhagyási tilalmat (kérelem nélkül, hivatalból is) meg kell szüntetni, ha elrendelésének az oka megszűnt, vagy az eljárást jogerősen befejezték [Be. 99. § (4) bek.].
A Be. 99. §-ának (3) bekezdése értelmében, ha a lakhelyelhagyási tilalom elrendelésétől a vádirat benyújtásáig hat hónap eltelt, fenntartásának szükségességét az ügyész megvizsgálja.
A Be. 172. §-a nem hagy kétséget a tekintetben, hogy ha a vádlott a vádirat benyújtásakor lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll, a bíróságnak e kényszerintézkedés tekintetében tanácsülésén (esetleg előkészítő ülésen) határoznia kell: meg kell vizsgálnia, hogy nincs-e szükség a (végzéssel történő) megszüntetésére. A további „fenntartásról” viszont nem kell döntenie, mert a lakhelyelhagyási tilalomnak – amely a személyi szabadságot az említettek szerint csupán kisebb mértékben korlátozza – nincs a törvényben meghatározott határideje: ha elrendelték – és korábban nem szüntették meg –, minden további intézkedés nélkül az eljárás jogerős befejezéséig tart, ekkor viszont mindenképp megszüntetendő a Be. 99. §-ának (4) bekezdése értelmében.
Ha a bíróság ügydöntő határozatot hozott, és az a kihirdetéskor nem emelkedik jogerőre, nyomban határoznia kell a fennálló lakhelyelhagyási tilalomról [Be. 223. § (1) bek.]. Ekkor is csak a megszüntetés tekintetében kell döntenie, annak „fenntartásáról” nem kell rendelkeznie.
A vádlott felmentése, próbára bocsátása vagy az eljárás megszüntetése esetén a megszüntetés – mérlegelést nem tűrően – kötelező [Be. 223. § (2) bek.].
A lakhelyelhagyási tilalom egyébként nemcsak az első fokú, hanem a másodfokú eljárásban (tanácsülésben vagy tárgyaláson) is elrendelhető. A bíróságnak végzésében meg kell jelölnie azt a helységet, amelynek elhagyására a tilalom vonatkozik, mely lehet mind az állandó, mind pedig az ideiglenes lakóhely, ha úgy rendelkezik, hogy a naponkénti munkába utazást más helységbe engedélyezi, ezt is rögzítenie kell. A Be. 99. §-ának (2) bekezdése szerint ilyenkor a bíróságnak kell figyelmeztetnie a vádlottat arra, hogy ha a lakhelyelhagyási tilalmat megszegi – tehát a kijelölt helység területét engedély nélkül elhagyja –, előzetes letartóztatása rendelhető el.
A lakhelyelhagyási tilalmat megszüntető (illetve az erre irányuló esetleges kérelmet elutasító) – indokolandó – végzés ellen természetesen fellebbezésnek van helye. (Székesfehérvári Megyei Bíróság Bf. 214/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás