MK BH 1983/464
MK BH 1983/464
1983.11.01.
A dolgozónak a teljesített munkájáért abban az esetben is jár munkabér, ha a munkáját érvénytelen munkaszerződés alapján végezte [1967. évi II. törvény 22. § (3) bek.; 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 16. § (3) bek., 31. § (1) bek.; 1/1976. (I. 31.) MüM sz. r., Pp. 197. § (2) bek.].
A felperes a főállása mellett 1977 augusztusától kezdődően az alperes sportegyesület súlyemelő szakosztályánál – társadalmi munkában – edzői tevékenységet folytatott.
1978. január 1-jén a peres felek munkaszerződést kötöttek 1978. január 1. napjától kezdődően háromévi időtartamra, melynek értelmében a munkáltató a felperest 96 óra részfoglalkozású munkakörben sportedzői munkakör betöltésére alkalmazta havi 1250 forint munkabérrel. Ezt a munkaszerződést a munkáltató képviseletében M. S., a sportkör elnöke írta alá. A munkaszerződést a felperes főállás szerinti munkáltatójánál nem nyújtották be jóváhagyásra.
A felperes 1981. év márciusában a munkaügyi döntőbizottsághoz fordult elmaradt munkabérének megfizetése érdekében, majd a döntőbizottság elutasító határozata ellen keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. Keresetében 1978. január 1-jétől kezdődően háromévi időtartamra 45 000 forint munkabér és kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Az alperes arra hivatkozva kérte a kereset elutasítását, hogy a munkaszerződés a felperessel nem jött létre.
A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a sportedzői munkaszerződést a 132/1974. (Mü. K. 13.) MüM-OTSH számú együttes utasítás értelmében írásba kell foglalni. A felek 1978. január 1-jén munkaszerződést készítettek, amelyet a felperes akkor nem írt alá, és ezért az alperes a továbbiakban azt létre nem jöttnek tekintette. Tényként állapította meg továbbá, hogy a felperes a munkaszerződéseket visszaadta a sportkör elnökének azzal, hogy nem kíván munkaszerződést kötni. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az a körülmény, hogy a felperes munkabér igényét korábban nem érvényesítette, továbbá a sportkör súlyemelő szakosztályának 1978. évi költségvetési tervében nem munkabért, hanem 18 000 forint összeget mint tiszteletdíjat tüntetett fel, szintén azt bizonyítja, hogy a felperesnek munkabérigénye nem volt. A felperes ismerte az alperes által a főállású munkáltatójához írt levelet, amely szerint a sportkörnek nincs vele munkaviszonya, ezt azonban nem kifogásolta. Mivel a munkaszerződés létre sem jött, nem tartotta alkalmazhatónak az Mt. V. 16. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket sem.
A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az alperes képviseletében eljáró M. S. nem vitatta, hogy a felperes által a döntőbizottsági eljárás során becsatolt munkaszerződésen a munkáltató képviseletében a szerződést ő maga írta alá. Arra hivatkozott, hogy formanyomtatvány kitöltése lett volna szükséges az érvényes munkaszerződés megkötéséhez. Előadta, hogy a felperes által bemutatott munkaszerződést ők nem kapták vissza, azt sem tudják, hogy tulajdonképpen mikor keletkezett. A peres eljárás során az alperes már azt adta elő, hogy a sportköri elnök valóban azzal a szándékkal írta alá a bemutatott munkaszerződést, hogy a felperessel az ott írt tartalommal munkaszerződést kössön. Az észrevételeiben viszont azt fejtette ki, hogy a felperes akkor nem írta alá a szerződést, mert nem volt szerződéskötési szándéka. A szerződés alá írásának körülményeire közvetlen bizonyítékuk nincs. A tárgyaláson az alperes képviselője azt adta elő, hogy „mellékállást” akartak létesíteni a felperessel, és e célból a munkaszerződés tervezetét átadták a felperesnek aláírás végett. A szerződést az alperes képviselője aláírta, azt hat példányban készítették el. A tárgyalási jegyzőkönyvben az alperes – ellentétben a döntőbizottsági tárgyaláson tett előadásával – már arra hivatkozott, hogy a felperes pár nap múlva visszahozta a szerződéseket, mondván, nem akar a munkaadójával összeveszni, maradjon minden úgy, ahogy a korábbiakban volt.
A felperes ezzel szemben állította, hogy a munkaszerződést mindketten aláírták, az aláírásnál tanúk valóban nem voltak jelen. Kezdetben társadalmi munkában végezte az edzést, később M. S. javasolta – amikor a felperes tiszteletdíjat kért –, hogy kössenek munkaszerződést. A felperes állította, hogy szóban többször kérte a munkabérét, az alperes azonban anyagi nehézségekre hivatkozva halogatta a munkabér fizetését. Anyagi természetű igényét igazolja a szakosztály 1978. évi költségvetési munkaterve, amely tiszteletdíj címén 18 000 forintot tüntet fel, és amelyről úgy gondolta, hogy az őt illeti meg.
A munkaügyi bíróság az alperes tárgyaláson tett előadása alapján alakította ki a tényállást. Ez a tényállás egyrészt megalapozatlan, másrészt a bizonyítékok nem okszerű mérlegeléseként jött létre. Tényként állapítható meg, hogy a szerződéskötés körülményeivel kapcsolatban ellentmondó a döntőbizottsági eljárás anyaga, a peres eljárásban pedig az alperes képviselőjének a nyilatkozata.
Egyéb bizonyítékok híján tehát indokolatlanul alapította a munkaügyi bíróság ítéleti ténymegállapításait az alperes egyoldalú előadására. A költségvetési tervben szereplő 18 000 forint összegű „tiszteletdíj”-ból okszerűen arra lehet következtetni, hogy a felperes nem társadalmi munkában kívánta az edzői tevékenységet végezni.
Tévedett a munkaügyi bíróság, amikor a peres felek eredeti aláírásával ellátott munkaszerződésnek mint magánokiratnak a Pp. 197. §-a (2) bekezdése előírásaival ellentétben nem tulajdonított bizonyító erőt. Minthogy az okiraton levő aláírások valódisága nem vitás, az aláírást megelőző szöveget az ellenkező bizonyításáig meg nem hamisítottnak kell tekinteni. Az adott esetben tehát az okirattal szemben az alperes tartozott volna bizonyítani, hogy a munkaszerződés nem jött létre, vagy hogy az abban foglaltak valótlanok.
Az alperes ennek a bizonyítási kötelezettségének a perben nem tett eleget, sőt erre közvetlen bizonyítást felajánlani sem tudott. Téves és jogszabálysértő tehát a munkaügyi bíróság ítéletének az a megállapítása, hogy a peres felek között nem jött létre munkaszerződés.
Kétségtelen, hogy az Mt. V. 31. §-ának (1) bekezdése értelmében – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a dolgozó csak munkáltatója előzetes írásbeli engedélyével létesíthet második vagy további munkaviszonyt és munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt. A szerződés megkötésekor hatályos 1/1976. (I. 31.) MüM számú rendeletben előírt munkáltatói hozzájárulást nem szerezték be, ezért a peres felek között 1978. január 1-jén megkötött munkaszerződés érvénytelen, minthogy megkötése munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközött [Mt. 22. § (3) bekezdés]. Az Mt. V. 16. §-ának (3) bekezdése szerint az érvénytelen munkaszerződés alapján létesített munkaviszonyt a belőle származó jogok és kötelességek szempontjából úgy kell elbírálni, mintha érvényes munkaszerződés alapján állott volna fenn.
Ezért a munkaügyi bíróságnak vizsgálnia kellett volna, hogy e munkaszerződés alapján a felperes meddig látta el a szakosztálynál az edzői tevékenységet, és hogy az igényérvényesítésének időpontjára figyelemmel mely időponttól és milyen összegű munkabér illeti meg a felperest. (M. törv. II. 10 158/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás