BK BH 1983/481
BK BH 1983/481
1983.12.01.
I. Az ittasság mértékének a megállapítása szempontjából elsősorban a véralkohol-vizsgálat eredménye az irányadó; a vizsgált személy ittasságára vonatkozó tünetek csupán a végleges szakvélemény elkészítéséhez szolgálhatnak segítségül [Be. 61. §, 68. §; Btk. 188. §].
II. A tárgyalás mellőzésével pénzbüntetést kiszabó végzést hatályában fenntartó végzés ellen bejelentett fellebbezés tanácsülésén való elbírálásának helye van [Be. 269. § (4) bek., 354. § (3) bek.; BKT. 1/1982. sz.].
Az elsőfokú bíróság végzésével a terhelttel szemben ittas járművezetés vétsége miatt 80 napi tétel pénzbüntetést és 2 évre a járművezetéstől eltiltást szabott ki. A pénzbüntetés egynapi tételének összegét 100 forintban állapította meg.
Mind az ügyész, mind a terhelt tárgyalás megtartását kérte. Ennek eredményeképpen az elsőfokú bíróság végzésével a korábban hozott végzését hatályában fenntartotta. E végzés ellen a terhelt terhére az ügyész fellebbezett.
A másodfokú bíróság tanácsülésen hozott ítéletével a korábban meghozott végzést hatályon kívül helyezte; a terheltet bűnösnek mondotta ki ittas járművezetés vétségében, és ezért őt 100 napi tétel pénzbüntetésre és a közúti járművezetéstől 2 évi eltiltásra ítélte. A pénzbüntetés egynapi tételének összegét 140 forintban állapította meg.
A megállapított tényállás szerint a terhelt napközben a lakásán, majd az apósánál szeszes italt fogyasztott. Ezt követően, este 19 óra körüli időben a város belterületén főútvonalon vezette a személygépkocsiját, és az egyik kereszteződésnél nekiütközött az úttest szélén tartózkodó személygépkocsinak, ez pedig még az előtte álló további két személygépkocsinak csapódott. Az említett gépkocsiban így mintegy 24 000 forint összegű kár keletkezett.
A terhelt vérében a cselekmény elkövetésekor 2,36 – 2,73 ezrelék véralkohol-koncentráció volt kimutatható, tehát szeszes italtól közepes-súlyos fokú befolyásoltság állapotában vezette a személygépkocsiját.
A másodfokon eljárt bíróság határozata ellen emelt törvényességi óvásban kifejtett álláspont szerint az eljárás során nyert feloldást az iratokból kitűnő az az ellentmondás, hogy az igen jelentős véralkohol-koncentráció mellett a vért vevő orvos ittasságra utaló klinikai tüneteket alig észlelt, csupán a lehelet gyenge alkoholszaga, valamint a terhelt bőbeszédű, ingerlékeny magatartása utalt ittasságára.
A törvényességi óvás szerint ezen túlmenően törvénysértő a jogerős ítélet azért is, mert a másodfokú bíróság a terhelt terhére bejelentett fellebbezést tanácsülésben bírálta el, és a fellebbezésnek helyt adva ítéletet hozott, amelyben az első fokú határozatban foglaltaknál hátrányosabb jogkövetkezményeket alkalmazott.
A másodfokú eljárásban a terheltnek nem volt módja arra, hogy védekezését előterjessze, valamint arra sem, hogy az ügyészi fellebbezésre észrevételeket tegyen, ezért a Be. 6. §-ának (1) bekezdésében foglalt alapelv – amely a védekezés jogát szögezi le – súlyos sérelmet szenvedett. Igaz ugyan, hogy a Be. 268. §-a és a 269. §-ának (4) bekezdése rendelkezéseire tekintettel nem kizárt az a jogi megoldás sem, mely szerint a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzése ellen bejelentett perorvoslatot akkor is tanácsülésén bírálja el, ha ügydöntő végzést bírál felül, ilyenkor sem hagyható azonban figyelmen kívül a Be. 252. §-a (1) bekezdésének a rendelkezése. Eszerint tanácsülésre tartozó ügyben is tárgyalás tűzhető ki, ha a fellebbezés csak tárgyaláson bírálható el. Amennyiben pedig a Be. 6. §-ának érvényesülése ettől függ, úgy a Be. 250. §-a rendelkezéseinek alkalmazása már nemcsak perrendi lehetőség, hanem kötelező érvényű szabály.
Végül a törvényességi óvásban kifejtett álláspont szerint téves a másodfokú határozat azért is, mert a vonatkozó eljárási rendelkezések egybevetéséből kitűnően a bíróság ítéletet csak a tárgyalás eredményeképpen hozhat.
A törvényességi óvás nem alapos.
A Be. XVII. fejezetéhez fűzött miniszteri indokolás arra mutat rá, hogy a pénzbüntetésnek tárgyalás mellőzésével történő kiszabása jellegénél fogva azért „külön eljárás”, mert a büntetőjogi felelősség eldöntése „sajátos eljárási formák” között történik. Ez esetben az alapvető perjogi garanciák részbeni korlátozása azért megengedett, mivel e jogintézmény csupán csekély jelentőségű ügyekre terjed ki, és alkalmazásának olyanok az előfeltételei, amelyek a továbbiakban egyértelmű törvényi biztosítékot tartalmaznak.
Ezen előfeltételek közé tartozik az, hogy a terhelt a bűncselekmény elkövetését beismerje.
Jelen ügyben a terhelt a bűncselekményt megvalósító tényeket nevezetesen a szeszesital-fogyasztást és ezt követően a gépjárművezetés tényét, sőt a bűnösségét sem vitatta.
A tényállás – ezen jogintézmény egyszerűsítési célkitűzéseivel összhangban – tartalmazza a büntetőjogi szempontból releváns tényezőket, és korántsem tekinthető azért megalapozatlannak, mert nem tért ki részletesen olyan mellékkörülményekre, amelyeknek a büntetőjogi főkérdés szempontjából nem volt döntő jelentősége.
Megállapítható ugyanis, hogy a terhelt a részben kérelmére lefolytatott tárgyalás alkalmával fejezte ki aggályát – ittasságának fokát illetően – a szakértői megállapítással szemben.
Ugyanakkor a legcsekélyebb kétség sem merült fel abban a vonatkozásban, hogy a vérvételre nem szabályos körülmények között került sor. A véralkohol-meghatározás eredményét annál is inkább megnyugtatónak és alaposnak kell elfogadni, mivel az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 5. számú módszertani levelében foglaltak szerint a vért vevő orvosnak a vizsgált személy ittasságára vonatkozó tüneteket rögzítő megállapítása csupán segítségül szolgálhat a végleges szakvélemény megalkotásánál, e megállapítások azonban a szakértőt az álláspontjának kialakításánál nem köthetik.
Köztudott egyébként, hogy az alkoholtűrő képesség egyénileg változó, ám ez az esetileg is változó tényező nem érinti azt az általános érvényű tudományos megállapítást, hogy az ittasság – különösen annak súlyosabb foka – jelentősen károsítja azt a képességet, amely a gépjármű biztonságos vezetéséhez elengedhetetlenül szükséges.
A tényállás részbeni megalapozatlanságát sérelmező kifogás tehát nem alapos.
Nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvásnak azzal az érvelésével sem, hogy minden olyan esetben, amikor a tárgyalás mellőzésével tartó végzés ellen az ügyész jelentett be fellebbezést, a másodfokú bíróság a Be. 6. §-ában foglalt garanciális alapelvre figyelemmel köteles tárgyalást tartani.
A Be. 269. §-ának (4) bekezdése értelmében a végzés elleni fellebbezést a másodfokú bíróságnak csak akkor kell tárgyaláson elintéznie, ha a Be. 240. §-a értelmében a bizonyítás felvétele szükséges.
Ezen túlmenően a másodfokú bíróság esetenként eldöntendő jogkörébe tartozik annak megítélése, hogy az egyébként tanácsülésre tartozó ügyben szükséges-e a tárgyalás kitűzése avagy sem, és ez egyértelműen a konkrét ügy sajátosságaitól, de távolról sem a perorvoslatok irányától vagy bizonyos formális jellegű meggondolásoktól függ.
E kérdést illetően a Legfelsőbb Bíróság elsőként A BH. 1980. évi 3. számában 80. sz. alatt leközölt eseti döntésében, majd mindenre kiterjedő részletességgel a Büntető és Katonai Kollégium 1/1982. számú közös tanácselnöki értekezleti állásfoglalásában fejtette ki azt, hogy a másodfokú bíróságnak mikor „kell” és mikor „lehetséges” a pénzbüntetést kiszabó végzést hatályban tartó végzés ellen bejelentett fellebbezést – az általános szabályozás szerinti tanácsülés helyett – tárgyaláson elbírálnia.
Az a körülmény, hogy a terhelt olyan esetben, amikor a másodfokú bíróság tanácsülésén határoz, nem tud a terhére bejelentett fellebbezésekre észrevételt tenni, nem jelenti a Be. 6. §-ában írt alapelv sérelmét, ez a rendelkezés ugyanis elsősorban a büntetőjogi felelősség fennállásával vagy hiányával kapcsolatos védekezési jogokat kívánja garantálni.
Egyébként a törvényességi óvásban kifejtett álláspont elfogadása esetén a tanácsülés helyett minden olyan esetben tárgyalást kellene tartani, amikor a terhelt terhére az ügyész fellebbezést jelentett be. Ez viszont nyilvánvalóan ellentétben áll az említett eljárásjogi rendelkezésekkel.
A másodfokú bíróságnak egyébként nem kellett volna a korábbi végzést hatályon kívül helyezve ítéletben döntenie, e határozat meghozatala idejében azonban a Be. 354. §-a (3) bekezdésének alkalmazási körét illetően még nem alakult ki az egységes jogértelmezés. Mindez azonban az érdemben helyes döntés törvényes voltát nem érinti. (Legf. Bír. B. törv. IV. 782/1982. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás