PK BH 1983/484
PK BH 1983/484
1983.12.01.
A jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a követelésnek nincs más jogcíme. Ezért szerződéses üzemeltetési jogviszonyban nincs lehetőség arra, hogy a bíróság a felek szolgáltatását a jogalap nélküli gazdagodás címén módosítsa [Ptk. 277. § (1) bek., 319. § (2) bek., 321. § (1) bek., 361. § (1) bek.; 38/1980. (IX. 30.) MT sz. r. 1. § (2) bek., 3. §; 14/1980. (IX. 30.) BkM. sz. r. 4. § (4) bek.].
A felperes egy II. osztályú sörözőt szerződéses üzemeltetésre hirdetett meg. A versenytárgyaláson az alperes szerezte meg a söröző üzemeltetésének jogát az 1981. április 16-tól 1984. április 15-ig terjedő időre, 4 350 000 forint átalánydíj ellenében. A felek 1981. április 16-án kötötték meg az erre vonatkozó szerződést, és ebben az átalánydíj évenkénti és havi ütemezését is meghatározták. Ennek alapján az alperes az 1981. évben összesen 1 029 000 forintot volt köteles befizetni, mégpedig április hónapban 69 000 forintot, májustól decemberig pedig havonta 120 000 forintot. A szerződés 29/b pontja szerint a vezető a szerződést azonnali hatállyal felmondhatja, ha egészségének megromlása folytán a szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítésére nem képes. Ebben az esetben a szerződés megszűnik. A 34. pont értelmében a felek tudomásul vették, hogy a szerződésben nem szabályozott kérdésekben a 38/1980. (IX. 30.) MT sz. rendelet és a 14/1980. (IX. 30.) BkM sz. rendelet, valamint a Polgári Törvénykönyvben foglalt előírások az irányadók.
Az alperes a söröző üzemeltetését megkezdte, egészségi állapota azonban megromlott, és emiatt 1981. augusztus 25-én a szerződést azonnali hatállyal felmondta. A felperes az 1981. augusztus 28-án kelt válaszával a felmondást tudomásul vette egyben közölte az alperessel hogy tekintettel a söröző „döntő módon szezon jellegére” a nyári hónapokra magasabb átalánydíj illeti meg a vállalatot, míg a téli hónapokra kisebb mértékű. A szerződésben rögzített havi átalánydíj csupán tájékoztató jellegű. A felperes 1981. április hónapra 38 100, májusra 78 000, júniusra 94 500, júliusra 288 000 és augusztusra 344 000, összesen 842 600 forintot igényelt az alperestől, aki ezzel szemben a szerződésnek megfelelően csupán 549 000 forintot fizetett meg. A felperes ezért további 293 000 forintot kért az alperestől.
Mivel az alperes nem ismerte el fizetési kötelezettségét, a felperes keresetében 293 600 forint, ennek 1981. szeptember 1. napjától járó évi 5% kamata és a perköltség megfizetésére kérte őt kötelezni. Keresetét a jogalap nélküli gazdagodásra, illetőleg arra alapította, hogy a szerződésben tévesen – az üzlet szezonális jellegének figyelmen kívül hagyásával állapították meg a havonta fizetendő átalánydíjat.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, és arra hivatkozott, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeinek eleget tett. Marasztalása esetére 101 669 forint erejéig beszámítási kifogást terjesztett elő. A felperes az alperesi ellenkövetelést már korábban elismerte, és ezt az összeget bírósági letétbe helyezte az alperes javára.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest 4000 forint perköltség megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felek a 38/1980. (IX. 30.) MT sz. rendelet (R.), valamint az ennek végrehajtására kiadott 14/1980 (IX. 30.) BkM sz. rendelet (Vhr.) alapján kötöttek szerződést a vendéglátó-ipari egység üzemeltetésére. A felperes már a tájékoztató adatok meghatározásánál kidolgozta az 1978–1980. évi forgalmat, árbevételt, a kereskedelmi árrést és az összes terheket, továbbá kimutatta az egy évre jutó üzleti eredményt is. Ennek figyelembevételével állapította meg a „kikiáltási árat”. A szerződés tervezetét a felperes készítette el. A felperes írta be az üzletre vonatkozó összes adatot, és a felperes határozta meg azt is, hogy az alperes az átalánydíjat milyen évi, illetve havi bontásban köteles megfizetni. Ilyen körülmények között a felperes kellő alappal nem hivatkozhat arra, hogy nem vette figyelembe az üzlet szezonális jellegét. A felperes – amikor az említett adatokat kimunkálta – tudott arról, hogy az üzlet jövedelmezősége korábban miként alakult. A söröző egyébként egész éven át üzemelő egység. A felperes nem a szezonális jellegnek megfelelően határozta meg a fizetendő átalánydíjat, annak ellenére, hogy ismerte a Vhr. 4. §-ának (4) bekezdésébe foglalt rendelkezést és a Belkereskedelmi Minisztérium 35. számú irányelvét, amely felhívta a vendéglátó vállalatok figyelmét arra, hogy az átalánydíj fizetésének módját a szezonális jellegnek megfelelően is megállapíthatják. Tévedésről nem lehet szó, és ezért a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése nem kerülhet alkalmazásra. Mindkét fél ismerte ugyanis a söröző körülményeit, annak viszonylagosan szezonális jellegét, és ezek ismeretében kötötték meg a szerződést. A Ptk. 361. §-ának (1) bekezdésébe foglalt rendelkezés sem irányadó, mert a jogalap nélküli gazdagodás szabályai mindaddig nem alkalmazhatók, amíg a követelésnek más jogcíme van.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság részbizonyítás keretében igazságügyi könyvszakértői véleményt szerzett be annak megállapítása végett, hogy az előző három év átlagát figyelembe véve a söröző 1981. április 15–december 31. közötti átlagforgalma milyen összegű volt.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta, és arra kötelezte az alperest, hogy 60 nap alatt fizessen a felperesnek 224 911 forintot és ennek 1981. szeptember 1-jétől járó évi 5%-os kamatát, valamint 24 250 forint részperköltséget. Feljogosította az alperest, hogy a fizetendő összegbe 101 669 forintot beszámítson.
A másodfokú bíróság döntésének indokolása során arra utalt, hogy a tévedéssel kapcsolatban az elsőfokú bíróság helyes álláspontot foglalt el, és nem alapos a felperesnek a feltűnő értékkülönbségre vonatkozóan a fellebbezésében előadott okfejtése sem. A szerződés megkötésének időpontjában ugyanis az üzemeltetés 3 éves tervezett időtartamát figyelembe véve a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között nem állt fenn feltűnően nagy értékkülönbség. A jogalap nélküli gazdagodás szabályait azonban a szerződés megszűnésére tekintettel alkalmazni lehet. Ezt kívánja az adott esetben a társadalmi és az egyéni összhangjának a biztosítása is. Mivel a könyvszakértői véleményből megállapíthatóan az alperes az üzemeltetés időszakában az évi összforgalom 75,21%-át bonyolította le, a szerződésben az 1981. évre megállapított 1 029 000 forint átalánydíjnak is 75,21%-át, vagyis 773 911 forintot köteles megfizetni. Mivel ebből csupán 549 000 forintot teljesített, a két összeg különbözetével tartozik, és ennek megfizetésére kötelezte őt a másodfokú bíróság, a felperes által is elismert alperesi követelés beszámítását megengedve.
A jogerős ítélet ellen törvénysértés miatt emelt törvényességi óvás alapos.
Az R. 1. §-ának (2) bekezdése szerint a gazdálkodó szervezet a szerződéses üzemeltetésre az üzlet vezetésére vállalkozó magánszeméllyel (vezető) a polgári jog szabályai szerint köt – legfeljebb öt évre, írásban – szerződést. A Vhr. 2. §-ának (3) bekezdése előírja, hogy az üzlet vezetésére azzal a személlyel kell a szerződést megkötni, aki a versenytárgyaláson a legmagasabb összegű díj fizetésére vállalkozik. A vezető a gazdálkodó szervezet költségeinek és nyereségének fedezetére a szerződésben meghatározott összegű díjat köteles fizetni (R. 3. §-a). A Vhr. 4. §-ának (4) bekezdése értelmében a szerződésben az üzlet tervezett éves árbevétele és a díj évi összege évenként változó mértékben is meghatározható: a díj havonta fizetendő hányadának mértéke időszakonként eltérő lehet.
A Ptk. 277. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a szerződéseket tartalmuknak megfelelően, a megszabott helyen és időben, a megállapított mennyiség stb. szerint kell teljesíteni.
A Ptk. 321. §-ának (1) bekezdése szerint: aki szerződésnél vagy jogszabálynál fogva felmondásra jogosult, e jogát a másik félhez intézett nyilatkozattal gyakorolja. A felmondás a szerződést megszünteti. A szerződés megszüntetése esetében a szerződés a jövőre nézve szűnik meg, és a felek további szolgáltatásokkal nem tartoznak. A megszűnés előtt már nyújtott szolgáltatás szerződésszerű pénzbeli ellenértékét meg kell fizetni, amennyiben pedig a már teljesített pénzbeli szolgáltatásnak megfelelő ellenszolgáltatást a másik fél még nem teljesítette, a pénzbeli szolgáltatás visszajár [Ptk. 319. §-ának (2) bekezdése].
Az alperesnek mind a jogszabály [R. 13. §-ának (1) bekezdése], mind pedig a szerződés [29/b. pont] biztosította az azonnali hatályú felmondás jogát egészségének megromlása esetére. Az alperes jogát a felpereshez 1981. augusztus 25-én intézett levélbeli nyilatkozatával gyakorolta, a felperes a felmondást elfogadta: a felek közötti szerződés megszűnt. A nem vitatott tényállásból megállapítható, hogy az alperes a szerződés megszűnéséig teljesítette a díjfizetési kötelezettségét, mégpedig a szerződésben megszabott összegben. Az idézett jogszabályok értelmében az alperes további szolgáltatással nem tartozik.
Helyes álláspontra helyezkedtek az eljárt bíróságok, amikor kimondták: a felperes sem tévedésre hivatkozva, sem pedig a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között a szerződés megkötésének időpontjában fennállt feltűnően nagy értékkülönbség címén [Ptk. 210. §-ának (1) és 201. §-ának (2) bekezdése] nem támadhatja meg sikeresen a szerződést. A felperes esetleges tévedését ugyanis nem az alperes okozta, de azt fel sem ismerhette: a versenytárgyaláson lefolytatott „licitálás” eredményeként a felperes által eredetileg kérni kívánt átalánydíjat lényegesen meghaladó összegű díjnak megfelelő alperesi szolgáltatás megfelel a felperes részéről nyújtott ellenszolgáltatásnak.
A Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése szerint: aki másnak rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz, köteles ezt az előnyt visszatéríteni.
A jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozóan az elsőfokú bíróság helyes, a másodfokú bíróság pedig téves álláspontra helyezkedett.
A Ptk. említett rendelkezése helyettesítő (szubszidiárius) jellegű jogintézményt szabályoz: alkalmazására általában a jogcím hiánya vagy fogyatékossága ad alapot, más szóval a jogilag indokolatlan vagyoneltolódás megszüntetését szolgálja abban az esetben, ha a követelésnek más jogcíme nincsen.
A felperes a követelését az alperessel kötött érvényes szerződésre alapította: az alperes által fizetettnél magasabb összegű átalánydíjat igényelt. Ez az igénye a szerződésekre, illetőleg azok megszűnésére vonatkozó polgári jogi szabályok szerint – a fentiek értelmében – alaptalannak bizonyult. Nincs lehetőség arra, hogy a szerződésben meghatározott szolgáltatás összegét a bíróság a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazásával módosítsa. A másodfokú bíróságnak az az okfejtése, hogy „a szerződés megszűnése után azonban már alkalmazható a Ptk. 361. § (1) bekezdése”, nélkülözi a törvényes alapot, mert érvényre juttatása a szerződés megszűnése esetére irányadó rendelkezések félretételére s a szerződés utólagos – a törvényben meg nem engedett – módosítására vezetne.
A kifejtett indokokra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság törvénysértő ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta, egyben a pervesztes felperest az alperes fellebbezési eljárási költségének megfizetésére kötelezte [Pp. 78. §-ának (1) bekezdése]. (P. törv. III. 20 117/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás