GK BH 1983/499
GK BH 1983/499
1983.12.01.
Takarmányok és tápok kiszerelésére használt zsákok kölcsönzése fejében kölcsönzési díj 45 napig terjedő időre nem köthető ki, az ezt követő időtartamra pedig csak külön kikötés esetén követelhető meg [3/1968. (XII. 8.) ÁH sz. r. 2. § (1) bek.; 19/1979. (IX. 29.) MÉM–ÁH sz. r. mell. III. fejezet 3. pont].
A felperes 128 260 Ft zsákkölcsönzési díj fizetésére kérte kötelezni az alperest, mivel az a részére szállítási szerződés teljesítéseképpen szállított takarmányok és tápok kiszerelésére szolgáló gabonazsákokat 45 napon belül nem küldte vissza.
Az alperes a védekezésében a tételek egy részére vonatkozóan elévülési kifogással élt, egyébként pedig előadta, hogy a 45 napos díjtalan zsákkölcsönzési határidőben a felek nem állapodtak meg, a felperes által említett jogszabály pedig csak azt tartalmazza, hogy a zsákok kölcsönzése 45 napig díjtalan, ebből azonban nem következik az, hogy 45 napon túli használat esetén, külön megállapodás hiányában is beállana a megrendelő kölcsöndíj-fizetési kötelezettsége.
A felperes előadta, hogy az alperes külön szerződési kikötés hiányában is minden évben tudomásul vette és megfizette az általa felszámított kölcsönzési díjakat. Álláspontja szerint a kereseti követelésének jogszabályi alapja a 19/1979. (IX. 29.) MÉM–ÁH számú rendelet.
Az elsőfokú bíróság az alperest a kereset szerint marasztalta. Az ítélet indokolása szerint elévülés nem következett be, mivel a felperes 1980. június 14-én, 1981. január 10-én és 29-én felszólította az alperest a teljesítésre, ez utóbbi időponttól számított egy éven belül pedig a keresetet benyújtotta. A felek között ráutaló magatartással létrejött az arra vonatkozó megállapodás, hogy a 45 napos kölcsönzési, illetve visszaküldési határidő elmulasztása esetén a felperes kölcsönzési díjat számíthat fel, hiszen az évek óta tartó kapcsolat során a felperes által felszámított díjakat az alperes minden esetben megfizette.
Az első fokú ítélet ellen az alperes fellebbezett.
A fellebbezés alapos.
A fellebbezési eljárás adataiból nyilvánvalóvá vált, hogy a feleknek az 1980. évi tápértékesítésre létrejött szerződése a tápok kiszerelésére felhasznált zsákok kölcsönzési feltételeiről nem tartalmaz rendelkezéseket annak ellenére, hogy a 3/1968. (XII. 8.) ÁH számú rendelet 2. §-ának (1) bekezdése szerint a többször felhasználható göngyölegek használati, kölcsönzési feltételeire vonatkozóan a feleknek kell megállapodniuk.
A felperes a szerződés erre vonatkozó rendelkezésének hiányában a 45 napon túl visszaadott zsákok utáni kölcsönzési díjfizetési kötelezettségét a 19/1979. (IX. 29.) MÉM–ÁH számú rendelet melléklete III. fejezetének 3. pontjában foglaltakból kívánta levezetni. Ez az érvelése azonban nem helytálló, mivel e rendelkezést helyesen csak úgy lehet értelmezni, hogy a felek a szállítást követő 45 napra zsákkölcsönzési díjat a szerződésükben sem köthetnek ki. Ez a jogszabályi rendelkezés tehát nem értékelhető úgy, hogy ha a felek a szerződésükben a szállító részére fizetendő kölcsönzési díjban nem állapodnak meg, akkor a megrendelő 45 nap utáni visszaszállítás esetén a jogszabály erejénél fogva zsákkölcsönzési díjat köteles fizetni.
Az elsőfokú bíróság az alperes zsákkölcsönzési díjfizetési kötelezettségét arra alapozta, hogy ráutaló magatartás folytán jött létre a felek között olyan megállapodás, amely szerint a 45 napon túl visszaszállított göngyölegek után az alperes kölcsöndíjat köteles fizetni. Az elsőfokú bíróság tévesen utalt az ítéletének indokolásában arra, hogy az alperes az 1980. évben felszámított kölcsönzési díjakat a felperesnek megfizette. A fellebbezési tárgyaláson ugyanis a felperes maga adta elő, hogy ő az 1980. évre zsákkölcsönzési díjat – a perben érintett összegen kívül – nem számított fel az alperesnek, az pedig ilyen kölcsönzési díjat neki nem fizetett meg. Az is tisztázódott, hogy a felek a tápok szállítására évenként külön-külön szállítási szerződést kötöttek, amiből pedig következik, hogy a korábbi évek zsákkölcsönzési díjfizetési gyakorlata az 1980. évre kötött szerződést illetően ráutaló magatartásként nem értékelhető.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felperes sem jogszabályi rendelkezés, sem szerződési kikötés alapján nem követelhet az alperestől a 45 napon belül vissza nem szállított zsákok után kölcsönzési díjat. Ezért az első fokú ítéletet a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Gf. II. 31 443/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás